Lélegző díszletek – színház és film a kertekben

A színjátszás egyidős a természetből magát kiemelő emberrel. Amíg az antikvitás színjátszása a tájban zajlott, a keresztény kultúrában a vallási és világi drámákat már főként a templom-, vár- és kastélykertekben mutatták be. A természet új értelmezést kap a reneszánszban, az udvarok szórakoztatására a lovagi játékok, tánc- és színjátékok szolgáltak. Kert és színház között a 16. és 17. században volt a legélénkebb a kapcsolat, miután a kerttervezők színházi dizájnerek voltak és fordítva. A kert volt a helyszíne minden eseménynek, rendezvénynek, mielőtt a valódi színház a játéktérrel megszületett. Noha a 16. századtól folyamatosan jelentek meg a kőszínházak, a kertek mindig is kedvelt helyszínei maradtak a szabadtéri előadásoknak. A közönség a zárt térre íródott művekben is gyakran találkozik a kerttel, elég, ha Csehov drámáira gondolunk, amelyekben a kert, mint metafora jelenik meg.

„Amit a császár megtehet, azt én is megtehetem!” – e mondat jegyében épült fel a 18. században hazánk legnagyobb és legfényűzőbb barokk-rokokó kastélya, a fertődi Esterházy-kastély. A főépület mellett, a park (a nagy parter) keleti oldalán található Eszterháza marionettszínháza, amelyet Mária Terézia 1773-as látogatása tiszteletére építtetett Esterházy „Fényes" Miklós herceg. A híres, a nagy parter nyugati oldalán álló operaház sajnos már a 20. század elejét sem érte meg, de a másik, máig fennmaradt színházépület a barokk marionett operaszínjátszás egyedülálló emléke. Ehhez hasonló színházépület még a 17.-18. századi fényes és pompakedvelő francia királyi udvarban sem volt. A 18. századi marionett színjátszás igazából az utcák, terek, vásárok művészete volt, ahol a vándor bábjátékosok felállíthatták a dobozba rejtett kis színpadot. 

Persze voltak kifejezetten az arisztokráciának szánt bábjátékok is, ahol az elegáns főúri közönség egy nagyobb teremben felállított dobozban játszó bábuknak tapsolt. A fő látványosságnak azonban akkoriban a kert számított, amely számos előadásnak adott otthont. Ugyancsak Mária Terézia tiszteletére épült fel a kastélytól délre található Lés-erdőben a barokk mulatópark megmaradt emléke, a Bagatelle, az 1980-as években helyreállított formában látható épülete. Az épület nevéhez egy anekdota is fűződik, amely szerint, amikor Mária Terézia megcsodálta a kis palotát, vendéglátójától annak ára felől érdeklődött. Amikor a herceg elárulta, hogy 80 000 forint volt, a királynő így válaszolt: „O das ist für einen Fürsten Esterházy eine Bagatelle!” (Ó, ez egy Esterházy hercegnek igazán semmiség.)

Az Esterházy-család grófi ága is rajongott a színházért. A tatai Öreg-tó szomszédságában, a kastély közelében épült fel a Tatai Várszínház, Esterházy Miklós József nevéhez fűződik az utolsó magyar főúri magánszínház megépítése is. A grófi család üdülésre, kikapcsolódásra szánt gondűzője a kastélytól távolabb, a Cseke-tó vízfelülete körül lelt otthonra. A család rendszeresen itt múlatta pihenő idejét különböző zenés, színházi előadások kíséretében. Az előadások olyan sikeresek lettek, hogy a Nyári-lak mögötti lankás terület teljes egészét a hatezer főre bővített nézőtérnek szentelték. A kert nem csak az előadások háttereként szolgált, hanem a színművek aktív résztvevőjévé vált. A műfaj Európa-szerte elterjedt, amely az ún. „Naturbühne” nevet kapta, amelyet az élő természetben előadott színművekre és koncertekre értettek.

Ha azt gondolnánk, hogy a fesztiválok parkokra és kertekre gyakorolt negatív hatása egy modern jelenség, tévedünk. A tatai több napig tartó színházi előadások és azt követő társadalmi események jelentős megterhelést jelentettek az Angolkertnek, az öreg és terebélyes platán a korabeli híradások szerint megsínylette a hang- és fényhatásokkal járó előadássorozatot. Ennek ellenére, szerencsére még ma is fültanúja az Angolkertekben nyaranta megrendezett szabadtéri előadásoknak.  

Amíg a színház illúziót kelt, addig a filmművészet lehetőségei sokkal szélesebbek. Nem véletlen, hogy számos film magától értetődően választja a kertet helyszínéül. A filmesek által talán legtöbbet használt hazai helyszín a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert, amely csaknem kétszáz alkotás forgatási helyszíne volt az 1930-as évektől napjainkig. Az egyik legismertebb és legnépszerűbb ezek közül Molnár Ferenctől a Pál utcai fiúk története. 

Itt forgott a füvészkerti cselekmények mindegyike, köztük a sokunk számára ikonikussá vált jelenet, amikor Nemecsek a hideg tó vizében rejtőzik el a vörösingesek elől. De itt készültek a Halálos tavasz című film egyes jelenetei, amelyben Karády Katalin az első főszerepét alakította és vált országosan népszerűvé, valamint a botanikus kert adott otthont Szabó Magda Abigél című regényéből készült, minden idők egyik legnépszerűbb magyar tévésorozatának. A Sződ-Rákos-patak mellett az 1890-es években felépített vízimalmot pedig azóta nevezik Zenélő malomnak, amióta a Csortos Gyula és Szeleczky Zita főszereplésével készült, azonos című film számára nyújtott díszletet az épület.

A gyűjteményes kert rendszeresen szervez pl. az Abigél ikonikus helyszíneit érintő tematikus sétákat és szabadtéri filmvetítéseket a filmek szerelmeseinek. Szerencsére reneszánszát éli a kertmozi is: Vácrátótón kívül a keszthelyi, a fertődi, a nagycenki, a geszti és a szabadkígyósi kastély kertjében is rendeznek filmvetítéseket nyaranta.