Ugrás a tartalomhoz

Helyszín címkék:

Szállás

Helló turiszt! – Turistaházak a Dunakanyarban

  • DunakanyarGO
    A múlt század első felében az egyre sűrűbben építkező, városi rétegek körében egyre emelkedett a természetbe vágyó kirándulók száma. Az akkorra már kiépített tömegközlekedés elérhető távolságba hozta a Dunakanyar két ikonikus hegységét, a Pilist és a Börzsönyt. Ennek hatására, egyre több és jobban felszerelt turistaház jelent meg, kiszolgálva a megfáradt kirándulók igényeit. Az államosítási korszakot követően, a gazdátlanul maradt épületek legtöbbje az enyészet martalékává vált, ám a fennmaradottak egy letűnt aranykor tanúivá váltak.
    A múlt század első felében az egyre sűrűbben építkező, városi rétegek körében egyre emelkedett a természetbe vágyó kirándulók száma. Az akkorra már kiépített tömegközlekedés elérhető távolságba hozta a Dunakanyar két ikonikus hegységét, a Pilist és a Börzsönyt. Ennek hatására, egyre több és jobban felszerelt turistaház jelent meg, kiszolgálva a megfáradt kirándulók igényeit. Az államosítási korszakot követően, a gazdátlanul maradt épületek legtöbbje az enyészet martalékává vált, ám a fennmaradottak egy letűnt aranykor tanúivá váltak.

    Fekete-hegyi Berda József kulcsosház - Sasfészek (Kesztölc és Pilisszentlélek között)

    Az 1930-as években épült fachwerk stílusú házikó teteje először kilátóként működött, nem véletlenül: a Dunakanyar nagy részét belátni innen. Többszöri rongálódás után, 2014-ben a Pilisi Parkerdő Zrt. teljesen felújította kívül-belül. Tizenkét főig szállásként az év bármely szakaszában, előzetes egyeztetést követően bárkinek igénybe vehető. A melegvíz kivételével minden komforttal ellátott!

    Báró Eötvös Loránd menedékház (Dobogókő)

    Magyarország egyik legrégebbi turisztikai létesítménye a Magyar Turista Egyesület első elnökéről kapta a nevét. Kapuit 1898. június 5-én nyitotta meg, és rövid idő alatt óriási népszerűségre tett szert. Ám hamar kiderült, hogy befogadóképességét alul méretezték. Többszöri bővítések és átépítések nyomán nyerte el mai formáját lelkes önkéntesek munkájával, adományokból és pályázatokból. A házban létrehoztak egy Turista Múzeumot, a közelben pedig az Országos Meteorológiai Intézet által építtetett első hegyvidéki megfigyelőállomást is megtalálhatjuk.

    Som-hegyi turistaház (Pilisszentkereszt)

    A Pilisben, a Som-hegy északi oldalában található, a századelőn felhúzott patinás épület eredetileg erdészeti szolgálati lakásként, később pedig erdészházként üzemelt, egészen a hetvenes évekig. Víz, villany, szennyvízelvezetés azonban nem volt megoldott egészen a teljes felújításig. A házhoz aszfaltozott út nem vezet, gépkocsival murvás erdészeti úton érhető el, az erdészet külön engedélyével. A turistaház a nyári időszakban 30, a téli időszakban (a melegvíz ellátás korlátozottsága miatt) 13 főnek tud szállást adni. A ház körülsátrazására is van lehetőség, vizesblokk használattal. Étterem viszont nem üzemel itt. Az Országos Kék Túra 15. számú szakaszán közelíthető meg, a kék négyzet jelzésen.

    Kisinóci turistaház (Kóspallag)

    Mintha egy századeleji, romantikus festményről tekintene ránk ez a Budapesttől mindössze 70 kilométerre található, két hektáron fekvő épületegyüttes. A Börzsöny legelső turistaházaként tartják számon, ahol egykoron még sítanfolyam is elérhető szolgáltatás volt. Ma erdei szállásként, erdei iskolaként, valamint kempingként is üzemel. Teljes kapacitásában 160 embert képesek elhelyezni, 2-6-8-10 ágyas férőhelyeken.

    Királyházi turistaház (Diósjenő és Kemence közötti erdei út)

    Az egyik utolsó, civilizációtól elzárt sziget egy erdészeti magánút mentén fekszik, így előzetes egyeztetés nélkül meg sem közelíthető. Ide érkezve olyannyira kivonhatjuk magunkat a forgalomból, hogy a völgyben térerő sincs, így, amennyiben semmiképp nem tudunk elszakadni a szociális kapcsolatainktól, a turistaházban egy pénzbedobós telefonkészülékkel kezdeményezhetünk hívást. Csak legyen nálunk elég apró! 24 fő vendégágy áll rendelkezésre a túrázni vágyók részére, amely kulcsos házként működik.

    Nagy-hideg-hegyi turistaház (Királyrét-Perőcsény)

    A 843 méteres tengerszint feletti magasságban elhelyezkedő turistaház hozza leginkább az alpesi hütték életérzését, hiszen a teraszáról az egész Börzsönyt és a Dunakanyart belátni. Nem véletlenül nevezték alapításakor a magyar Semmeringnek. Épült itt egy összesen másfél kilométeres sípálya is. Sajnos az utóbbi években sem talált megfelelő gazdára a sípálya üzemeltetése, így a felvónók néma oszlopai bánatosan meredeznek a hatalmas bükkfák között. Pedig az északi kitettségnek köszönhetően, havas időszakban, akár hetekig síelhető hó marad a környéken. A turistaház azonban továbbra is autentikus ételekkel várja a megfáradt és éhes csúcstámadókat.