A Balaton, amit még a római Galerius császár „vett kezelésbe”

A középkori keltű Tihanyi alapítólevélben (1055) is emlegetik a Balatont, de írásos emlékek maradtak ránk már az ókorból is, amikor a rómaiak Lacus Pelso-ként, azaz sekély tóként hívják a magyar tengert. A 15 ezer éves múltra visszatekintő tó környéke minden korban lakott volt és igen népszerű. Nézzük, mit érdemes tudni arról az időszakról, amikor még császárok is fürödtek a Balatonban!

Hévízen a IV. században élt római császár, Theodosius tiszteletére állíttattak szobrot, Badacsonyban pedig az egyik legszebb utcácskát Római útnak nevezik. Mindez nem véletlen. Ahogyan a Nagy Háború idején, úgy cirka 2000 évvel korábban is gyógyító erővel ruházták fel a Balatont és a környék forrásait.

Pannonia Valeria néven vált ismertté a Római Birodalom provinciája, amely a mai Magyarország és Horvátország területén helyezkedett el. A tartomány a nevét Galerius Maximianus római császár felesége után kapta. Fővárosa Sopianae, azaz Pécs volt, 296 körül. Valeria, miután férje hosszan tartó betegség után elhunyt, az elbeszélések szerint Tihany területén telepedett le. Az ő beteg édesanyja is járt itt, és miután megfürdött a füredi források vizében, állítólag meggyógyult. Valeria hálából templomot építtetett, ám ennek a templomnak ma már nincs nyoma Tihanyban. Egy másik, idevágó mende-monda pedig így szól: a IV. században élt Theodosius császár fiatalon gyermekbénulásban szenvedett. Dajkája addig imádkozott érte, míg Szűz Mária forrást fakasztott neki. Ez a mai Hévíz területén volt. Mikor a kicsi Theodosius megfürdött a vízben, meggyógyult. Bár erre sincs semmilyen bizonyíték, Hévízen mindenesetre szobrot állítottak neki és a dajkának is. S hogy mindennek van-e valós alapja? Az egykori Pannónia területén elhelyezkedő Balatonnál Galerius több forrás szerint biztosan megfordult. Az ő nevéhez fűződnek a tó körüli, első szabályozási munkák, valamint római lelőhelyek a mai napig fellelhetők a Balaton környékén (Fenékpuszta).

Érdekesség, hogy a római korban a Balaton vízszintje jóval alacsonyabb volt, mint most. De a víz által borított terület kiterjedtebb és szélesebb volt. Víz alatt állt a Kis-Balaton, a Tapolcai-medence, valamint a Fonyódtól délre eső Nagy-Berek is. Így, ha elképzeljük a korabeli térképet, akkor azon a partvonal öblei, hajlatai nem egyeznek meg a maival. Sokkal több erdő borította a környéket, valamint a települések sem ott helyezkedtek el, ahol ma. A villagazdaságokról fennmaradt lelőhelyek egy része ma már a Balaton medrébe esik, mert a vízállás magasabb lett.

A déli fekvésű hegyoldalak, a tó közelsége és a Balaton mikroklímája mind-mind kedvezett a szőlőművelésnek. A déli part sokáig elmaradt a Balaton-felvidék borvidékei mögött, a Balatonlelle feletti hátságon és a fonyódi hegyen az uradalmi birtokon voltak nagyobb szőlőskertek.

Az Aquincumot az észak-itáliai Aquileiával összekötő hadiút a térségben két párhuzamos nyomvonalon haladt. Az egyik a mai Veszprém-Kapolcs-Tapolca vonalon, a másik pedig a Balaton északi partján. Ez utóbbi a Badacsony oldalában húzódott, majd északnak fordult, ahol kikerülte a mocsaras-vizes Tapolcai-medencét. A nyomvonalakat római villák szegélyezték, napjainkban annak megtalált lelőhelyei is jelölik. Ez az út a Balaton nyugati végénél, a Fenékpuszta katonai táboron haladt át. A mai badacsonyi Római út tehát valóban római alapokkal rendelkezik, igaz, maga a burkolat már újabb, tehát nem az eredeti utat látjuk.

Bár a Balaton jelentése „mocsaras, sáros tó”, ennek ellenére a ránk maradt írásos források alapján kijelenthető, minden korban kihasználták és felhasználták a Balaton áldásos hatását.