
Helyszín címkék:
7 varázslatos szálláshely Hegyalján
- Ripka Gergely
Préselő Vendégház
Mivel nem mindenki az 5 csillagos luxusra vágyik, ha bortúrát szervez, így azoknak is szeretnénk kedvezni összeállításunkban, akik például aktívabb kimozdulásra vágynak, és a szállást leginkább este 10 és reggel 8 között veszik igénybe. Akik közben akár nagyobb létszámmal szívesen kirándulnak, kóstolgatnak, fesztiváloznak akár bringáznak a környéken, azoknak a kisebb vendégházak takaros romantikája még testhezállóbb is, mint a hotelek személytelen, steril egyhangúsága. Erdőbénye egyébként is a 27 borvidéki település talál legromantikusabbja. Számtalan vendégház közül választhatunk, de a Préselő organikus, természetes, autentikus bája nem csak a szobákon, hanem a tulajdonos házaspár borain is gyönyörűen lemérhető.
Úrágya Vendégház

Mád a borvidék másik kisebb települése, mely az elmúlt évtizedekben nagy figyelmet kapott turisztikai szempontból is. Azoknak, akik szeretnek borozni, és kikapcsolódás közben a csendes, nyugodt pihenés, hamisítatlan falusias környezet kedvesebb számukra, nekik szintén egy csupaszív szálláshely, melynek hűs pincéjéből a saját bor teszi teljessé a hegyaljai összképet. Csodásan felújított mádi kőház, igényes, rusztikus belső terek és nagyon szívélyes vendéglátás fog fogadni itt minket, Mád egyik legszebb utcájában.

Tokaj Paradise
A közösségi média felületein aktívabb fiatal generációk számára egy igazi kis csemege a tállyai projekt, mely teljesen alternatív, bár napjainkban nagyon népszerű élményt kínál. A futurisztikus instant-lakosztályok szinte terápiás módon közel engednek a tájhoz és a természethez a Vároldal-dűlő lágy ölén. A fűthető kilátóházikók ideálisak akár elvonulni, olvasni, alkotni, hullócsillagot és a természetet szemlélni vagy romantikázva kikapcsolódni a festői tóparton.
Botrytis Hotel

Szállodák közül kezdjük egy kisebb, amolyan butikhotellel, mely szintén Mádon található. A Botrytis mindenképp a magasabb igényűek szálláshelye. A szobák felszereltsége, a wellness, a kilátás, a komplex élménycsomagok és transzfer szolgáltatások számtalan élményt kínálnak a dűlőtúrától a kóstoláson át a gasztronómiáig. Mindez emberléptékű méretben, ahol a vendég kellően fontosnak érezheti magát.
Hotel Bodrog Wellness
Azon kényelmes, akár üzleti céllal érkező utazóknak ajánlott, akik nagy szállodákhoz vannak szokva, ahol minden igény azonnal kielégíthető, minden kéznél van: a reggeli, az ebéd, a vacsora, a személyzet, a wellness, egy karton pezsgő vagy épp a városi infrastruktúra. Sárospatak közben rengeteg élményt kínál: ott a gyönyörű Rákóczi-vár, a Bodrog-parti környezet, a vízi turizmus lehetőségeivel, vagy a Megyer-hegyi tengerszem és persze a tokaji pincészetek borai.
Kőkapu Vadászkastély

Zemplénben megbújva a Hegyközben találjuk. A vadregényes természeti környezet élménye már a völgyben vezető úton közeledve megtapasztalható. A csónakázótó partján, a sziklaszirten magasodó kastélyépület és környékének látványa elragadó (esküvőhelyszínnek is tökéletes). A kastélyt svájci vadászkastélyok mintájára építtette gróf Károlyi László a századfordulón. Az egykoron magas rangú állami vezetők körében is népszerű vadászterület napjainkban már a tiszta, békés természetet kedvelő turistáknak is kedvelt célpontja. Igazi rejtekhely, elzárva a városi nyüzsgéstől, közel a Pálházi Kisvasúthoz és más kirándulóhelyekhez. Étterem, bowling, biliárd, kerékpár-kölcsönzési lehetőség is adott. Hideg vizes úszómedence, pezsgőfürdő és finn szauna áll a vendégek rendelkezésére, széles masszázskínálattal.
Andrássy Kúria & Spa*****

A borvidék egyedüli 5 csillagos szállodája Tarcalon látványos megújuláson ment keresztül az elmúlt években. Eddig is volt elegancia, gyönyörű wellness és egyre jobb étterem is, de a jelenlegi vezetés úgy tűnik, valóban meg tudja szilárdítani a maximális csillagok számát. A személyzet kedves és magabiztos, valamint profi módon képviselve van a bor és a történelmi borvidék. A konyha magas minőségben és egyedi megoldásokkal képes elkápráztatni a gourmet közönséget is, miközben a megújult belső terek is merészebb, izgalmasabb, frappánsabb világba kalauzolják a látogatót. (A szálloda melletti parkolónál lévő remek speciality kávézót is érdemes meglátogatni, ha az adott napon nyitva vannak.)