Marcipán és macskakő, tájház, képtár, száncsengő - avagy az ezerarcú Szentendre

A Dunakanyar kapujának városa pihentető, mediterrán hangulatú, és minden évszakban varázslatos. A város jellegzetes 18. századi miliője ma is élvezhető, macskaköves tereivel, színes, barokkos polgárházaival, szűk utcácskáival, kecses templomaival, kellemes kávézóival és vendéglőivel.

Szentendre szó szerint édes egy hely! Ez a Szamos szülővárosa: van marcipánmúzeum, csokoládébolt, és mennyei fagylaltokat árulnak. A Duna-parton korzózni csudahangulatos, és ha elfáradnánk, lerogyhatunk a számtalan vendéglátóhely teraszainak egyikére. Egyes források szerint Szentendrén a kávézás már akkor divatos szokás volt, amikor Bécs még talán nem is hallott erről az erős feketéről, nemhogy kultusza lett volna a bécsi kávézásnak. Ma is tömérdek kávézót találunk, szó szerint mindenféle stílusban és méretben.

A szentendrei vörösbor a 18-19. században annyira híres volt, hogy nem volt olyan európai ország, ahol ne fogyasztották volna. Érdemes beülni egy étterembe, kérni egy pohár helyi bort, és belekortyolni a történelembe! Jószívvel ajánljuk például a Dalmát Szamár Bisztrót, pár száz méterre a Duna-parttól – az étterem neve a város legrégibb településrészére, a Szamárhegyre utal, nem pedig a horvát konyha különlegességeire. Kulináris túránk elvezethet A Sonkáshoz is, vagy az ország első privát vendéglőjeként 1977-ben megnyílt Aranysárkányba. A főtértől eltávolodva, egy kis patak partján, egy régi vízimalom helyén Szabi, a pék vékonytésztájú pizzáit is megkóstolhatjuk, a Panificio il Basilico étteremben.

Az ódon városközpontot a szerb ortodox keresztény menekültek beáramlása is alakította, akik a török betörések idején érkeztek, majd később a Balkánon dúló harcok elől menekültek. A 2. század elején a rómaiak védekezőrendszert építettek a város körül, és ezt a megerősített katonai tábort nevezték Ulsica Castrának, amely a helység első ismert neve is lett. Később a várost a plébániatemplom védőszentjéről, Szent András (Szent Endre) apostolról nevezték el. Az utcák történelmi hangulatának, a város művészeti életének és a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak is köszönhetően a város már az ezredforduló előtt markáns változásokon ment keresztül, s 1980-ban Hild János-díjjal is elismerték a városfejlesztést és a hagyományok megőrzését.

Ha rövid időn belül szeretnénk bebarangolni hazánk tájait, vagy ismerkedni szeretnénk a néprajzunkkal, az 1967-ben alapított Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (ismertebb nevén Skanzen), szinte egész évben tárt kapukkal vár minket. Szentendre nyugati oldalán, egy erdők által határolt területen a Lajos-forrás közelében, mintegy 46 hektáron mutatja be hazánk tájegységeinek kultúráját, népszokásait és művészetét, építészetét. A 18. század végétől egészen a 20. század közepéig visszamenőleg kukkanthatunk be a falusi és mezővárosi népek akkori életmódjába.

Szentendrét gyakran nevezik az „élő művészet városának”: a város az 1920-as években számos ismert magyar művészt inspirált, így ma szinte minden második épületben képtárat, galériát, kézműves termékek boltját vagy múzeumot találhatunk. Példaként említhetnénk a Kovács családot, akik 1878 óta indigóval foglalkoznak és boltjukban kizárólag kék kézműves termékeket árulnak. Másik ékes példa a Hubay-ház, ahol szó szerint karácsony van az év minden napján: több mint 5000 darabból álló magángyűjteményük egyedi, kisebb manufaktúrákból összegyűjtött karácsonyi díszeket, üdvözlőlapokat és az ünnepekhez kötődő dekorációkat vonultat fel, az elmúlt 200 év történetéből egészen napjainkig.

A vadászat egyik legbékésebb formája, a szarvasgomba-keresés kalandos időtöltés lehet, júniustól februárig, azaz szarvasgomba-szezonban vehetünk részt rajta, a túra a Hotel Silvanustól indul. A termőterület egy-két órás sétaútra található a szállodától, a keresésben pedig képzett kutyák segítenek, amelyek rendkívüli szaglásukkal szimatolják ki a földalatti kincseket. A gyakorlott vezetők szívesen beavatnak mindenkit a sikeres szarvasgomba-vadászat trükkjeibe. Egy kis szerencsével igen valószínűtlen, hogy az ember üres kézzel térjen haza, így tehát a látogatónak más dolga sincs, mint visszaérkezve jóízűen elfogyasztani a zsákmányt. Ha gomba helyett inkább zöldségre éhezünk (mert ugye a gomba nem az, még csak növénynek sem minősül voltaképp), érdemes kitérőt tennünk a Szentendrei-szigetre, ahol Török Patrícia és Horváth Gábor, azaz a Séf és a Kertész várja kertlátogatásra, élményfőzésre, vagy „csupán” egy kis kóstolóra az érdeklődőket. A közeli Rosinante Fogadó éttermében szintén megtalálhatjuk az általuk készített finomságokat.