Tenyerünkből esznek a kenguruk a tiszaderzsi mini állatkertben

Tiszaderzs minden bizonnyal nem a világ köldöke, még ha települése is az évről-évre egyre több strandolót, biciklist, hajóst magához vonzó, az utóbbi időkben látványos fejlesztéseket produkáló Tisza-tó nevű turisztikai térségnek. Derzsnek strandja nincs, a Tisza nem a kertek alatt folyik, kikötője is leginkább csak a horgászni vágyó látogatóknak megfelelő méretű. Nevezetességei mindeddig kimerültek egy csodás beltérrel bíró református templom, a legkisebb magyar világcég, a kutyahámokat készítő Julius-K9 helyi gyártóbázisa és a vegyes emlékezetű, rövid életű dinoszaurusz park említésével. (Lokáció szempontjából jó a helyzet: Abádszalók, remek strandjával, éttermeivel, kikötőivel alig öt kilométerre van, de Tiszafüred sem több húsz percnél autóval. Ügyeljünk rá, hogy a látszólag elfogyó házaktól még majd egy kilométer a helység végét jelző tábla, és gyakori a traffipax).

Ebbe a közegbe csöppent bele idén nyár elején egy egészen különleges, sok szempontból egyedülálló attrakció, Kenguru Park néven. A fröccsöntött dínók lábai közt legelésző birkák helyére távoli földrészek egzotikus és ritka fajai költöztek egy minden szempontból profi mini állatkert keretében. A megvalósításból árad a szakértelem és a gondosság. Minden természetes alapanyagú, a kivitelezés pedig ízléses a virágos, kerti tavas, hangulatos közegben. Felnőtteknek is érdemleges látnivaló, de érezhetően a gyerekes családokra koncentrálnak, tágas a játszótér és a játszóház, árnyas a büfé.

Öt földrész szelíd, növényevő állatai – na jó, néha feltűnik egy „Vigyázz, csíp” tábla – közül válogatva, a helyi klímának megfelelően keverednek az érdekes, ritka fajok, kokaburák, agutik, mindenféle bóbitás kakaduk népszerű rajzfilmhősökkel, szurikátákkal, prérikutyákkal és kapibarákkal. Személyes kedvencünk egy indonéz baromfi volt (az Ayam Cemani tyúk), melynek különös ismertetőjele, hogy igazi Zorro szerelésben pompázik, azaz tetőtől talpig fekete, még a körme, csőre, szeme, taraja is az. A simogatózoo-ban pedig közelebbi ismeretséget köthetünk a kameruni törpekecskékkel és a lámákkal is, feltéve, ha nem viszünk be táskát, mert azt a kecskék bizony megrágják. Az alapos információkkal ellátott táblák pedig külön kitérnek az adott faj veszélyeztetettségének mértékére is – ha nem éppen az ausztrál nyúlinvázió veszélyeire figyelmeztetnek.

A legnagyobb attrakció ugyanakkor a névadó rész, a tematikus Ausztrália állatvilága szekció, benne három vörös óriás kenguruval. A hím állatok hatvan kilogrammosak, és bár ragadozók ugye nincsenek a parkban, ők veszélyes állatoknak minősülnek, így megtekintésükre egy biztonságos emelvény szolgál. Ha szerencsénk van, elcsípünk egy etetést, amit a kockázatra való tekintettel szigorúan mindig két gondozó végez. Jelen esetben ugyanakkor a boxtudásukról elhíresült vörös óriások unott egykedvűséggel fogyasztották el a déli menüt. A legjobb fejek viszont kétségkívül a kistermetű Benett kenguruk. Ők szabadon vannak teljesen, és ha jókedvükben találjuk őket – vagyis, ha nem a legnagyobb melegben, délben érkezünk, mert akkor a kerítés tövében sziesztáznak – oda is jönnek hozzánk. Csak egy jelzésértékű kötélkorlát határolja őket, így szívesen esznek a tenyerünkből a helyben kapható élelemből. A legaranyosabb az, hogy van köztük néhány hófehér bundájú albínó egyed is.

No, de hogy került a Nagy Magyar Alföld közepére egy kicsinyített Ausztrália, Dél- és Észak Amerika, Afrika és Eurázsia? „Alapvetően én egy nyaralót kerestem”, vallja be Varga Attila, aki gyerekkora óta egzotikus állat- és Ausztrália rajongó, mára elismert állatkerti szakember. Attila parasztházat indult vásárolni a Tisza mentén, és kikötött Tiszaderzsen. A kertjéből látta a T-Rex lábainál legelésző birkákat, és megszületett az ötlet: ide élő állatok kellenek. A Nyíregyházi Állatpark egyik kurátoraként két kollégáját is meggyőzte, és elképzelésük lelkes támogatásra lelt a területet tulajdonló önkormányzatnál. Hosszas tervezés – klimatikus viszonyok megfigyelése, állatfajok kiválasztása -, és előkészítés – ötven fa ültetése, bokrosítás – után, teljesen magántőkéből kezdődött a megvalósítás. Üzlettársai szintén szakmabeliek, elkötelezett „állatkert őrültek”, „mindenkinek ez az élete”, mondja Attila.

Éppen ezért tartja fontosnak Varga Attila az állatkerteket, mert a tenyésztési programok révén rengeteg veszélyeztetett faj megmenthető. Csak két közeli példát említve; így élte túl az európai bölény és a szomszédos Hortobágyon a Przewalski ló a homo sapiens tevékenységét.

„Természetesen sokkal jobb lenne őket a természetben megóvni, de az emberi ostobaság és mohóság ellen a legjobb ellenszer még mindig zookban védeni a faunát. Nem az állatkertek léte a probléma, hanem az emberek, akik rombolják a környezetüket”- vonja le a következtetést.

Hasonló etikus megfontolásból igyekeznek működtetni a létesítményt. Mind a tíz alkalmazottjuk derzsi és környékbeli. Szeretnék elérni, hogy az itteniek is érezzék magukénak a Kenguru Parkot, „legyen ez egy közösségi erő is”.  A vörös óriásokat etető Judit például lótenyésztő és lovasedző, Zalán pedig mezőgazdasági technikus végzettségű helyi erő.

„Azért ezeket az egzotikus állatokat meg kellett tanulni, a tartástechnológiájuk egészen más, mint a falusi haszonállatoké”, teszik hozzá. Varga Attila és társai azt vallják, hogy „amit megtanultunk a világ állatkertjeiben, mindent próbáltunk ebbe belevinni”, és egy nagyon látványos és nagyon hiteles attrakciót hoztak létre. Érdemes leszállni a kerékpárról, átruccanni két strandolás között, vagy célirányosan meglátogatni, és megjegyezni Tiszaderzs nevét, ami így megerősített helyét a Tisza-tó térképén.