Helyszín címkék:
Makovecz Imre építészeti hagyatékai: a Hagymatikum és más csodálatos épületek
Uzonyi Nóra
Organikus építészet? Természetesen!
Szó szerint, ugyanis az irányzatnak éppen az a lényege, hogy az adott épület úgy illeszkedjen a környezetéhez, mintha mindig is annak szerves részét képezte volna. A cél tehát a természetesség, amit nem csak az épület formája és alakja, hanem az építkezés során felhasznált anyagok is tükröznek. Az organikus, más néven szerves építészet a minimumra törekszik, legalábbis abban az értelemben, hogy a lehető legkisebb szerkezettel igyekszik nagy tereket lefedni. Az irányzatot hajlított és íves felületek jellemzik. Makovecz Imre szinte megszámlálhatatlanul sok középületet tervezett ebben a szellemben, amelyek között kiemelkedő a paksi templom, amely komoly áttörést jelentett Makovecz karrierjében. Az ívelt kapubejárat és a tűhegyes csúcsban végződő tetőszerkezet valóban káprázatos látványt nyújt. A Makovecz-örökség a Balaton déli-partján is megtekinthető: ha Siófokon járunk, feltétlen nézzük meg az evangélikus templomot. A kulturális kikacsintás után pedig jutalmazzuk meg magunkat néhány finom falattal, és máris feltárul előttünk a település gasztro-kínálata!
Makó ékköve: a Hagymatikum
A Hagymatikum épülete Makovecz Imre egyik legérdekesebb remekműve. A komplexum egy fürdőnek ad otthont, ahol akár egy teljes napot is eltölthetünk úgy, hogy egy percet sem unatkozunk. A gyógyulni és kikapcsolódni vágyó felnőtteket és gyerekeket 15 medence, wellness- és gyógyászati részleg, valamint egy étterem várja.
A medencék varázslatos Makovecz-univerzuma
A makói termálvíz gyógyhatása régóta ismert, nem véletlen, hogy a mezőgazdasági munkások is előszeretettel áztatták benne megfáradt tagjaikat. A fürdőt azonban nem csak a gyógyvíz miatt érdemes felkeresni, hiszen bel- és kültéri medencék között mindenki megtalálja az igényeinek leginkább megfelelőt.
Többek között kipróbálhatjuk a szabadtéri gyógyvizes „Sakk medencét”, ahol a vízben ücsörögve valóban lejátszhatunk néhány parti sakkot, majd miután feketén-fehéren kiderült, hogy ki a jobb, kedvünkre gyönyörködhetünk az égboltban. Ha tehetjük, várjuk meg az alkonyatot, ilyenkor ugyanis a filamentum a bíbor, a lila és a narancs megannyi árnyalatában tündököl! A medence-kínálatban találunk továbbá benti- és kinti úszómedencét, hangulatos barlangfürdőt, valamint gyermek- és kalandmedencét is. Utóbbit a fürdő legnagyobb, organikus elemekkel díszített oszlopa körül alakították ki, amit a sodrófolyosónak köszönhetően kényelmesen körbelebeghetünk.
Wellness minden esetre
A szaunázás edzi az ereket és élénkíti a szervezetet, fokozza az anyagcserét és még abban is segít, hogy megszabaduljunk a különféle méreganyagoktól. A fürdőben kilenc féle izzasztó kabin közül választhatunk, így biztosan mindenki megtalálja a neki való hőfokot. Ha ennél is többre vágyunk, speciális fürdőket is igénybe vehetünk: ázhatunk például Parajdi- vagy Holt-tengeri sóban, sőt, akár némi vörösborban is. A szolgáltatások közül a masszázs sem hiányozhat: ha nincs konkrét elképzelésünk, bátran kérjük a személyzet segítségét, hogy valóban olyan masszázst kérjünk, amelyre a testünknek (és a lelkünknek) a leginkább szüksége van.
Komplex gyógyulás professzionális szakemberekkel
Ha valamilyen komolyabb ízületi- vagy mozgásszervi problémánk van, a fürdőben szakszerű gyógykezelést is kérhetünk. A fürdőorvos teljes körű fürdőterápiát állít össze a vendégeknek, amelynek keretében gyógytornán, gyógymasszázson, súlyfürdőn is részt vehetünk.
Érdemes megéhezni!
A Hagymatikum éttermében hagyományos, magyaros fogásokat kóstolhatunk, amelyek mind friss alapanyagokból készülnek. Az étlapon tápláló ételeket és egészséges finomságokat is találunk, így biztosan nem maradunk éhen. Ha pedig csak egy könnyed harapnivalóra vagy kávéra vágyunk, a Nyugi bárt keressük fel!
A makói Hagymatikum minden korosztálynak kiváló program, arról nem beszélve, hogy fürdőzés közben bőven lesz időnk elgyönyörködni Makovecz Imre építészeti mesterművében.