Három nap az országban: autóban alvás és szabadság a Bakonytól az Őrségig

Miről szól a cikk:
- Egy háromnapos, szállásfoglalás nélküli road trip Magyarországon
- Autóban alvás mint szabadságélmény és praktikus utazási forma
- A Bakony, Pápa, az ország legnyugatibb pontja és az Őrség bejárása
- Lassítás, spontaneitás és minimalista utazási szemlélet
- Az út mint életérzés, nem mint teljesítmény

Az egész ott kezdődik, hogy fogunk egy térképet, vakon rábökünk néhány pontra, összekötjük őket, és elindulunk. Ugod, Csákvár, ahol érdemes egy rövid kitérőt tenni a Csuta Cukrászda ínycsiklandó fagyijai és süteményei közé, majd tovább Csákberény felé. Menet közben élvezzük a csendet, gyönyörködjünk a tájban. Csákberény előtt a dolomit sziklák között egy katonai emlékmű is felbukkan – tipikus „csak akkor látod, ha nem sietsz” hely.

Zirc felé haladva megtalálhatjuk a Bagolyvár Fogadót, ahol szezontól függetlenül finom bográcsos ételekkel hívogatnak.

Autóban alváshoz fontos szem előtt tartani a sík talaj szükségességét, a minimális forgalmat, és nem utolsó sorban a parkolás betájolását, hogy reggel ne épp a szemünkbe süssön a nap. Bakonybél és Bakonykoppány között számtalan ilyen nyugodt pont található, tökéletes helyszín az első éjszakára.

Három napig az autó a bázis. Nem hotel, nem apartman, hanem egy mozgó élettér, amiben
enni, aludni és élni kell. A higiénia ilyenkor nem wellness-kérdés, hanem logisztikai. Nedves
törlőkendő, kézfertőtlenítő, papírtörlő és egy 5 literes víztartály alapfelszerelés – ez nem egy
túlélőkaland, de nem indulhatunk gondatlanul a kirándulásra.

Másnap Pápa felé visz az út. Egy kávé, egy rövid kóborlás a történelmi belvárosban, pár utca csak úgy, céltalanul. Aztán visszatérünk az erdőbe, mintha Pápa csak átmenetet jelentene a városi lét és a vadonban élés között. Innen tovább haladunk az ország legnyugatibb pontja felé, a Kakasdomb környékére. Egy falusi kocsma, egy pad, egy ital. 

Itt már a hármashatár környékén járunk, ahol akár még úgy is dönthetnénk, hogy Szlovénia vagy Ausztria felé gurulunk tovább. 

Mert van, amiért érdemes visszatérni: például egy dödölléért mindenképp.

Őriszentpéter környékén az idő máshogy telik. Nem siet, nem sürget, inkább szépen elterül, mint a dombok között a reggeli pára. Kis utak, sűrű zöld, minden kanyar után egy újabb „itt maradnék egy kicsit” érzés. Itt már nem keresünk programot, hanem hagyni kell, hogy lelassuljon a tempónk, és megnyugodjon a városi idegrendszerünk.

S akkor a dödölle: ehhez térjünk be a Vas Kohóba! A dödölle nehéz, egyszerű, olajszagú étel, ami nem akar trendi lenni, csak jó. Nem magyaráz, nem kér bocsánatot, csak megérkezik a tányéron, és azt mondja: ülj le, maradj egy kicsit, most nincs dolgod máshol.

Maga az Őrség is ilyen. Nem feltétlenül kínál látványosságokat nagybetűkkel, nem villog, nem harsány. Inkább lassan, csendben beszél, és ha figyelünk, átírja bennünk az időérzékelést. Mire észbe kapunk, már nem azt nézzük, mennyi van még hátra az útból, hanem azt, hogy milyen jó, hogy most itt vagyunk.

Minimalista road trip, utazás dimbes-dombos tájakon, és ha még az utolsó nap is rákívánnának a szemek kishazánk szép tájaira, visszaúton a Balaton déli partján végighaladni már nem fel-, inkább levezetés. Parkolók, rövid séták, vízparti megállók. Az út itt már nem visz, hanem elenged, mielőtt visszatérsz a városba.

Az okapi (gyakran „erdőszamárnak” nevezik) egy különleges, rejtőzködő állat. Egyedül jár, figyel, és pontosan tudja, merre megy. Ez az utazás is erről szól: nem bizonyításról, nem teljesítményről, hanem belső iránytartásról.