Ugrás a tartalomhoz

Helyszín címkék:

    Kilenc kiválóság vehette át a turizmus legmagasabb állami kitüntetését

    Forrás: sajtóközlemény

      A három kategóriában odaítélhető Kőrösi Csoma Sándor-díjakat olyan kiemelkedő szakemberek kaphatják, akik töretlen elhivatottsággal dolgoztak Magyarország turizmusának fejlesztéséért. Az idei elismeréseket Nagy Márton, a turizmusért is felelős nemzetgazdasági miniszter és Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója december 4-én ünnepélyes keretek között adta át a szakma kilenc kimagasló személyiségének.
      A három kategóriában odaítélhető Kőrösi Csoma Sándor-díjakat olyan kiemelkedő szakemberek kaphatják, akik töretlen elhivatottsággal dolgoztak Magyarország turizmusának fejlesztéséért. Az idei elismeréseket Nagy Márton, a turizmusért is felelős nemzetgazdasági miniszter és Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója december 4-én ünnepélyes keretek között adta át a szakma kilenc kimagasló személyiségének.

      Példaadó szakmai teljesítmény jutalmazásaként idén is Kőrösi Csoma Sándor Nagydíj, Talentum-díj és Életműdíj kategóriában osztották ki a díjakat.

       

      Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter köszöntőjében úgy fogalmazott: „Hónapról hónapra erősödő teljesítményével az ágazat a magyar gazdaság eredményességéhez is nagyban hozzájárult, idén annak egyik legfontosabb hajtóereje. A turizmus sikerei pedig nem kis mértékben a minőségi emberi erőforrás, a szakma „nemzeti bajnok” teljesítményeiből állnak össze, amelyek kitüntetésre, ünneplésre méltók.”

       

      Az idei Életmű-díjas Fekete Magdolna lett. A turisztikai szakember a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Visit Hungary kötelékében végzett közel kétévtizedes, Magyarország nemzetközi piaci értékesítése, üzleti és turizmusdiplomáciai partnerségeinek fejlesztése terén végzett elhivatott munkájával érdemelte ki az elismerést. A fiatalok mentorálásában vállalt szerepe is példamutató.

       

      A Nagydíjasok sorában Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke Selmeczi László társelnökkel megosztva nyerte el az elismerést. A szakember fáradhatatlanul munkálkodik a magyar cukrászat jóhírének erősítésén, a minőségi alapanyagok használatának térnyeréséért. Megmérettetések és tehetséggondozó programok működtetésével is sokat tesz a minőségi magyar cukrászat jövőjéért. Selmeczi Lászlót, a Magyar Cukrász Ipartestület társelnökét pedig különösen a magyar cukrászat megújításáért, oktatási és oktatásszervezői munkásságáért, a kézműves cukrászat népszerűsítéséért végzett áldozatos tevékenységéért díjazták. Badacsonyiné Bohus Gabriella több évtizedes, kiemelkedő színvonalú idegenvezetői munkásságáért kapta az elismerést. Igazi lokálpatriótaként, szívvel-lélekkel munkálkodik Eger és Heves vármegye turizmusának fejlesztésén. Dr Rátz Tamara, a Kodolányi János Egyetem Turizmus Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára több évtizedes, kimagasló oktatói, oktatásszervezői és különösen a fenntarthatóság témakörében úttörő kutatói munkájáért vehette át az elismerést. Számos hiánypótló szakkönyv fűződik a nevéhez. Fernezelyi Gergely Pro Architectura és Ybl-díjas építész munkásságában a Barabás Villa rendezvényháztól a budapesti InterCity Hotelig kiemelkedő szerepet tölt be a turizmus számára is létfontosságú kulturális örökség megőrzése, a fenntartható, innovatív és élhető városi környezet kialakítása. Furkóné Szabó Mariannának, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjének elhivatott városmarketing tevékenységéért adományozták az elismerést. Szerepe kiemelkedő abban, hogy Nyíregyháza turisztikai kínálata széles körben ismertté váljon, és a város vendégforgalma látványosan bővüljön. Kisgyörgy Borbálának a Magyar Kempingszövetség elnökeként végzett elismerésre méltó teljesítményéért ítélték oda a nagydíjat, különösen a kempingek helyzetének javítása, a kempingezés elismertségének és népszerűsítésének előmozdításáért végzett munkájáért.

       

      A 30 év alatti turisztikai kiválóságok számára adható Talentum-díjra 2024-ben Horváth Violát, a protégé.mentorprogram ötletgazdáját és vezetőjét tartotta érdemesnek a kitüntetési bizottság. Programja nagymértékben ösztönzi a fiatalokat, hogy a turizmusban keressék élethivatásukat és segíti hosszú távú karrierépítésüket is az ágazatban.

       

      Csoportkép (balról jobbra): Könnyid László, Annus Viktor (aki Fernezelyi Gergely nevében vette át a díjat), Selmeczi László, Erdélyi Balázs, Furkóné Szabó Marianna, Kisgyörgy Borbála, Horváth Viola, dr. Rátz Tamara, Badacsonyiné Bohus Gabriella, Fekete Magdolna, Nagy Márton

      Hirdetés