Helyszín címkék:
Eger emblematikus borának története és lelőhelyei, avagy mitől bikavér a Bikavér?
Szabó Vivien
Mióta bikavér a bikavér?
A 19. század elején a kifejezés még nem fedett egy konkrét terméket, csupán a mély színű, erős vörösbort hívták így a köznyelvben. Területileg sem volt lehatárolva a megnevezés, az ország több pontján használták, fajtától függetlenül, költői képből eredeztetve a bika erejére és bő vérére utalva.
Az egyik legismertebb legenda szerint a 16. században, az egri vár ostroma idején a várvédők vörösbort fogyasztottak, hogy erőt merítsenek a török túlerővel szemben, így a helyiek szemében a vörösbor az erő és a bátorság szimbólumává vált. Habár szép lenne ilyen nemes történelmi eseményhez kötni ennek a kivételes vörösbornak az eredetét, a valóságban az egri Bikavér története valamivel később kezdődött – a török hódoltság előtt az itt élők kizárólag fehér bort termeltek.
Az első tudatos bikavér-készítő a kísérletező kedvű Grőber Jenő volt a 20. század elején. Ő volt az, aki a bikavér alapanyagát képező szőlőfajták összetételét és a borkészítési technológiát is kifejlesztette. Neki köszönhetően indulhatott el az egri bikavér a széleskörűbb ismertség és nemzetközi hírnév felé is.
Bikavér alapok a tudatos kóstolóknak
Az egri bikavér egy borházasítás, aminek különlegessége, hogy nem lehet fajtajelleges, azaz nem dominálhat benne egyetlen szőlőfajta sem. Összetétele borásztól függően változhat, azonban a következő szőlőfajták boraiból minimum hármat tartalmaznia kell: kadarka, cabernet sauvignon, cabernet franc, kékfrankos, merlot, portugieser, pinot noir, blauburger, kékmedoc és zweigelt.
2009-ben három szigorúan szabályozott borkategóriát vezettek be, a védett eredetű Classicust és Superiort, valamint a Grand Superiort. A védett eredetű borkategóriák célja a magyar borok minőségének és versenyképességének növelése volt.
Kóstoló közönségként érdemes tudnunk a kategóriákról, hogy a védett eredetű Classicus borokat hagyományos szőlészeti módszerekkel termesztik, és csak azokat a szőlőfajtákat használják, amelyek az adott területen őshonosak. A Superior borokat ugyanúgy készítik, mint a Classicus borokat, de a szőlőnek magasabb minőségi követelményeknek kell megfelelnie, a bor pedig több időt tölt érlelésen és általában gazdagabb ízű. A Grand Superior borok a legmagasabb minőségű védett eredetű bikavérek, a kategória koronázott királyai: készítésükhöz csak a legjobb minőségű szőlőt használják, és a borokat 12 helyett legalább 16 hónapig érlelik fahordóban.
Hol érdemes kóstolni?
Bolyki Pincészet
Eger központjától pár percre, a Losonczy-völgyben elterülő Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok kínálatában megtalálhatjuk a két legmagasabb minőségi kategóriába sorolt bikavért. A Bolyki és Bolyki bikavér superior illatban intenzív, elsősorban meggy, szilva, ami étcsokoládé ízjegyeket visel, míg az Öreghegy Egri Bikavér Grand Superior igazi ínyencség minden borkedvelőnek, a borászat sok éves kísérletezésének gyümölcse. A pincészet, csakúgy, mint boraik, igazán különleges: egy régi kőfejtő 30 méteres falai között kapott otthont a komplexum, amely 4,2 hektáron kóstolóteremmel, koncertekkel és fesztiválokkal kiegészülve várja az idelátogatókat.
Rege Birtok
A Rege Birtok szintén az egri borvidék szívében található, több mint 100 hektáron terül el, kóstolóterasszal, látogatóközponttal kiegészülve. A birtok egyedi hangulatot áraszt, amely egyszerre ötvözi a borvidék történelmi múltját és a modernitást. Kínálatuk kiemelt eleme a bikavér, a Rege Egri Bikavér Classicus, mély rubinvörös színével és gazdag ízvilágával a birtok egyik legnépszerűbb bora.
Almagyar Érseki Szőlőbirtok
A 2009-ben alakult szőlőbirtok, az Almagyar-dombon lévő kivágásra ítélt, 100 éves érseki dűlő megmentésére született. A családi vállalkozás a biodinamikus szőlőtermesztés és borászat elveit követi: a borokat hagyományos technológiával készítik, spontán erjesztéssel, mellőzve a technológiai beavatkozásokat. A borászat repertoárjában található Egri Bikavér Superior, szintén a hagyományokból merít, a tételbe tudatosan emelték be a száz évvel ezelőtti bikavérek fűszerét, a menoirt, a selymes kerekségről pedig a pinot noir gondoskodik. Ha pedig a kóstoláson túlvagyunk, Borkemping és Venyige Spa is várja az idelátogatókat, négy személyes, komfortos bungalókkal, lakókocsikkal és sátorhelyekkel, naturális ételekkel kiegészülve.
A bikavér nemcsak az egri borvidék egyik kiemelkedő bora, hanem a magyar borkultúra egyik ikonikus képviselője is, mára a világ számos országában ismerik és fogyasztják. A bikavér azonban ennél is több: magában foglalja a hagyományok tiszteletét, az összetartozást. Érdemes megkóstolni!