Nem kell Toszkánáig menni - dolce vita magyar módra

Miről szól a cikk?

• Hilltop Borbirtok & Étterem
• Terazza Bistro-Bar
• Nap-völgy Borászat és Élménybirtok

Nem másolatokról van szó, hanem egy hasonló ritmusról. Amikor nem sietünk, amikor egy ebéd nem ér véget túl gyorsan, és amikor a kilátás, a hosszú beszélgetések, a poharak összekoccanó hangja ugyanúgy részei az étkezésnek, mint az, ami az asztalra kerül.

Olyan hazai borászatokat és gasztrohelyeket gyűjtöttünk össze, ahol ez a hangulat természetesen jelenik meg, és ahol könnyű egy kicsit lelassítani.

A Hilltop Borbirtok & Étterem esetében a „toszkánás” érzés már a kilátással kezdődik. A Gerecse lankáin fekvő birtok teraszáról a Duna völgye és a szőlőültetvények egyszerre látszanak, ami azonnal meghatározza a hely hangulatát.

A borászat a neszmélyi borvidék egyik kulcsszereplője, több évtizedes múlttal. A hozzá tartozó étterem kifejezetten a borokra és a panorámára épít: a teraszon ülve nem egy gyors ebéd a cél, hanem az, hogy az étkezés időt kapjon. A fogások a borokhoz igazodnak, a kínálat pedig letisztult.

Itt könnyen elhúzódik egy délután. Nem azért, mert sok program van, hanem mert nincs miért sietni, a hely hangulata pedig nagyon közeli ahhoz, amit toszkánainak tartunk.

A Terazza Bistro-Bar a Sümegi vár alatti domboldalon található. A teraszról közvetlen rálátás nyílik a várra és a környező tájra, ami már önmagában meghatározza a hely karakterét.

Az étterem modern európai konyhát visz, mediterrán hangulattal. A kínálatban à la carte fogások és kóstolómenük is szerepelnek, az ételek elkészítésénél pedig hangsúlyt kapnak a szezonális alapanyagok.

Itt a „dolce vita” inkább az étkezés módjában jelenik meg. A teraszos elrendezés és a többfogásos menük miatt az étkezés nem gyors, hanem időigényesebb, fokozatosan kiteljesedő élmény. A vár látványa és a tágas tér együtt adja azt a hangulatot, amely a mediterrán étkezések sajátja.

Az Eger közelében működő Nap-völgy Borászat és Élménybirtok mögött tudatos döntés áll: nem a gyors élményekre, hanem a tartósabb benyomásokra építeni. A birtok gazdáinak alapgondolata szerint ma, amikor minden a fogyasztás és a tempó köré szerveződik, egyre nagyobb értéke van annak, ha meg tudunk állni, és figyelni tudunk arra, ami körülöttünk történik.

A birtok szemlélete tudatosan ebbe az irányba mutat. Nem gyors impulzusokat kívánnak nyújtani, hanem tartós benyomásokat. A bor is ebben a rendszerben értelmezhető: nem egy precízen szabályozott végeredmény, hanem egy történet, amely a tájról, az éghajlatról és az adott évjáratról mesél.

Ez a hozzáállás az étkezésben is megjelenik. A mediterrán hangulat itt nem díszlet csupán: a teraszon tálalt, szezonális alapanyagokból készült ebédek és vacsorák elfogyasztásakor lelassulunk, a vasárnapi reggelik pedig kifejezetten arra „invitálnak”, hogy szánjunk elegendő időt arra, hogy az asztal mellett maradunk. A menü folyamatosan változik, de a ritmus mindig ugyanaz.

Itt a „dolce vita” nem egy külön élmény, hanem maga a lényeg. Abban a módban nyilvánul meg, ahogyan a vendéglátók a borhoz viszonyulnak, ahogyan az étel készül, és abban is, hogy nem próbálnak gyorsabbak lenni a kelleténél. Inkább hagyják, hogy a nap alakuljon a maga módján – és hogy mi is benne maradjunk a pillanatban egy kicsit tovább.

A „dolce vita” nem egy konkrét hely másolata. Inkább egy ritmus: amikor az étkezés és a borozás nem egy gyors állomás csupán, hanem maga az élmény.

Ezeken a helyeken ezt nem kell külön keresni. A táj, a teraszok és a vendéglátás módja együtt alakítja ki azt a tempót, amelyben természetessé válik a lelassulás.

És talán éppen ez az, ami miatt nem kell Toszkánáig mennünk.