Mélységek és magasságok: kilátópontok és föld alatti helyszínek Etyek környékén

Ha Biatorbágy, akkor viadukt. Matuska Szilveszter 1931-ben elkövetett tragikus kimenetelű merényletével került be a köztudatba a vasúti híd, amely ma remek kilátópont. Alatta állva szédítően magasnak tűnik, de érdemes felkapaszkodni rá, kisétálni a pillérek között az egykori pályaszakaszra, melyen akár át is biciklizhetünk. Az 1800-as évek végén eredetileg csak egy híd épült a völgy fölé, de később a megnövekedett forgalom miatt szükségessé vált egy másik is. A látványosságként sem utolsó műszaki építmény tetejéről messze ellátni, az egykor két faluként létező Bia és Torbágy házai mögött felsejlenek a már emlegetett bányákat rejtő hegyek. Ezek közül is a Nyakas-kő 224 méteres magaslata lehet a következő célpontunk. A festői plató ismerős lehet az Insta-fotókat kedvelők között: naplementében, lábat lógatva, csapatban vagy magányosan állva fotózzák magukat az erre túrázók, és mutatják meg a világnak teljesítményüket. Van is mire büszkének lenni, hiszen erős kaptató után, valóban szinte mászva lehet feljutni az érdekes formájú kiszögellésre. Kapaszkodás közben az a puha mészkő simul a tenyerünkbe, amelyet a 19. század építőmesterei országszerte használtak: az Országháztól a Lánchíd oroszlánjaiig a környékbeli kőfejtőkből került ki az alapanyag. Itt azonban nem holmi unatkozó kőszobrásznak köszönhetjük a látványt: a Nyakas-kő különböző üledékes rétegeit eltérő mértékben koptatta ki a szél, a fagy, a víz. Akár alulról felpillantva, akár a mellette sorakozó sziklák egyikéről átnézve jól látszik, hogy hogyan követik egymást a homokosabb és a keményebb kőrétegek. Ha valaki felmászik rá, a jutalom sem marad el. Biatorbágy, a Biai-tó és a környező táj látványa magával ragadó.

A mindenkori ember persze nem csak kőfejtésre vagy szemlélődésre használta a környék hegyeit. Már a neandervölgyi ősember is menedéket talált belsejükben, hiszen a puha mészkő itt-ott úgy erodálódott az idők folyamán, hogy barlangok keletkeztek benne. Tatabánya környékén több kisebb-nagyobb üreget is találunk, melyek közül a leglátványosabb a Szelim-barlang. A turistaútról nyíló keskeny bejárat egy lélegzetelállítóan nagy csarnokba vezet, melynek nemcsak a sziklafalak változatos formavilága adja a szépségét, hanem további nyílásai. Az ég felé beszakadások, Tatabánya felé pedig „ablakok” adják a keretet a nézelődéshez és a fényképezéshez. Jó időzítéssel akár még azt is végignézhetjük, ahogy a lemenő nap sugarai bekúsznak a barlang belsejébe, és narancsosra színezik a falakat. Kétségkívül kellemes otthon benyomását kelti a hely, így nem meglepő, hogy a régészeti feltárások bizonyították: hosszú évezredek óta folyamatosan használatban volt. Erre utalnak az itt talált csontok és tárgyak is.

Ma is lakják a Gerecse-hegység túloldalán, Bajót község mellett a Jankovich-barlangot. Igaz, nem emberek, hanem állatok. Népes denevérkolónia él ugyanis itt, leginkább a hátsó teremben, mely majdnem 3000 éven keresztül érintetlen volt. Az 1913-as évben folyó feltáráskor bontották ki a jégkorszakban a törmelék miatt elzáródott részt – innen értékes leletanyag került elő: a barlangi medve fogából készült pengéktől a különféle kőeszközökig. A barlang ma is magával izgalmas látvány: a 20 méter magas kupolán keletkezett beszakadáson keresztül az eget láthatjuk, miközben a hátsó teremben szinte teljesen sötét van. Ha viszünk zseblámpát, egy-egy elsuhanó denevér mellett itt a falon szép cseppkőlefolyásokat is láthatunk.

A hegyek, dombok magaslatait ma leginkább azért mássza meg az ember, hogy onnan szétnézve a környékben gyönyörködjön. Országszerte egyre több helyen épül kilátó is, mint például a Vértesben a Kis-Kopasz-hegy 424 méteres csúcsán. A Körtvélyesi-kilátó vörösfenyőből készült tornya 2015 óta áll, tetejéről Tatabányára, a Gerecsére, de szép időben akár a Pilisre is rálátni. Érdemes távcsövet is hozni magunkkal, hiszen a távolabbi részletek -– mint a Tatabánya feletti turul szobra – mellett akár közelebb is van mit észrevenni: a környező erdőségek állatai közül is megpillanthatunk egyedeket. Egészen más hangulatú a Velencei-hegység egyik legkülönösebb formájú kilátója. A Bence-hegyi Betonvirág néven ismert építmény 2018 óta várja a látogatókat. Az kőből és betonból készült torony valóban virágra emlékeztet, ugyanakkor minden oldalról mást láthat bele az ember. Ha pedig felmászunk a száznál is több lépcsőfokot rejtő virágszáron, középről akár a Vértesig is ellátni, de a Velencei-tó és a környező települések aprócska házait is hosszasan lehet nézegetni.

Ideje felkerekedni!