Egy elveszettnek hitt balatoni legenda: 5 + 1 meglepő érdekesség a tihanyi visszhangról

• Tihanyi legendák: visszhang és kecskeköröm
• A visszhang etikettje és titkai
• Hova tűnt a tihanyi visszhang?
• Hogyan tudjuk megszólaltani?

Sokan úgy gondolják, hogy a tihanyi visszhang mára eltűnt, pedig a megfelelő helyről kiáltva ma is visszaverődik a hang az apátság falairól. Igaz, már nem olyan erős és nem is olyan könnyű megszólaltatni, mint régen, de a jelenség ma is létezik. Ha szeretnénk kipróbálni, nem árt ismerni néhány régi történetet és apró fortélyt. Következzen 5 1 érdekesség a tihanyi visszhangról!

A tihanyi visszhangról számtalan monda és történet született. Nemcsak a helybeliek adták tovább a meséket, hanem nagy költőink fantáziáját is megmozgatta: Csokonai Vitéz Mihályt és Vörösmartyt is megihlette a jelenség. A legismertebb feldolgozás Garay János nevéhez fűződik. Verse szerint a Balaton tündére, az ősz Hullámkirály haragjában egy gőgös tihanyi leányt a sziklák közé zárt, s az ő panaszos hangját halljuk ma is.

A legenda szerint a lány aranyszőrű kecskenyája a Balatonba veszett, a tó pedig azóta is „kihányja a kecskekörmöket”, amelyek Tihany különös jelképeivé váltak. A tudomány egyszerűbb magyarázattal szolgál az apró kavicsszerű fosszíliak eredetére: valójában egy ősi kagyló, a Congeria ungula caprae megkövesedett maradványai ezek. Ettől függetlenül a tihanyi gyerekek nemzedékeken át árulták a „kecskekörmöt” mint tihanyi szuvenírt – így lett belőlük zsebpénz, mozijegy vagy egy-egy édesség ára.

Már kétszáz évvel ezelőtt költők, tudósok és kíváncsi utazók vágtak neki az útnak, hogy saját fülükkel hallják a híres tihanyi visszhangot. A dolguk korántsem volt egyszerű: nem voltak még utak, parkolók, lángosos bódék vagy fagyizók, sőt 1910-ig még rendes hajókikötő sem szolgálta az érkezőket.

A reformkor utazói ugyanakkor kedvelték a kényelmet, ezért legtöbbször a híres Kisfaludy gőzös fedélzetén közelítették meg a félszigetet. Kikötő nélkül kalandos volt a partraszállás, a tihanyi halászlegények kis ladikokban vitték ki őket a partra. Joggal gondolhatjuk: ez bizony nem lehetett egy életbiztosítás – annál nagyobb szerencse, hogy ma már a BAHART hajóival jóval kényelmesebben és száraz lábbal érkezhetünk meg Tihanyba.

Az igazi megpróbáltatás csak a partraszállás után következett. Kiépített utak híján a kíváncsi utazók – elegáns reformkori öltözékükben – a vízhordó asszonyok által kitaposott keskeny ösvényeken kapaszkodtak fel a tihanyi bércekre. A csaknem 80 méteres szintkülönbséget legyőzve, kissé kifulladva, ám annál nagyobb izgalommal érkezhettek meg a Visszhang-dombra, vagy ahogy hajdanán nevezték: az Ekho-dombra. Itt végre elérkezett a pillanat, hogy próbára tegyék a legendás tihanyi visszhangot.

A tihanyi visszhang Európa-szerte ritkaságszámba ment, ugyanis a feljegyzések szerint az apátság faláról visszaverődő hang akár tizenkét szótagot is „elbírt”, vagyis ennyit lehetett elkiáltani, mielőtt az első szótag visszaérkezett.

Nem illett csak úgy bármit odakiabálni az apátságnak. A visszhangozásnak megvolt a maga etikettje. Generációkon át Kisfaludy Károly Mohács című versének első sora számított a legméltóbb próbatételnek:

Ha a Visszhang-domb tetejéről az apátság felé tekintünk, jobbra, a fák között feltűnik egy sárga tornyos villa – a hírhedt „visszhangrontó ház”. 1893-ban épült, ez volt Tihany első villa épülete. Amikor a visszhang halkulni kezdett, hamar gyanúba keveredett, pedig, ha alaposan megnézzük, látjuk, hogy nem esik a hang útjába. Mégis akadt idő, amikor a kirándulóktól 20 fillért gyűjtöttek az elbontására.

Nem messze tőle, szintén a Visszhang-domb tetején áll a Tihanyi Echo épülete. Ma étteremként működik, egykor a falu egyik legfontosabb létesítménye volt: a vízház. Innen jutott a friss víz a közkutakba, majd később a háztartásokba is – hatalmas könnyebbséget hozva a mindennapokba. Addig ugyanis az asszonyoknak nap mint nap a Balaton partjáról kellett hazacipelni a vizet.

Ahogy a visszhang ereje egyre gyengébb lett, a vízház tetejére kilátót építettek, és szolgálatba állt a híres „kiabáló ember” is, aki hatalmas gramofon tölcsérrel segített a látogatóknak megszólaltatni a visszhangot.

Régen, bár nehéz volt felkapaszkodni a Visszhang-dombra, ám a visszhang bárkinek megszólalt. Ma viszont bárki eljuthat oda, mégis egyre nehezebb életre kelteni a hangot. Ennek több oka is van. Például a turisták zsivaja, a falu zaja és az autók moraja, amelyek gyakran elnyomják a visszhangot. Az sem mindegy, hogy honnan kiabálunk. Régen a Visszhang-domb szinte bármely pontjáról működött a visszhang, mert nem állt annyi fa és bokor az útjában.

Ma, ha ki akarjuk próbálni, érdemes felmenni a domb közepén kialakított kis parkba, és a „Kiabáló kő” mellől, az apátság fala felé fordulva próbálkozni, ügyelve arra, hogy semmi se akadályozza hangunk útját. A legjobb, ha este felé teszünk kísérletet, amikor már elcsendesedett a falu. Olyankor szinte garantált a siker.

Ha kíváncsiak vagyunk a kecskekörmök történetére, Garay János versét a Tihanyi Apátsághoz vezető IV. Károly lépcső aljában olvashatjuk el. Érdemes ellátogatni a Tihanyi Tourinform irodába is, ahol térképeket és hasznos tippeket kaphatunk a félsziget felfedezéséhez. A pult üveglapja alatt pedig valódi „kecskekörmöket” is láthatunk. A Levendula Látogatóközpontban többet is megtudhatunk az ősi fosszíliák történetéről, és arról is, hogyan alakult ki a Tihanyi-félsziget különleges tája.

Miután megtapasztaltuk a visszhang varázsát, érdemes belevetni magunkat a környék gasztronómiai élményeibe is: a Tihanyi Gasztrokertben helyi ízekkel várják a látogatókat, míg az édesszájúak az Apátsági Rege Cukrászdában találhatják meg számításukat. A Tihanyi PIAC placc pedig a termelői finomságok és helyi termékek igazi kincsesbányája.