Helyszín címkék:
Bedepuszta újratöltve: egy Nógrád megyei zsákfalu második élete
Hype&Hyper
Elroy Thümmler 1980-ban járt először Magyarországon, és az elmondások szerint a számos nemzetközi látogatóval ellentétben Budapest nem vonzotta annyira, Kecskemét viszont már annál inkább – így került először kapcsolatba a magyar vidékkel. Itt vette meg az első magyar ingatlanát, amiben jókora vendégsereg is megfordult időről időre, és itt főzött először gulyáslevest is. Később, 2003-ban járt első alkalommal Bedepusztán, ami akkor még leginkább egy szellemfalura emlékeztetett. Elroy Thümmler úgy jutott hozzá az itteni ingatlanokhoz, hogy a bedepusztai családoknak más, élhetőbb falvakban vett házakat. A zsákfaluban lévő épületeket felújította, és egyedi, turistáknak bérelhető autentikus közeget hozott létre, amely mára Village Retreat néven ismert. Bedepusztát jelenleg Thümmleren kívül még két magyar lakja: egy méhész és egy vadász. Az erdőben és völgyekben gazdag tájon nem telik el úgy nap, hogy ne térjen be egy-két vadon élő állat: őz, szarvas, róka, de borzok is előszeretettel bóklásznak a környéken. A természeti adottságokon túl, a kulturális élet is egyre pezsgőbb a falu életében. A Hollókőtől mindössze 10 kilométerre, Budapesttől pedig autóval egy órára nyugvó zsákfalu egy egészen más világba repíti az ide látogatókat, legyenek családosok, csapatépítőre érkezők, vagy éppen megfáradt Sziget fesztiválozók.
Elnéptelenedett iskolaépületből rendezvénytér, helyi kocsmából Yonderbar
A komplexumban található nyári konyha kinti sütögetésekre alkalmas, de egy 140 főt befogadó pavilont is ki lehet bérelni nagyobb rendezvények számára. A falusi környezet egyaránt kínál megnyugvást és szórakozási lehetőségeket: gyümölcsöskert, klubház, uszoda, borospince és jógaház wellness részleggel is részét képezi a komplexumnak. Bedepuszta régi iskolája mára már multifunkcionális térként született újjá, ami jógaóráknak, filmvetítéseknek és étteremnek ad otthont.
A falu egyik legfontosabb eseménye a The Great Yonder. Mondhatnánk akár alternatív falunapoknak is, de ez a pár napos rendezvény egy tudatosan felépített zenei fesztivál, amelynek a varázsa a családias hangulatban rejlik, mely vegyül a tündérmesébe illő környezettel. A The Great Yonder esetében a cél nem az óriási tömegek bevonzása, hanem a látogatók személyes terének biztosítása, ami mellett fontos szerepet kap a természet – ezért a maximum 200 fős fogadóképesség. Itt a zenészek nem a klasszikus értelemben vett minőségükben vannak jelen, sokkal inkább számukra is a kikapcsolódás van fókuszban: négy napig carte blanche-ban maradnak a faluban, vagyis kedvükre zenélnek úgy, ahogy akarnak, és azt, amit akarnak. Műfajilag a folk és a világzene közt mozog a paletta, a holland és az olasz fellépők mellett pedig olyan magyar előadóművészekkel találkozhatunk, mint Palya Bea, Deva vagy Harcsa Veronika. Ebben a pár napban a dallamok kíséretében változatos programokkal is találkozhatunk, hiszen egész délelőtt tibeti hangtálak és jógaprogramok várják a pihenni vágyókat a Wellness Gardenben, míg a kisebbek a Fun Folk Fairben üthetik el az időt.
Bedepuszta ugyan sokszor a nyugalomról híres, ám ez nem jelenti azt, hogy nincs pezsgés. A vidéki romantika és a természet olyan programokra ad lehetőséget, mint a kora őszi Bedepusztai Természetjáró Napok, ahol a környékbeli túraútvonalakat lehet meglátogatni szervezett túra keretein belül, vagy a májusi Well of Senses, ami kirándulásokat, zenei élményt és különféle kostolókat foglal magába. Télen ugyan alszik a természet, de a falu ekkor is ébren marad: a Winter Yonderland program keretében a helység téli oldalát ismerhetjük meg finn szaunával, jégfürdővel vagy akár egy szilveszteri bulival a Yonderbarban.
Bedepuszta a különcségével és az újragondolásával együtt a falusi turizmus szegmensén belül mutat követendő példát. Természet, élmények és egy csipetnyi hangulat – legyünk az év bármely szakaszában, a kis nógrádi falu remek élményeket tartogat.