Skip to content

Helyszín címkék:

On water and on dry land: Life in the mills of Szatmár-Berec County

0:00
0:00

Méhész Zsuzsa

Szabolcs-Szatmár-Bereg County is one of the few unspoilt, closed areas of Hungary where visitors can take a real journey through time. It is characterised by a wealth of medieval churches, unspoilt nature and waterways, pastures rich in protected plants, living traditions and disappearing professions such as shepherding and water milling. The water mill in Túristvándi is also special because it is kept in motion by its wheels, which are more than six metres in diameter and have a bottom trap. This means that the mill wheels are driven by the force of the river water (in this case, the Old Túr, the wildest river in the Upper Tisza region), i.e. the water does not flow over them from above.
Szabolcs-Szatmár-Bereg County is one of the few unspoilt, closed areas of Hungary where visitors can take a real journey through time. It is characterised by a wealth of medieval churches, unspoilt nature and waterways, pastures rich in protected plants, living traditions and disappearing professions such as shepherding and water milling. The water mill in Túristvándi is also special because it is kept in motion by its wheels, which are more than six metres in diameter and have a bottom trap. This means that the mill wheels are driven by the force of the river water (in this case, the Old Túr, the wildest river in the Upper Tisza region), i.e. the water does not flow over them from above.

Pogány Károly és a molnárcsepp

Ma a túristvándi vízimalomnak Pogány Károly a házigazdája. Mindent tud a malomról, a molnármesterségről, és a kíváncsi látogatóknak nagy kedvvel el is magyarázza a malom történetét és működését. Bár a malom ma is tudna őrölni, már csak májusban, a nemzetközi molnártalálkozók alkalmával indítják be, amit a vízimolnárok védőszentjének, Nepomuki Szent Jánosnak az ünnepén tartanak. Az épület mai formáját Mária Terézia korában, vagyis a 18. század közepén nyerte el, de a környék malmainak említése sokkal korábbi időkhöz kötődik: a település első malmáról 1181-es évszámmal már a középkorban megemlékeztek. Később a környék urainak, a Kölcsey-Kende családnak az irataiban bukkan fel a neve. Nem csoda, hiszen ez a terület ma is mezőgazdasági vidék, hatalmas szántókkal, gabonaföldekkel, legelőkkel. Egykor rengeteg helyen őröltek itt gabonát, kukoricát, és minden mást, melyet megadtak a földek. Mára csak pár hírmondó maradt, ami az egykori hagyományt és életmódot idézi.

A túristvándi vízimalomhoz hasonló ipartörténeti műemlék nagy ritkaság, nem csak Magyarországon, hanem egész Európában.

Egy hatalmas, matuzsálem platán mögött bukkan fel a folyó, és rajta a fából készült épület, amelyet érdemes közelebbről is szemügyre venni, és nem csak a régi, érett, sötétbarna deszkák szépsége miatt. Ilyen mesteri ácsmunkával nem lehet gyakran találkozni. Az ajtón tábla lóg: a malom elvileg egész évben nyitva tart, de ajánlatos a megadott számon előre odaszólni, s Károly már érkezik is a kulccsal, a szintén muzeális, kék színű Simsonján. Lelkesen magyaráz, megmutatja a szitákat, a nyílást, amelybe belesöpörték az őrlés padlóra került maradékát – az Öreg-Túr halainak nagy örömére. Megemeli a bődületesen nehéz hengereket, mert itt nem kövek, hanem fémhengerek őrölték a gabonát, amelyből egyszerre tíz mázsával bírt el a malom, ebből liszt öt óra elteltével lett. Mindet nem vihette haza a gazda: a földszinten álló mérlegen lemázsálták a végeredményt, és a „báró részét”, azaz tíz százalékot elvettek belőle munkadíj gyanánt. Károly élvezetesen mesél, sőt, a különösen figyelmes hallgatók örömére előkerülhet a fiókjában rejtegetett „molnárcsepp”, azaz a szatmári szilvapálinka is.

Az épület felső szintjét erkély díszíti, teteje hagyományos, fazsindellyel fedett. A folyó és rajta a malom egy csipetnyi idill: minden évszakban elbűvölő látványt nyújt. Bár a lisztet már a boltban veszik, érdemes betérni a malom mögötti fogadóba, ahol kemencés kenyeret, bélest és egyéb hagyományos finomságokat is sütnek időnként. Maga a folyó is különlegesen szép: ha nincs időnk többnapos vízitúrára, akkor a közeli Vízimalom Kempingben egy-két órára is bérelhetünk kenukat.

A tarpai erdők és a messze földön híres tarpai ácsok

Szatmár-Bereg ma is gazdag vizekben, de ez sokkal inkább így volt a folyók szabályozás előtt. Tarpa környékén hatalmas, a sűrű lomboktól nappal is átláthatatlan tölgyes állt. Nem véletlen, hogy a tarpai ácsok híresen népszerűek voltak mesteri munkáikról. A szalkai vásárba szekereken szállították a kisebb ácsmunkákat, helyben pedig mesteri csapolások, faragások, zsindelyes tetők, jellegzetes, „csókos kapuk” hirdették ügyességüket. A régi parasztházakat nem túl magas deszkakerítéssel vették körbe, egyedül a bejárat, a kapu volt magasabb, faragott oszlopú, zsindelyes tetejű. A leányt hazakísérő legény itt tudott csókot lopni anélkül, hogy bentről a háziak észrevették volna őket – innen az elnevezés. Bár Tarpa környékén is találhatunk folyókat, a falu kuruc lakossága a 19. században inkább szárazmalmot építtetett magának. Minden környékbeli faluban volt legalább egy szárazmalom– akkor is, ha vízimalom is működött a településen. Tarpán hat szárazmalom is állt, ma azonban már csak egy van; a Tokaji-féle szárazmalom. Az első látásra nem feltétlenül feltűnő épület előtt érdemes megállni: ma ez az Észak-Tiszántúl egyetlen fellelhető szárazmalma.

Malomház, járószín

Az épület teljes egészében fából készült, az őrlés a malomházban történt. A gabonát egykor szekereken szállították ide, melyekből kifogták az állatokat, és a járószín hatalmas kerekeihez kötötték őket: körbe-körbe járva, erejük mozgatta a malom köveit. Tizenkét nagy tölgyfaoszlop tartja a kerengő sátor alakú tetejét, emlékeztetve minket az egykori tarpai tölgyesekre. Egy kört a munkára fogott lovak vagy ökrök – általában kettesével – egy perc alatt tettek meg. „Lónyúzónak”” is nevezték a tarpai malmot, lévén, hogy nem lehetett épp kellemes az állatok számára a terhelés, főleg, hogy az őrlés végeztével még haza is kellett fuvarozniuk a lisztet.

 

A szárazmalom a harmincas években befejezte a működését, az épület azonban nem néptelenedett el: bálokat, lakodalmakat tartottak a fazsindelyek alatt – de működött itt mozi is. A berendezéseket elhordták, a tönkrement, elkorhadt zsindelyekre bádogtető került, a kerengősátor oszlopai közti teret befalazták. A nyolcvanas években kezdtek hozzá a szakszerű értékmentéshez. A felújított, eredeti szépségében megtekinthető malom a helyreállítás után, 1981 decemberében újra búzalisztet őrölt. A malom ma is működik, ám csak muzeális őrléseket végeznek rajta, hiszen az ipari malmok idejében nem lenne kifizetődő gazdaságilag a folyamatos őrlés.