
Helyszín címkék:
Varázslatos insta-helyek a fővárostól egy karnyújtásnyira
Káldi Emese
Főúri kulisszák mögött, ősfákat ölelve vagy virágmezőkön az Alcsútdobozi Arborétumban
Egy híres és gazdag családnak köszönhetjük a manapság az egyik legfelkapottabb forgatási helyszínként ismert Alcsútdobozi arborétum létrejöttét. József nádor a reformkor ideje alatt a császár helyetteseként kormányozta az országot. Innovatív megoldásokat szerető énje nemcsak a politikában mutatkozott meg, hanem otthona kialakításában is. A mai arborétum területére számos növényritkaságot telepített, felülmúlhatatlan gyapjúhozamú juhokat tenyésztett és fantasztikus kastélyt építtetett Pollack Mihállyal. A kastély megmaradt homlokzata elé sétálva ma is könnyű magunkat néhány száz évvel visszarepíteni az időben. Hangulatunktól függően fotózhatunk a főúri kulisszák között, a tavaszi virágmezőknél vagy az ősfákat ölelve. Vigyázat, kimeríthetetlen témaforrás!

Kontrasztok között Tökön és Zsámbékon
Egymástól alig hat kilométerre áll két templomrom. Az egyik házakkal körülölelve, Zsámbék szívében, a másik a szántóföld közepén, magányosan. A töki romtemplom biztosan nem akar konkurálni a premontreiek monumentális és lélegzetelállítóan szép, gótikus-román stílusú bazilikájával. Szépsége éppen abban rejlik, hogy évszázadok óta egy elhagyatott, békés helyen simul a tájba. Bár nagyon különböző a két, nagyjából egy időben emelt épület, sorsukban mégis van valami közös: sok száz éve használaton kívül vannak.
A Zsámbéki romtemplomot a Franciaországból érkező szerzetesek építették, míg a töki templom egykor a falu plébániája lehetett. Furcsamód a település egyszer csak feljebb költözött – csupán találgatások vannak arra vonatkozóan, hogy miért. Egyesek szerint egy megáradt patak kényszerítette az egykori lakókat, hogy a hegyoldal felé húzódjanak, mások viszont azt mondják, hogy a helyiek a folyamatos, a középkorban mindennaposnak számító dúlások elől költöztek inkább az értékes bort rejtő pincéik közelébe. Akárhogy is, Töknek később nem lett katolikus temploma, hiszen az itteniek a református vallást vették fel, az egykori imahely pedig lassan kőhalom lett. Csak a földeken dolgozók használták: árnyékot adó falai alatt találtak pihenőhelyre a nyári munka közepette. Az 1700-as években egy földrengésnek áldozatul esett zsámbéki rom viszont a település lakosainak életében mindig is fontos szerepet játszott: a visszaemlékezések szerint sokat játszottak itt a gyerekek, a falubeli építkezésekhez pedig bőséggel hordtak el köveket innen. Az ikonikus rom ma már kiemelt műemlék, és várja mindazokat, akik szeretik a vadregényes helyszíneket.

Medveetetés és extravagáns fagylaltkompozíció Veresegyházon
Veresegyház úgyszintén kiváló úti cél egy nyári Insta-túrához: különleges élmények és látványos fotótémák várnak! A város egyik legismertebb attrakciója a Veresegyházi Medveotthon, ahol testközelből figyelhetjük meg a dámszarvasokat, farkasokat, hiúzokat, a hatalmas, méltóságteljes medvéket és oroszlánokat. Ha fényképezőgéppel kattintgatunk, érdemes teleobjektívet vinni, de akkor is készíthetünk kiváló fotókat, ha telefonnal komponálunk. A jegypénztárban érdemes zoo-csemegét is vásárolnunk, hogy közelről tudjunk elképesztő felvételeket készíteni – ám fontos fejben tartanunk, hogy az állatok megszokott rendszer szerint kapják a takarmányt, így nincs garancia arra, hogy minden lakó elfogadja majd a finomságot.
Hello Hungary-tipp: A kalandos séta után vegyük az irányt a városközpont felé, ahol mennyei ízélmények várnak! A Sissi Fagylaltozó veresegyházi pultjában a hihetetlenül finom klasszikus gombócoktól kezdve a merész ízkombinációkon át a díjnyertes kreációkig mindenféle ízt megkóstolhatunk. Mi több: a Sissi egységeiben a tálalás is Insta-kompatibilis – egy színes gombócos sztori vagy egy extravagáns fagylaltkompozíció méltó zárása lehet a napnak! Érdekesség, hogy országszerte több Sissi Fagylaltozó is várja a vendégeket: a gödöllői két egység mellett már Balatonakarattyán is kóstolhatunk Sissi-fagylaltot.

