Tihany elfeledett kincsei a Tihanyi Tájházakban

Miről szól a cikk?

• Tihanyi Tájházak: népi építészet és bazalttufa házak
• Halászcéh háza és füstös konyha a Balatonnál
• Tihanyi gazdaház és paraszti élet
• Régi konyhai eszközök és hagyományok
• Programtippek Tihanyban – Pisky sétány és Rege Cukrászda

A Tihanyi Tájházak épületei tipikus tihanyi házak, amelyek a félsziget egyedi faluképének jellegzetes elemeit őrzik. Két dolog teszi különlegessé ezt a tájat: a helyi építőanyag és az építkezés módja. A bazalttufa, a kékes-szürke vulkanikus kőzet mindenütt megtalálható volt a félszigeten: a házak, a pincék, a gazdasági épületek, sőt még a kerítések is ebből készültek. A köveket meszezés nélkül, a kőzet málladékával kevert sárral rakták egymásra, és csupán az ablakok és ajtók kereteit festették vagy meszelték fehérre. Ez a sokszínű építészeti világ a Tihanyi Tájházakban máig megőrződött.

A berendezett szobákban régi eszközökkel ismerkedhetünk meg, és a mindennapi élet részleteit is megfigyelhetjük. Láthatjuk, hogyan tárolták őseink az élelmiszert, hogyan dolgozták fel az alapanyagokat, hogyan főztek, vagy éppen hogyan készülődtek az ünnepekre. A kiállított tárgyak a paraszti életmód mindennapi praktikáit mutatják be, és képet adnak arról, hogyan boldogultak elődeink a hétköznapokban. Ami annak idején minden háztartás elengedhetetlen része volt, az nekünk ma már furcsának tűnhet.

A Balaton környékén egyedül a Disznósi Társaság halászcéh háza maradt fenn. Itt őrizték a céh jelképeit: a céhládát, a céhpecsétet, valamint a céhkorsót, és a céh gyűléseit is itt tartották. A halászat a félsziget fő megélhetési forrását jelentette. Mivel a föld az apátság tulajdona volt, a vízi élet biztosította a szabadságot a tihanyiak számára.

Az itteni halászok 10 fős, úgynevezett „bokrokba” szerveződtek, és tölgyfából vájt bödönhajókkal vagy lapos fenekű barkákkal jártak ki a vízre. Az ősi tihanyi halászat különleges módszere volt a „látott hal” fogása, amelyet főként ősz végén, a garda tömeges vándorlásakor alkalmaztak. Minden halászbokornak volt egy „hegyenjárója”, aki a magasból figyelte a vízen úszó halrajokat, és jelzéseivel irányította a hajókat. Ennek a sajátos technikának köszönhetően szinte mindig bőséges volt a fogás, gyakran a száz mázsát is elérte. Ezért a tihanyiak „kenyérhalnak” nevezték a gardát. A halat füstölték vagy savanyították saját fogyasztásra, a felesleget pedig kosarakban szállították a közeli falvakba eladásra.

A kiállítás értékét a tárgyak sokasága adja. A faragott támlájú székek, a festett ládák és a karcolt, vésett mintákkal díszített bútorok a paraszti kézművesség kiemelkedő példái. A dohányzáshoz és pipázáshoz kapcsolódó eszközök a korabeli társas együttlétek hangulatát idézik.

Különleges tárgy a „cibék” nevű eszköz, amely a jég alatti halászatnál a háló kiemelésére szolgált. Aki megszegte a halászcéh szabályait, büntetésként ezzel lógatták fel a mestergerendára.

A halászcéh ház másik érdekessége a füstös konyha. A Balaton-felvidéken ezek a konyhák a 20. század első felében még a paraszti háztartások szerves részét képezték, főként a szerényebb vagy idősebb családoknál. Ezekben a helyiségekben szabad tűzön főztek, a füst a kétrészes ajtón keresztül távozott. A kiállított tárgyak között ott találjuk a régi tűzcsiholókat, a tűzikutya állványokat és a vaslábasokat, amelyeket a szabad tűzön használtak. Ezek a régi használati tárgyak a hétköznapi élet nehézségeit és a paraszti találékonyságot is jól tükrözik.

A tihanyi gazdaház a fejlettebb népi építészet példáját képviseli. A konyha szabadkéményes volt, így a füst gyorsan távozott. Ebből a helyiségből át lehetett járni a többi szobába. A tornác beépítésével új lakóhelyiséget alakítottak ki, ami a korszak modernizációját és a tér okos átalakítását tükrözi.

A konyhában a paraszti háztartás központi elemével, a tejfeldolgozással ismerkedhetünk meg. Végigkövethetjük, milyen aprólékos és kitartó munkával készült a vaj az aludttejből vagy a tejfölből a furcsa nevű zurboló segítségével. A kenyérsütés szintén komoly feladat volt; a szakajtók, a kovászfák és a teknők elengedhetetlen eszközei voltak a folyamatnak. A szita közismert funkcióján túl egy egészen különös jóslási típusnak is a kelléke volt, amelyhez babszemeket használtak. A szemek véletlenszerű szétszóródása, kártyaszerű elhelyezkedése vagy egymáshoz való viszonya alapján jósoltak. Leggyakrabban szerelemre, de néha az elveszett állatok hollétére is következtettek belőle.

Miután a Tihanyi Tájházakban a régi konyhai eszközöket és paraszti praktikákat felfedeztük, érdemes egy kis pihenőt tartani. Térjünk be a Apátsági Rege Cukrászdába egy süteményre, vagy válasszunk egy helyi éttermet, és kóstoljuk meg a mai tihanyi ízeket!