Az első magyar sajtolású olívaolaj

Egy közös pont már biztosan van a világhíres festőművész, Vincent van Gogh és a közgazdászból lett borász, Török Csaba között. Mindketten rajonganak az olajfáért. Azonban, míg előbbi 19 mesteri művével fejezte ki szenvedélyét, utóbbi úgy döntött, hogy pionírként olajfák termesztésébe kezd a Balaton-felvidéken, azon belül is a Szent György-hegy ásványi anyagokban gazdag lejtőjén. A több mint egy évtizeddel korábban indult kísérlet eredménye pedig ma már történelem: Csaba 2020-ban elsőként sajtolt Magyarországon saját termesztésű bogyóból olívaolajat. „Az egész olajfaprojektem úgy indult, hogy volt 200 fám, ebből mostanra 30 maradt, amelyek 3 és 500 év közöttiek. Milliókat költöttem és sokat tapasztaltam, a tökéletes stratégiát azonban még mindig nem ismerem. Alapvetően két út lehetséges, ha az ember olajfát szeretne. Az első, hogy viszonylag olcsón vásárol 2 éves fácskákat, amiket elültet, és vár. Többek között arra, hogy a mediterrán körülményekhez szokott növény adaptálódjon a magyar viszonyokhoz, és túlélje a telet, végül megerősödve jó pár év után termést adjon. A másik út, ha vesz minimum 50-100 éves fákat, amik már sok telet megértek, így több az esély arra, hogy a növények életben maradjanak. Én az utóbbit találom jobbnak, a sikert azonban így sem garantálja semmi.”

 „A magyarázat viszonylag egyszerű – mondja Csaba – a növénytani határok eltolódtak, ma nálunk az éghajlat az 50 évvel korábbi horvát vagy olasz viszonyokhoz hasonlít, ahol az olajfa ugyebár őshonos. Ebből kiindulva semmi akadálya, hogy nálunk is elterjedjen ez a növény.”

„Az első sajtolásból kevés olaj lett (2,5 liter), aminek oka a technológiai háttér hiánya volt. De, ami a mennyiségnél sokkal fontosabb, hogy azok, akik megkóstolták, azt mondták, sokkal jobb az íze, mint az általuk korábban ismert olívaolajoké. Ez nem feltétlen a térség sajátos adottságainak köszönhető. Lehet, hogy csak egyszerűen arról van szó, hogy bio körülmények között termelünk, vagy jobbak a fáink, de az sem mellékes, hogy kézzel szedjük a bogyókat. A növénytermesztésben jellemző az is, hogy azok a zöldségek, gyümölcsök, amiknek hosszú érési időt biztosítunk, egyszerűen jobbak lesznek.”

Jó példa lehet erre a paradicsom. A fólia alatt termő, primőr paradicsom, és a napon érlelt szabadföldi változat között ég és föld a különbség. Nem kérdés, hogy utóbbi mind ízben, mind tápanyagban ezerszer jobb. Bár az olajbogyó íze számtalan tényezőtől függ, az biztos, hogy remek olajat a zöld és már színesedett bogyók kombinációjából lehet készíteni, ez biztosítja az olaj friss ízét. De nemcsak olaj készülhet a bogyókból, hanem sós vizes tartósítás, azaz fermentálás után befőttnek is el lehet tenni. A nyilvánvaló előnyei, mint az ízletes olaj és befőtt mellett az olajfa meghonosítása egyfajta „klímatanusítvány” is a borásznak, ugyanis, ha az olajfa életben marad, azzal megnyílik az út olyan szőlőfajták előtt is, amelyeket ezidáig nem termesztettek az országban.

Csaba nemcsak az olajfatermesztés terén számít úttörőnek. Szőlészetének védjegye is egy olyan fajta, a toszkán sangiovese, aminek borásztársai nem sok jövőt jósoltak 20 évvel korábban, amikor az első tőkét elültette a vulkanikus Balaton-felvidéki földbe. A szőlő és a belőle készült Tabunello elnevezésű bora azóta feltette a borrajongók térképére a 2HA Pincészetet. Egyébként éppen a toszkán kötődés inspirálta arra Csabát, hogy a szőlőtőkék közvetlen szomszédságában olajfákat termesszen. „A két növény szimbiózisa megkapó számomra, részben ezért kezdtem olajfákkal foglalkozni. Az olasz vidékeken is jellemzően egymás mellett él ez a két növény. A másik okom, hogy egyszerűen rajongok az olajfákért.”