Ugrás a tartalomhoz

Helyszín címkék:

5 titkos látnivaló a Balaton déli partján, ami talán ősszel a legszebb

0:00
0:00

Mészégető Marcsi

Aki járt már az őszi Balatonnál, sosem felejti, hiszen egész más hangulatot áraszt magából ilyenkor a magyar tenger, mint nyáron. A turisták áradata helyett a természet játssza a főszerepet, ami persze attól függően, hogy éppen a Balaton mely részén járunk, más és más arcát mutatja. Ha feledhetetlen hétvégi programot tervezünk, vegyük az irányt Balatonföldvár és Balatonberény, azaz a déli part felé – igazán különleges élményben lehet részünk!
Aki járt már az őszi Balatonnál, sosem felejti, hiszen egész más hangulatot áraszt magából ilyenkor a magyar tenger, mint nyáron. A turisták áradata helyett a természet játssza a főszerepet, ami persze attól függően, hogy éppen a Balaton mely részén járunk, más és más arcát mutatja. Ha feledhetetlen hétvégi programot tervezünk, vegyük az irányt Balatonföldvár és Balatonberény, azaz a déli part felé – igazán különleges élményben lehet részünk!

Balatonberényi műemlék pincesor

A balatoni bortúra igazi őszi álomprogram. Ennek pedig tökéletes helyszíne lehet a berényi műemlék pincesor. A településen már ősidők óta foglalkoznak szőlőműveléssel, egy 1082-es oklevélben is olvashatunk a berényi szőlőkről. A helyi pincék a hajdani népi építészetet mutatják be: a házak a Bokrosi-domb agyagából készültek, a tetőt pedig balatoni, illetve nagybereki náddal fedték be. Közel száz ilyen, műemléknek nyilvánított épületet láthatunk a településen. Ha nem lenne elég a helyi borok és a gyönyörű épületek vonzása, a hegytetőről csodás panoráma nyílik a Balatonra. Nem csoda, hogy a helyszín Hamvas Bélát is megihlette; itt írta A bor filozófiája című művét. A filozófus tiszteletére pedig itt halad a Hamvas Béla borút is. Ez egy könnyebb túraútvonal, amely során megismerhetjük a pincesort, mindeközben pedig Hamvas életének és életművének szakaszaiba is betekintést nyerhetünk. A borút vége az 5 méter magas Hamvas Béla kilátó, ahonnan a Keszthelyi-öböl, az északi part tanúhegyei és a Tihanyi-félsziget látványa tárul elénk.

 

Balatonföldvári csigalépcső

Balatonföldvár egyik jellegzetessége a csigalépcső, mely a Balaton-partot és a Magaspartot köti össze. A lépcső a 2013-14-es esőzések miatti löszfalomlás nyomán komolyan megrongálódott, de 2015-ben felújították és ma már biztonságosan használható. A csigalépcső a Kemping utca végétől indul. Ha felmegyünk rajta, akkor a Balatonföldvári Hajózási Látogatóközpontba érünk, ahonnan a Magaspart panorámáját élvezhetjük. Ha pedig lefele haladunk a lépcsősoron, akkor az ikonikus Kvassay sétányon sétálhatunk a platánfák alatt. A csigalépcsőhöz közel található a Kelta sétány, ahol megtekinthetjük azt a Kápolnát is, amit a Széchenyi család adakozásából építettek. Itt található a Stefánia-sánc is, ami a kelta vár egyetlen megmaradt sánca.

Hetyei Pusztatorony

A történelem kedvelői számára kihagyhatatlan látnivaló a hetyei pusztatorony, közismert nevén Törökhagyás. Az Árpád-kori román templomrom Ádánd területén, egy szántóföldön található. A templomrom a nevét Hetye településről kapta, ami már a 11. században is létezett, azonban a török megszállás idején elnéptelenedett. A romot megviselte a történelem, a mezőgazdasági munkák és a téglák elhordása is. Azonban első két szintjén még így is felfedezhetőek a romantikus, felső szintjén pedig a gótikus jegyek. A torony már kilométerekről látszik, azonban a szántóföldön kell átvágnunk ahhoz, hogy elérjük. Ha kalandosabb útra vágynánk, akkor Ádándot Szabadhídvég irányában elhagyva, délfelé, a szőlőhegy utcán át közelítsük meg az épületet, ám jó tudni, hogy ehhez át kell kelnünk a Potoli-vízfolyáson. Ha kihagynánk a csobbanás veszélyét, akkor a szőlőhegyi úttól 800 méterre, keletre is indul egy másik földút, ezen is elérhetjük a tornyot. 

 

Szent Donát kápolna – Balatonlelle

A lellei Szent Donát kápolna a Kishegyen található, a szőlőültetvényekről pár méterre. A parasztbarokk építészeti stílusú kápolnát Majthényi György építtette, vélhetően a 17-18. században, majd gróf Széchenyi Ferenc, Széchenyi István apja lett a kegyura. A háborúkat a kápolna is megszenvedte, kétszer is felújították, legutóbb 2014-ben. A kápolnával szemben található a Majthényi présház, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a Balatonra. Így a panorámában is gyönyörködhetünk, miközben borozunk, vagy éppen túrógombócot majszolunk. Sőt, akár össze is köthetjük a kettőt megragadva úgy hangulatos belterét, mint akár páratlan panorámájú teraszát. 

 

Töreki Tavak Tanösvény

Ha aktívan töltenénk az őszi hétvégét, érdemes ellátogatni a Töreki Tavak Tanösvényre. A Siófok mellett található völgyet 1994-ben nyilvánították természetvédelmi területté, ahol tavak, erdők és rétek élővilágát, és a madárvilágot is megfigyelhetjük. A terület egyik különlegessége a Cinege-patak, ami az egyetlen olyan vízfolyás a környéken, ami élővizet juttat a Balatonba. A tanösvény 8,5 km hosszú, de van lehetőség hosszabb, 14 km-es túrára vagy éppen rövidebb sétákra is, így családi programnak is tökéletes. A tanösvény mellett van játszótér, padok, esőház és tűzrakó is, így akár sütögetést is szervezhetünk a gyönyörű környezetben. 

 

Hirdetés