Helyszín címkék:
A geresdlaki fej és vállkendő múzeum, ami az egykori asszonyok "üzeneteit" őrzi
Németh Krisztina
„Elmúlt már Szent Mihály napja, amikor is vége a termények betakarításának. Jönnek a hosszú, téli esték, megkezdődhet a kézimunka az otthonokban a kályha melege és a gyertya lángja mellett”
– idézi a múlt egy szegletének hangulatát Schenk Jánosné, Angéla. A geresdlaki asszony, ha nem a családja körül tesz-vesz, a helyi kiállításokon tárlatvezető. Szinte nincs olyan kérdés, amire ne tudna hitelesen válaszolni. Hiszen ő is mindent meg- és átélt. Most a fej- és vállkendők legizgalmasabb részleteibe avat be minket.
Sokan használják azt a kifejezést, hogy bekötötték a fejét, mégsem tudják annak eredetét.
Ez nem volt más, mint egy üzenet. Az a lány, aki férjhez ment, a menyasszonyi koszorú után fejkendőt kötött, és élete végéig hordta. Férjes asszonynak nem illett fejkendő nélkül megjelenni.
„Ha picit ferdén kötötték fel a kendőt, már pletykatémát adott a faluban. A kendő hordására is nagyon adtak az asszonyok. Úgy kötötték meg, hogy vállmagasságban, egyenesen, pontosan a hát közepére érjen (se jobbra, se balra nem térhetett el). A homlokba előre kellett húzni. Semmilyen hajtincs, hajfürt nem látszódhatott ki. Akinek rendszeresen ferdén állt a fején a kendő, az témát adott a falunak, kibeszélték a „rendetlenséget”. A svábok az ilyen rendetlen asszonyokra egyszerűen csak azt mondták, hogy „Sie ist nicht zomgerammt” (nincs rendesen összerakva)” – mondta mosolyogva, de kellő tisztelettel Angéla.
Több száz fejkendő közül láthatjuk a legérdekesebbeket a helyi kiállításon
Geresdlakon ezen kendők történeteibe leshetünk be. A falu központjában, egy kis teremben található a színek és anyagok alapján rendezett tárlat.
„Annyi fejkendőt találtunk a geresdlaki padlásokon, hogy vétek lett volna veszni hagyni őket. Ezért a helyi népviselethez kapcsolódóan megnyitottuk a múzeumot. Nem titkolt célunk, hogy megmaradjanak a legszebb darabok az utókornak, valamint a történetükkel elmeséljük, hogyan is éltek és szórakoztatták egymást akkoriban a faluban” – mondja Angéla.
„Egykoron az emberek maguk teremtették meg az örömeiket, nem mástól várták el.”
A szépen hímzett kendő, vállkendő az örömre és büszkeségre adott okot, s az ilyen apró örömök tették szebbé egyszerű életüket. A kendőket gyakorta virágmotívumokkal, virágkoszorúval díszítették, hímezték. A rózsa, a nefelejcs, a gyöngyvirág, a levél és a rozmaring volt a legjellemzőbb motívum. A hímzés és a színek harmóniája az asszonyok ízlését, kreativitását, szorgalmát és igényességét tükrözte.
A geresdlaki népviselet legfőbb színe a kék, a zöld, a bordó, a barna és a fekete volt. Ezeket használták a kendők hímzésénél is. A legünnepélyesebb szín a fekete volt, amit jeles egyházi és családi ünnepek alkalmával viseltek, a hozzávaló fekete selyem vagy brokát kendővel. A jellemző színeket az óhazából, a Fekete-erdő környékéről hozták magukkal.
A kendő használatát az évszakok is meghatározták
Nyáron világos színű, télen sötétebb színű flanel, szövet, vagy posztókendőt viseltek. Hűvösebb időben szívesen hordtak vállkendőt, ami szövetből vagy gyapjúból készült. A nagyon hideg napokon gyapjúból kötött vagy horgolt nagykendővel (berliner) fedték le fejüket, vállukat, ez akár a korai kapucninak is megfelelt. A tehetősebb családok jobb minőségű anyagokat vásároltak. A hímzést, a díszítő munkát a fiatalabb generáció végezte.
Érdekesség, hogy a sváb asszonyok fejkendői eltértek színben, hímzésben, anyagukban, sőt a kendő megkötésében is az itt élő magyar asszonyok kendőitől. A népviselet is eltért, a szoknyák nem rakottak, hanem húzottak voltak és jóval rövidebbek, valamint kevesebb alsószoknyát hordtak.
A geresdlaki múzeumok – köztük a Babamúzeum, amiről korábban szóltunk már – előzetes bejelentkezést követően látogatható.
