Helyszín címkék:
Testközelben az állatok: Mikuláskor is a legjobb gyerekprogram a RoBirtok!
Hegedüs Robi
Minden egy lóval kezdődött, „aki” kezdetben Gyetvai Róbert és Gyetvainé Zováth Anikó, valamint négy gyermekük kosdi házának udvarába költözött be. A paci mellé a család állatszeretetének köszönhetően újabb állatok csatlakoztak, így Gyetvaiék területet vásároltak a Naszály oldalában – ebből nőtt ki a családfő keresztnevét viselő RoBirtok. Itt a városi gyerekek is elszakadhatnak a kütyüktől, és megismerhetik egy igazi tanya életét. Tehenet fejhetnek, részt vehetnek az állatok etetésében, gondozásában, ugrálhatnak a szalmaugrálóban, és mindezt finom, házias ízekkel koronázhatják meg.
Falusi állatok és egzotikus kedvencek
A farmon, amely immár állatkert minősítéssel rendelkezik, minden olyan állatot megtalálunk, amelyekkel egy falusi portán találkozhatunk: vannak itt bárányok, lovak, malacok, nyulak, tehenek, lovak. Mellettük azonban élnek itt alpakák, dámszarvasok, kenguruk, ormányos medvék, nagy mara és wallisi juhok is, akikkel szintén testközelből lehet megismerkedni. Minden órában más-más állat kifutójába lehet belépni, és segíteni az etetésben, sőt, akár alpakát és minipónit is sétáltathatunk. Ráadásként azt is megtudhatjuk, miért ne nevezzük a dámszarvast őzikének, még akkor se, ha egyébként valóban hasonlítanak egymásra. A birtok vendégháza különleges: a padlóba üveglapot építettek be, így a vendégházban szállást foglalók felülről tarthatják szemmel a tengerimalac-családot.
Érkezik a Mikulás!
A tél egyik legfontosabb programja a Mikulásvárás a RoBirtokon. Ezeken a napokon az állatsimogatók bejárása mellett aranygaluskával, gyerekpunccsal, házi hurkával, kakaóval, kolbásszal, kürtőskaláccsal, valamint családi játékokkal, és persze magával a Mikulással, illetve az általa kiosztott csomagokkal és oklevelekkel várják a vendégeket. A családok egy 6 állomásos játékon is részt vehetnek, melyet a Mikulás manói vezetnek.
A látogatásra – épp a családias hangulat megtartása végett – előre be kell jelentkezni a honlapjukon. Ez az egyéni birtoklátogatások tavasztól késő őszig tartó szezonjában is érvényes, hiszen egyszerre csak korlátozott számú vendégnek tudják garantálni a magas színvonalú kiszolgálást és a személyre szóló figyelmet, amelyből a tulajdonosok nem szeretnének alább adni.
Télen a tematikus hétvégéken kívül csak csoportokat fogadnak, legyen az gyerek-, vagy akár csapatépítő élményt gyűjteni tervező felnőtt csoportoké. A birtok fűthető rendezvénypincéjében azonban egész évben szerveznek családi, illetve céges rendezvényeket. A pince remek helyszíne lehet továbbá családi napoknak, esküvőknek vagy szülinapi partiknak is. Egész évben nyitva áll továbbá a vendégház is, amelynek lélegzetelállító panorámájú teraszáról a Naszály szépségét élvezhetjük. Itt olyan érzés megszállni, mintha lenne egy saját falusi portánk! A téli hidegben a dézsafürdőben melegedhetünk fel, és közben teljesen átadhatjuk magunkat a kikapcsolódásnak.