Helyszín címkék:
Nem talált gyerekeinek tökéletes baguette-et, ezért kovászos pékséget nyitott Veszprémben
Novitatis
Mi volt a személyes motivációja a pékség alapításakor? Mit gondol, mi az amiben más a Makmoiselle, miben nyújt többet az ide ellátogató vendégeknek?
A nyitásnak egyrészt prózai oka van: a két nagykorú gyermekem egyszerűen rávett. Először nem hittem benne, de aztán mégis elkezdtem a tervezést. Persze ez nem ment egyik percről a másikra. Az elhatározás megszületésétől még másfél év munkára volt szükség ahhoz, hogy összeálljon a koncepció. Gasztronómiai vonalon még nem volt a családban vállalkozás, egészen mással foglalkoztunk. Ráadásul nem voltam pék sem. Mint háziasszony, már főztem 15 főnek, vagy sütöttem 30 fős rendezvényre kenyeret, de az egészen más műfaj, úgy is mondhatnám „egészen más kávéház”. Nem dolgoztam más kovászos pékségben, nem mentem sztázsolni: saját kútfőből, saját irodalmi tapasztalatok alapján raktam össze a koncepciót. A másik motivációm, ami az egész projekt mögött áll, az volt, hogy amit otthon csináltam, azt szerettem volna minél több emberhez eljuttatni. Nekem ez a pékség olyan most, mintha minden nap vendégséget tartanék.
Az volt a legnagyobb kihívás, hogy létre tudom-e hozni azt a minőséget, amit otthon.
Miért kezdett el otthon kovászolni?
20 évvel ezelőtt azért kezdtem el otthon kenyeret sütni, mert nem találtam olyat, ami tetszett vagy ízlett volna, vagy ami az én egészségemnek megfelelő lett volna. Aztán megjelentek a kovászos pékségek, és már nem voltam rákényszerülve arra, hogy heti kétszer süssek, mert megvettem a kenyereket a biopiacon, kovászos pékségekben. Ennek ellenére hiába voltak kovászos pékségek Budapesten, amelyeket szerettem, mégsem kaptam meg az igazit, amit kerestem, ígyhát újra elkezdtem sütni.
Mi volt az, amit szeretett volna, de nem tudott megtalálni a kínálatban?
A baguette. A gyerekeim baguette-et akartak. A mai napig nem értem ezt az őrületet, szerintem a kenyér, a zsemle, a kifli mind sokkal jobb, de hát a gyerekeinek az ember mégsem mondhat nemet.
Amikor valaki a hobbijából kezd vállalkozásba, nagy kihívás tud lenni, a szenvedély és az üzleti gondolkodás összeegyeztetése. Hogy érzi, önnek sikerül megtalálni az aranyközéputat?
Ez valóban nehéz, mégis azt gondolom, hogy nekünk sikerült megtalálni ezt az egyensúlyt. Én csak kovászos pékséget akartam csinálni. Nekem az a személyes meggyőződésem, hogy ha már csinálunk valamit, akkor törekedjünk a legjobbra. Otthon 20 éve bio termékeket eszem. Az alapélelmiszerekből, amiből sokat fogyasztunk: krumpli, répa, kenyér stb. abból ragaszkodom a vegyszermentes változathoz. Emiatt abban is biztos voltam, hogy csak bio gabonával nyitok pékséget. Ha ezt nem lehetett volna gazdaságosan összehozni, akkor bele sem vágtam volna.
Sikerült megtalálnia az értő közönséget? Van már kialakult törzsvásárlói kör?
Erről most is azt gondolom, mint amit a tervezés elején: van egy vevőkör, aki azért jön, mert megengedheti magának, vannak akik egészségtudatosak, de vannak olyanok is, akiknek egész egyszerűen ízlik, amit készítünk. Vásárlóink többsége visszatérő, amit nagyon jó látni. Aki tavaly nyáron volt itt utoljára, az úgy érzi, ismeri a termékeket, ismeri, hogy ki áll a pultban, ezért magáénak érzi a helyet. Épp ez volt a cél, hogy nálunk otthon érezzék magukat a vásárlók.
Mi a legnagyobb érték vagy eredmény, amit eddig sikerült elérniük: mire a legbüszkébb?
A csapatra. Az a 6 ember, akikkel most együtt dolgozom, mind sajátjának érzi a pékséget: a pultban kedves a vásárlókkal, ismeri és szereti a termékeket, és őszinte a boldogsága. A pékek is olyan emberek, aki jönnek velem, egy-egy ötletemen agyalnak, hozzáteszik a saját gondolataikat, egy igazi alkotó közösségként tudunk működni, és a legújabb termékeink is már így születnek. Sőt, már három olyan termékünk is van, amihez én csak egy félgondolatot villantottam föl (vagy még annyit se). Az volt az eredeti célom, hogy aki belép az üzletbe érezze azt, hogy nálam van vendégségben. Most már annyira együtt működünk csapatként, hogy azt mondhatom: hozzánk jön vendégségbe.
