Ott van a szeren: Pityerszeri Skanzen

Az Őrség településein barangolva feltűnik, hogy a falvak szerkezete eltér a szokásostól. A dimbes-dombos vidék utcáin leereszkedünk, és a házak sora véget ér… majd újra felkapaszkodunk a lankákra, és megint elkezdődik. Ez még ugyanaz a falu, vagy már észrevétlenül átjöttünk egy másikba? A dezorientáltság oka a tipikus, őrségi szeres építkezés lehet, amely ennek a tájnak a jellegzetessége. Utcanévtáblákat hiába is keresnénk, itt úgynevezett szereket találunk helyettük.

Az Őrségbe eredetileg a határgyepűt őrző családok települtek, akik a magaslatokról jól belátták a környéket. Ahogy bővültek a családok, új házak, ólak, tárolók és kocsiszínek, gazdasági udvarok, kaszáló gyümölcsösök összefüggő hálózata jött létre. De nem ám úgy, mint egy hagyományos faluban, hanem bokorszerűen, kerítéssel egymástól el nem választva. Ősi és különleges módja ez az együttélésnek, melyre Magyarországon hasonló példát nem találunk. A határvidék őreit még az Árpád-házi királyok hívták erre a területre, és bízták meg védelmi feladattal, azóta alakítják-formálják ezt a vidéket.

Az őrségi hagyományokkal, az egykori népi építészet és életmód emlékeivel a Pityerszeri Skanzent bejárva találkozhatunk. A szalafői épületegyüttes 10 épületet és a hozzájuk tartozó területeket: gyümölcsöst és két tókát (vizesgödör, melyből az állatok ittak) tartalmaz. A terület az Őrségi Nemzeti Park része, amelynek munkatársai lelkesen körbe is vezetnek a falumúzeumban. Az első megálló a terület legrégebbi háza, amely inkább egy megtermett fészerre hasonlít méreteiben. Egy egész nagycsalád lakta egykor, de rejtély, hogyan férhettek el nyolcan-tízen – mint utóbb megtudtuk, a férfiak időnként kiszorultak éjszakára az istállóba, az állatok közé. Ennek a háznak még nincs kéménye, így, ha befűtöttek, meleg volt, de irgalmatlan füst is lehetett, mely apró nyílásokon keresztül távozott a szabadba. A boronafalú ház szerkezetét vastag gerendák alkotják. A ház sarkainál méretes kövekre fektették ezeket a „boronákat”, és illesztették össze őket. A gerendák közti réseket mohával, agyaggal töltötték ki, majd a boronafalat betapasztották és lemeszelték. Zsúpfedél került a ház tetejére.

A következő, tornácos parasztházban már láthatóan módosabb népek élhettek, mert nem csak tágasabb, mint a füstöskonyhás kulipintyó, hanem el is különülnek funkciók szerint a lakóhelyiségek. A szobákban a 150-200 évvel ezelőtt élt őrségiek tárgyai, berendezései úgy tekinthetők meg, mintha gazdáik éppen csak a kaszálóra ugrottak volna ki, az állatoknak összegyűjteni a szénát.

A terményeket, szerszámokat és élelmet külön épületben, az úgynevezett kástuban tárolták. Alsó szintjére került a gabona, a káposztás- és a boroshordó, valamint az ecet. Az emeletre az egyéb élelmiszerek, zsír, kolbász, aszalt gyümölcs. Fontos volt a vetőmagok megőrzése is a következő tavaszra. Minden, magára valamit is adó családnak volt ilyen kamrája, lehetőleg macskaajtóval, hogy az egerek ne érezzék olyan jól magukat.

Az Őrség jellegzetessége a kaszálógyümölcsös, ami olyan gyümölcsöskertet jelent, mely az állatok takarmányául-alomként szolgáló szénát is biztosította. Pityerszeren a kaszálógyümölcsösök kialakulásával, őshonos gyümölcsfáival a Vadvirág Méhes- és Gyógyítókert tulajdonosa, Gyenes Csilla által tervezett tanösvényt végigjárva ismerkedhetünk meg. A Skanzentől pár percnyi sétára bölények és eurázsiai vadlovak legelésznek, és ha mi is megéheznénk, a környék jellegzetes ételeit – így például dödöllét és tökös-mákos rétest - is kóstolhatunk.