Borkóstolás négykeréken, Sopronban

Az élet úgy hozta, hogy soproniként 25 év fővárosi lét után ismét visszatértem szűk hazámba, ahol akarva akaratlanul folyamatosan belefut az ember egy-egy borász ismerősbe, egy borkostolóba vagy éppen bortúrába. Onnantól, hogy a borok iránti érdeklődésünk elkezd kiterjedni és hozzákapcsolódni személyekhez, élettörténetekhez, családi históriákhoz, az ember észrevétlenül még inkább beleszerelmesedik a borkultúrába.

Kocsis Miklós 20 éve vezeti családi borászatát, és mindig is célkitűzése volt, hogy minél többen ismerjék meg a soproni borvidéket borain, bortermő területein keresztül. Így jött a nagyszerű ötlet, hogy bor kalandtúrát szervezzen kisebb-nagyobb csoportoknak – amelyekhez egyénileg is be lehet csatlakozni. Célja, hogy egy kalandos élmény legyen az egész nap, minden vendége számára. Ehhez az első adalék, hogy a szőlőbe katonai terepjárókkal indulunk. A dűlők tanulmányozása és az egyes borfajták kóstolása után a szőlőföldön egy hangulatos közös kései ebédet töltünk el, közben Miklós megismerteti velünk a borkészítés érzékeny és izgalmas folyamatát, és rengeteg információt megtudunk a borvidék történelméről is.

A Soproni borvidék Magyarország egyik történelmi borvidéke. Az Alpok lábánál, a Fertő tó déli partján és a Soproni-hegység lankáin terül el. A borvidék teljes területe körülbelül 4300 hektár, amelyből 1800 hektár körüli területen termelnek szőlőt. Korai szőlőmag-leletek bizonyítják, hogy már a kelták is foglalkoztak itt szőlőműveléssel, és a borkészítés azóta is meghatározó foglalatosság a környéken. A római kori borkultúra meglétének bizonyítéka a Soproni Múzeumban őrzött római kori bortároló amfóra. A híres Borostyánút is érinti Scarbantia városát, amely a kor egyik legforgalmasabb kereskedelmi útvonala volt. Sopronban egy időben szinte mindenkinek volt szőlője és pincéje, jellemzően minden gazda rendelkezett saját borkimérési joggal. A ház előtt rúdra függesztett friss fenyőág jelezte, ha újbort, szalmaköteg, ha óbort mértek. Piros, illetve fehér szalaggal adták tudtul, hogy vörös- vagy fehérbort árul a gazda. (Ez a kedves szokás ismét újraéledni látszik Sopron városában). Később Mátyás király 1446-ban Sopront saját és idegenek áruinak kereskedelmi központjává teszi. A kimérési jogot a termelők némi korlátozással szabadon gyakorolták: máshonnan bort hozni nem volt szabad a XVIII. században. Akkoriban Ruszt-Sopron-Pozsonyi borvidékként volt ismert ez a vidék. Ruszton még aszút is készítettek a kiemelkedő években, főleg furmintból.

A XIX. század elején napóleoni csapatok foglalták el Sopront. Ebből az időből ered a kékfrankos fajta neve is a franciák kék színű pénze után. Az Mária Terézia a 18. század végén burgundi szőlővesszőket hozat Franciaországból, amelyekből kerül Sopronba is és Rusztra is. A fehérbor közel egyeduralkodó, a vörös szerepe ekkor még marginális a Fertő körül. A század végéig a fehérbor készítés volt az uralkodó, vörösborszőlő-fajták a filoxéravész után terjedtek el. Sopron sváb gyökerekkel is rendelkező borosgazdáit ponzichtereknek nevezték, (Bohnenzüchter, azaz babtermelő). Az elnevezés onnan ered, hogy a szőlőtőkék mellett babot is futtatak. Sokféle étel is készült a babból, amelyek a mai napig kedveltek a környéken – Ausztriát is beleértve –, ilyenek pl. a babsterc, a babos pogácsa. De kanyarodjunk vissza a jelenbe, ahogy az UAZ is visszakanyarodik a találkozóhelyre.

Kocsis Miklós terepjárós túráját például vétek kihagyni! A közös program vele annyira jól sikerül, hogy senkinek sincs kedve hazamenni. Még szerencse, hogy Sopron városa rengeteg borozót, borteraszt és borbisztrót számlál, ahol folytatódhat élményeink sora.