Ugrás a tartalomhoz

Helyszín címkék:

Gyulay Zsolt: a Hungaroring nem csak versenypálya, hanem hazánk egyik legismertebb kapuja a világ felé

0:00
0:00

Ha a Hungaroring neve szóba kerül, a legtöbben a Formula–1 Magyar Nagydíjra gondolnak. A mogyoródi pálya azonban ma már jóval több egy évente egyszer megtelő versenyhelyszínnél. Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően egész évben elérhetőek programok, élményvezetések, vezetéstechnikai képzések, nem utolsó sorban pedig rendezvényhelyszínként is nyitott a látogatók számára.
Ha a Hungaroring neve szóba kerül, a legtöbben a Formula–1 Magyar Nagydíjra gondolnak. A mogyoródi pálya azonban ma már jóval több egy évente egyszer megtelő versenyhelyszínnél. Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően egész évben elérhetőek programok, élményvezetések, vezetéstechnikai képzések, nem utolsó sorban pedig rendezvényhelyszínként is nyitott a látogatók számára.

A negyvenéves Hungaroring történetének egyik legjelentősebb átalakulása

„Az idén negyvenéves Hungaroring az elmúlt három évben története legnagyobb átalakulásán esett át. Megújult a főépület és a főlelátó, ezáltal a versenypálya a Formula–1-es világbajnoki sorozat egyik legmodernebb helyszínévé lépett elő”mondja Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

 

A megújult főépületnek köszönhetően ma már céges rendezvények, csapatépítők, konferenciák és akár esküvők helyszíneként is tervezhetünk a Hungaroringgel. Aki pedig inkább a pályán szeretne időt tölteni, több lehetőség közül is választhat. Nyílt napokon saját autóval is felhajthatunk a versenypályára, de élményvezetési programokon és vezetéstechnikai tréningeken is részt vehetünk.

„Vezetéstechnikai tréningjeinken évente körülbelül tízezren pallérozódhatnak. Azt szoktuk mondani: ha egy életet is sikerült megmentenünk, már megérte”

– fogalmaz Gyulay Zsolt.

 

A Hungaroring Driving Centerben és a Kart Centerben továbbá egész évben változatos programokat találhatnak az érdeklődők. A cél, hogy a motorsport rajongói mellett a családok és az alkalmi látogatók is megtalálják a számukra érdekes élményeket. Gyulay Zsoltá hozzáteszi, hogy 2025-ben a Magyar Nagydíj elnyerte „Az év szurkolói élményéért” járó díjat – talán ez is mutatja, mennyire fontosak a csapatnak a szurkolók.

Közelebb a motorsport világához

Sokan csak a televízióból követik a versenyeket, a helyszíni élmény azonban egészen más perspektívát ad.

 

„Az autósportba úgy lehet a leghamarabb beleszeretni, ha testközelből megtapasztalja az ember. El kell jönni, bele kell szagolni a benzingőzbe, bepillantani a kulisszák mögé” – fogalmaz Gyulay Zsolt, majd hozzáteszi, hogy a sportág népszerűségét az is erősíti, ha megismerjük a versenyzők történeteit, sikereit és kihívásait. Egy-egy pilóta vagy csapat pályafutásának követése sokakat vezet el a rendszeres szurkolásig.

Nemzetközi figyelem a fejlesztésekre

A kevesebb, mint egy év alatt elvégzett felújításokat a Formula–1 szereplői is pozitívan fogadták - több versenyző szerint időszerű volt a korszerűsítés. A legemlékezetesebb visszajelzés talán Stefano Domenicalitól, a Formula–1 elnök-vezérigazgatójától érkezett:

Amikor először meglátta a főépületet, összecsapta a kezét, és csak annyit mondott: „Mamma mia!”

Ezek után példaként állította a magyar csapat munkáját a többi promóter elé.

Egész évben nyitva

A fejlesztések egyik legfontosabb célja, hogy a Hungaroring ne csupán egy versenyhétvége helyszíne legyen, hanem egész évben aktív szerepet töltsön be a hazai rendezvény- és élményturizmusban.

 

„A versenypálya továbbra is a sebesség birodalma marad, ugyanakkor a folyamatos megújulásnak köszönhetően egy 365 napon át üzemelő, multifunkcionális rendezvényközponttá válik” – hangsúlyozza Gyulay Zsolt. Mint mondja, ha az ember még nem járt a Hungaroringen, érdemes egyszer személyesen is felfedezni a helyszínt. Egy Formula–1-es pálya kulisszái mögé ritkán nyerhetünk betekintést, itt azonban a versenyhétvégéken kívül is számos program elérhető.

„A Hungaroring nem csupán versenypálya, hanem Magyarország egyik legismertebb kapuja a világ felé – évről évre világszínvonalú élményt nyújt"

– zárja az elnök-vezérigazgató.