Váci időutazók: múmiák a templom alatt

Ha kimondjuk a múmia szót, legtöbbünknek az egyiptomi testek képe ugrik be. A váci lelet viszont még azoknál is izgalmasabb: a holtakat nem mesterségesen konzerválták, hanem természetes úton nyerték el jelenlegi állapotukat. Igaz, hogy fiatalabbak az észak-afrikai társaiknál, de itt vannak, a mieink, érdemes megismerni a történetüket.

1731 és 1841 közötti koporsós temetkezésből származnak a Fehérek templomának múmiái. Az épület a török kiűzése után épült fel: az Oszmán Birodalom csapatai komoly pusztítást végeztek Vácott. A domonkos-rendi szerzetesek a felszabadítás után érkeztek a Duna-parti városba, s hamarosan megkezdték rendházuk és templomuk felhúzását – csuhájuk színe miatt fehér barátoknak hívták őket, templomukat pedig a Fehérek templomának. 1699-ben kezdték az építkezést, s 1713-ban már fel is szentelték a templomot. A temetkezések csak később kezdődtek, az első halottakat a nagy váci tűzvész évében, 1731-ben helyezték végső nyugalomra a kriptában. 1841-es halálesetről tanúskodik a legfiatalabb koporsó – mivel a hely véges volt, a díszes, festett koporsókat egymás fölé rakták. Feltehetőleg ezt követően falazták el a lejáratot. Hogy miért merült feledésbe a kripta, ma már nem tudjuk, azonban fontos megemlíteni, hogy a modern kor régészeinek és tudósainak milyen izgalmas feladatokat adtak a régi váciak.

Ha a kilencvenes években nem vált volna időszerűvé a felújítás, talán máig nem fedezték volna fel a csoportos sírhelyet: a templomban két kripta is található, a nagyobb mintegy 8 méter hosszú, 10 méter széles és 4 méter magas. A folyosó végén széles osszáriumot, azaz csonttárat is találtak, amely további negyven egyén csontjait tartalmazta. Rendkívül izgalmas, hogy a halotti anyakönyvekből és a koporsók felirataiból pontosan ismert a holtak neve, neme és életkora is. A szakemberek családi kapcsolatokra vonatkozó adatokat is találtak: a Fehérek temploma alatti kriptába temetett váciak többsége polgár, kisebb részük egyházi személy, akiknek életkora 0 és 94 év között volt. A tudomány szempontjából izgalmas tény, hogy néhány múmián boncolás nyomai is találhatók.

Az ELTE Meteorológiai Tanszékének munkatársai segítettek a muzeológusoknak a válasz megtalálásában. A hőmérséklet szinte állandóan tíz fok alatt maradt évszázadokig, viszont a páratartalom a kutatók szerint csak az utóbbi időkben emelkedett kilencven százalék környékére. A mumifikálódás több tényező közös hatása: mivel a koporsókat egymásra helyezték, a talajból eredő nedvesség kevésbé érte őket, így azok könnyebben konzerválódhattak. A gyenge, ám folyamatos szellőzés szintén segített megvédeni a holttesteket és az azokkal együtt eltemetett tárgyakat. A páratlan feltárást a Váci Püspökség engedélyével a Tragor Ignác Múzeum szakemberei végezték: a tárgyleleteket a váci múzeum, az emberi maradványokat viszont a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tára gondozza – mivel a múmiák állapota megengedi, hogy betekintést nyerjenek az antibiotikumok előtti korszakba, ezért többek között a tuberkulózis nyomait is keresték bennük. A vizsgált holtestek mintegy hetven százalékánál kimutatható volt a kórokozó DNS-e! Volt, akit ez a betegség vitt el, mások viszont sikeresen legyőzték – aggódni nekünk sem kell, mert a vizsgálat során nagyenergiájú röntgensugárzással az esetleg még ártani képes kórokozókat elpusztították.