Ugrás a tartalomhoz
A Platán Pék 2021 decembere óta várja vendégeit Tatán, a Hajdú utcában. A cél egy olyan pékség létrehozása volt, amelyben minőségi alapanyagokból készült kovászos kenyerek és péktermékek kaphatóak. Maga a helyszín is fontos üzenetet hordoz, hiszen a boltnak helyet adó épületben már az 1800-as évektől az államosításig pékség működött. A kenyereket a Platán Pék gondos odafigyeléssel kizárólag kovászból, lisztből, sóból és vízből készítik. A kenyéren kívül a Platán Pék kínálatában szerepel többek között baguette, fahéjas és kakaós tekercs, sós és vajas kifli, magvas zsemle, perec és számos édes finomság, mint például a régi hagyományok alapján készült rétes, illetve kapható még kávé és lekvár, továbbá kézműves tejtermékek és szörpök is.