Ugrás a tartalomhoz

Helyszín címkék:

Pár nap a Mövenpick BalaLandban, és olyan érzésünk lesz, mintha Föld körüli utazáson vettünk volna részt!

0:00
0:00

Francisck Réka Alíz

A Dreamland Holding turisztikai ingatlanfejlesztő csoport beruházásának eredményeként felépült és az Accor nemzetközi szállodaipari csoport által üzemeltetett Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton szállodaigazgató-helyettesével, Blaske Gergellyel beszélgettünk.
A Dreamland Holding turisztikai ingatlanfejlesztő csoport beruházásának eredményeként felépült és az Accor nemzetközi szállodaipari csoport által üzemeltetett Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton szállodaigazgató-helyettesével, Blaske Gergellyel beszélgettünk.

BalaLand, BalaLand. Gyermekem percekig mantrázta ezt a szót, dudorászva-kacarászva, énekbe foglalva. Amikor pedig meglátta fotókon, mit takar a dallamos elnevezés, leszögezte: „Ide el kell mennünk!” Négyéves kislányomnál nem véletlenül talált be ennyire a „ház”, hiszen eleve azzal a céllal nyílt, hogy a gyerekek és a családok szívét ejtse rabul. Blaske Gergely, a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton szállodaigazgatója szerint az óvodás-kisiskolás gyerkőcök földi paradicsoma, ugyanakkor rendkívül sokrétű szolgáltatásaival a romantikázni vágyó párokat, a kikapcsolni vágyó felnőtteket egyaránt lenyűgözheti.

Karibi hangulatú tágas szállodai szobák, mesés balatoni panoráma, FamilyPark kisvasúttal, játszóházzal, saját strand, óriási és izgalmas játékra hívogató játszótér, egész évben BalaLand – olvashatjuk a krédót a szálloda honlapján. Mik az első bő fél év tapasztalatai, megtalálta a közönségét a komplexum?

Abszolút. A hotel a prémium Accor-márka, a Mövenpick Hotels & Resorts első háza Magyarországon, s az első nemzetközi ötcsillagos resort a Balatonnál. Az attól alig 100 méterre található, közel 10.000 négyzetméteres családi park európai viszonylatban is egyedülálló, és egész évben nyitva tart – azt a célt szolgálva, hogy a Balatont ne csak a nyári hónapokban látogassák. Nem véletlen, hogy úgy gondoljuk, az, hogy megnyitottunk, egy mérföldkő a helyi vendéglátásban és turizmusban. Az sem véletlen, hogy vendégeink figyelmébe nem csak Szántód, hanem tágabb értelemben véve az egész térség által kínált aktív, kulturális és gasztronómiai programjait is ajánljuk: a számtalan vízisporton túl a tavat megkerülő, teljesen kiépített kerékpárút, a remekül felszerelt bringaközpontok és BB365 portok, valamint az e-bike bérlési lehetőség nagyon népszerű a családosok körében is. Mivel a Balaton két partját összekötő komp kikötőjéhez is közel vagyunk, akár egy badacsonyi, borkóstolással egybekötött kirándulás is könnyűszerrel betervezhető, de gyalogostúrákat is szoktunk ajánlani, sőt, lovagolni, golfozni, de még hőlégballonozni is lehet a környéken.

Apropó, hőlégballon: Miért épp ez a 80 nap alatt a Föld körül tematika került kiválasztásra?

Oh, ez egy közkeletű tévedés, hogy Jules Verne regényében hőlégballonnal is utazott a főhős Willy Fogg – talán a számtalan megfilmesítés közül volt olyan, amiben így történt. Ellenben utazott gőzhajóval és transzkontinentális vonaton, ami akkoriban korszakalkotó újítás volt. Ez volt a felfedezések kora után az az éra, amikor is elérhetővé vált egy szélesebb réteg számára, hogy ténylegesen körbeutazhassa a világot, azaz tulajdonképpen ez volt az első lépés a globális turizmus felé vezető úton. Ezt tekinthetjük metaforának: számunkra is fontos a belföldi turizmus élénkítése mellett a nemzetközi turista-forgalom is. A 80 nap alatt a Föld körül ráadásul igazán hálás téma, mert mind gasztronómia, mind dizájn szempontjából jól megragadható. Egyébként a Dreamland ingatlanfejlesztő legtöbb szállodájára igaz, hogy különleges tematikájuk van – gondoljunk csak az egerszalóki Mesés Shiraz és a felsőtárkányi Bambara hotelekre.

Pontosan hol és miben köszönnek vissza a regény elemei?

A FamilyPark teljesen ennek mentén épült fel, de a szobáink karibi-kolonialista stílust idéző dizájnját is megspékeltük kicsit. A szálloda bárja a regényben feltűnő londoni Reform Clubot hívja életre – innen indult Willy Fogg és francia inasa, Passepartout a nagy útra, és ide is érkeztek vissza. 

Az F&B koncepció is egyértelműen e téma köré épül, követve a történetbeli Fogg megállóhelyeit Franciaországon át Suezig, Peking, San Francisco, Yokohama városokon át Londonig, s így az arab, amerikai, ázsiai és francia konyha ételei mind terítékre kerülnek. Kínálatunkban az allergiákat és az egészséges életmód híveinek étkezési szokásait is figyelembe vesszük, illetve azt is, hogy a kicsiknek legyen egy állandó repertoár, az eleve központi helyen lévő gyerekbüfében. Külföldi vendégeinkre gondolva kialakítottunk egy magyar sarkot is, hogy többek közt egy gulyáslevest vagy akár egy borjúpaprikást megkóstolhassanak. Aki felkeresi boltunkat, több nyelven is megtalálja a regényt Vernétől, aki egyébként, úgy tudom, az UNESCO nyilvántartása szerint évtizedek óta a legtöbbet fordított szerzők közé tartozik, művei már 148 nyelven jelentek meg. Feltételezem, hogy az itt tartózkodás sokakat inspirál olvasásra is, mert nagyon szépen fogy a készletünk.

Ezt a rendkívül szerteágazó tematikát további programokkal is érdemes megtoldani?

Ünnepekhez, ünnepkörökhöz kapcsolódóan mindig van egy-egy új étel, egy új program – ez ma már szinte elvárt ebben az iparágban. Most épp speciális Halloween dekoráció készül, lesz jelmezbál, kézműveskedni is lehet, meg szellem formájú csokoládéra vadászni. Az animátorok gyakran tartanak foglalkozásokat, az ő munkájukat sokszor egészítik ki több nyelven beszélő társulatok, fellépők – ilyenre az őszi szünetben és az ünnepi időszakban is biztosan sor kerül majd.

A családi parkot nem csak a szállodavendégek vehetik igénybe, ugye?

Igen, külsős látogatókat is fogad a FamilyPark. A családi wellness csúszdabirodalma és kültéri vizes játszótere, a bel- és kültéri élménymedencék, a jakuzzik, az igen látványos panoráma szauna, valamint a gőzfürdő és sószoba mind nagy népszerűségre tettek szert. Már a nyitás utáni hónapban, májusban is volt, hogy „ki kellett tennünk a megtelt táblát”, időről-időre. 550 főnél korlátoztuk a maximum kapacitást, ez biztosítja az élhető és élvezhető környezetet.

Hirdetés