Szelfizz színpompás virágözönben Vácrátóton
A vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert igazi kincsesládája lehet az Instagram-rajongóknak! A nyári hónapokban a 27 hektáros kert színpompás virágözönbe borul – virágzik a hortenzia, az illatos málna, a korallcsengő, a tündérrózsa és egyéb rózsafajok is; így bármerre indulunk, gyönyörű, természetes fotóhátterek várnak. A romantikus angolpark egzotikus növényeivel, tavacskáival és vízeséseivel különösen alkalmas portré- és természetfotókhoz. Ne hagyjuk ki a kert részét képező gótikus stílusú Műromot, illetve az 1890-ben épült Vízimalmot sem! Míg előbbi eleve romnak épült, a malom is csupán díszes kerti pihenőnek, falai közt sosem folyt őrlő munka. Az önálló, illetve vezetett sétákon túl különleges programokon is részt vehetünk, amelyek során káprázatos látványelemekkel és kreatív foglalkozásokkal készülnek az ötletgazdák. A Nemzeti Botanikus Kertbe így nemcsak pihenni, hanem posztolni is érdemes ellátogatni!
Budapest keleti kapujában, könnyen megközelíthető helyen fekszik Gödöllő, színes turisztikai vonzerőivel. A Turisztikai Egyesület Gödöllő égisze alatt a szolgáltatók együttműködnek, ezzel is hozzájárulva a térség látogatottságához. Legyen szó aktív programlehetőségekről – sportról, természetjárásról – vagy akár kulturális feltöltődésről – beleértve a gasztrokulturális vagy éppen zenei élményeket –, az elérhető lehetőségek tárháza igen változatos.
Tata és az Öreg-tó – fotótéma romantikus lelkeknek
A tatai Öreg-tó látványa a várral századszorra is előhívhatja az ember érzelmes énjét. Aki egyszer járt már itt, tudja: a tó körüli, valamivel több mint 7 kilométeres sétálóútról nézve szinte lépésenként új arcát mutatja a hely. A túlparton hol erdőt, hol a hatszáz éves várat, hol az impozáns Esterházy-kastély tömbjét, hol kedves, apró házakat látunk, előttük pedig nyaranta vitorlások és kenusok, ősszel pedig vízi madarak suhannak el. Az ország első mesterséges halastava az 1700-as években, mocsarak lecsapolásával nyerte el mai formáját. A karbantartott, gyönyörű víztükör pedig számos életre szóló élménynek és felejthetetlen pillanatnak volt tanúja. Lánykérések, vízi sportversenyek, vadászatok, úri mulatságok zajlottak itt. Érkezzünk akár hajnalban vagy napnyugtakor, napsütésben vagy drámai felhők idején, a tó és környezete csodálatos látványt nyújt és rengeteg felfedeznivalót kínál.

Wellnessfotók a slow-living jegyében, a Cardoner Hotelben
Végül, de nem utolsó sorban, ha tökéletes wellnessfotókra hajtunk, akkor a letisztult eleganciát és természetközeli hangulatot árasztó Cardoner Hotel és Konferenciaközpont ideális választás lehet! A Visegrádi-hegység szívében, Dobogókőn található szálláshely páratlan összhangban van a környező erdők nyugalmával: fa, kő és természetes fény uralja a belső tereket, amelyek önmagukban is fotózásra csábítanak. A négycsillagos szállodában 57 szoba, 100 fős étterem és bár található, amelyek csak úgy hívogatnak egy közös képre. Legyen szó „a reggeli kávém ezzel a kilátással” vagy slow living típusú Insta-posztról, a Cardonerben tonnaszám készíthetjük az alapanyagot a közösségi média felületeire. Ha pedig úgy érezzük, elég képet készítettünk a hotel falai között, érdemes felfedezni a környék túraútvonalait és elcsípni egy naplementét, hiszen a szállás környékén legalább annyi vizuálisan megkapó tartalmat lehet készíteni, mint a szálláson.
Plusz 1 tipp: Ha pedig 360 fokos képekben utaznánk, irány az etyeki körpince-sor! A XIX. század első felében létesült, 22 pincéből álló épületegyüttes különlegessége a beépítés formája: akármerre fordulunk, takaros pincékkel találjuk szemben magunkat. Világviszonylatban sincs párja! (Ha panorámafotót készítenénk, érdemes még a fák teljes levelesedése előtt menni!)