Főterek titkai – régi történetek Békés megyéből

Az alföldi városok zömében csak úgy érdemes megbeszélni a főtérre találkozót, ha pontosít is az ember, hiszen errefelé az óriási kiterjedésű, utcák, utak szabdalta főterek a jellemzőek. Hogy miért? Egyszerű az ok: hagyományosan itt rendezték a vásárokat, így szükség volt a helyre. Gyulán, a Kossuth téren szinte megjelenik az ember szeme előtt a látvány: a városba befutó széles utakon hosszú sorokban hajtják fel a környékbeli falvakból, tanyákról a lábasjószágot a heti vásárra. Szarvasmarhák, lovak, malacok és szárnyasok, na meg persze mindenféle más árucikk cserélt itt gazdát, nagy volt a felhajtás (ez a kifejezés az állatok vásárra való felhajtásából származik!) – még 1940-ben is, amikor is a „választott malac párjáért átlagban 15 pengőt fizettek”. A vásárok egy idő után megszűntek, ám az utakra szükség volt, így azok maradtak, az egykori főterek pedig átlényegültek. Szobrok, szökőkutak, pihenőparkok kerültek rájuk. Gyulán például a főtéren is látszik, hogy a városban bizony minden a vízről szól! A látványos központi szökőkút és a kisebb csobogók, medencék mellett azonban érdemes a tér eldugott sarkaiba is bekukkantani! A Szentháromság kápolna például szerényen húzódik meg a forgalomtól kicsit távolabb a Szent István utca irányában. Ezt az aprócska templomot az 1738-as nagy pestisjárvány túlélői építették fel hálából, de mai kinézetét csak nagyjából egy évszázad múlva nyerte el. Ezidőtájt a belváros felé vezető kereskedelmi út – mely a megyében az első lekövezett út volt – mellett is sorra nőttek ki a házak a földből. Ha a Kapus híd felé indulunk, a hídfőnél két hangulatos, kétszáz évesnél is öregebb házat találunk. Az egyikben vendégfogadó működött, mellette pedig egy copf-stílusú régi kereskedőház áll. Mindkettő akkor épült, amikor egy óriási tűzvész után újjáépítették a korabeli várost.

Gyula lépten-nyomon meglepetéseket okoz az utazóknak, így cseppet sem csodálkozunk, amikor kiderül: a városnak van egy második főtere is, a Petőfi tér. Ide megérkezve az ember egymásba karoló szerelmeseket, békésen beszélgető urakat, újságot olvasó hivatalnokokat képzel maga elé. Az árnyas fákkal beültetett tér körül olyan gyönyörű és fontos épületek sorakoznak, mint a Városháza, a Százéves cukrászda, a katolikus vagy a református templom. Ez volt a kisváros mindenkori szellemi és kulturális központja, itt történtek a legfontosabb események: esküvők, körmenetek, ünnepélyek.

Békéscsabán Szent Istvánról nevezték el a központot, mely nyaranta valódi piazza-hangulatú. Itt dobog a város szíve – számtalan kávézó, söröző várja az embert, teraszaikon ücsörögve figyelhetjük a történéseket, élvezhetjük a különböző programokat, például a Főtéri Nyár című rendezvénysorozat koncertjeit. Persze rutinos városjáróként már tudjuk, egykor itt is állatsereglet várakozott jobb sorára, ám a 19. század évtizedei alatt egymás után telepedtek meg a különböző kereskedelmi és vendéglátóhelyek is a vásártér körül. Emeletes paloták épültek, mint például a volt Fiume szálló, mely az Andrássy út és a tér sarkán áll. Állítólag a névadásról még Fiume városát is értesítették levélben, a ház tervezésbe pedig Ybl Miklóst is bevonták. A nagyszabású saroképületet az évek alatt többször átalakították, lett benne jégverem és télikert is, a 20. század elején jónevű üzletek költöztek be az földszinti helyiségekbe. Volt például Stühmer márkabolt és műszaki cikket árusító üzlet, a díszteremben pedig rendszeresen szerveztek előadásokat, táncmulatságokat is. Sőt! Az 1870-es évekig itt tartották a városi közgyűléseket is, mert a régi városháza szűkössé vált. Megvolt hát az oka, hogy épp a tér túlsó oldalán felépüljön az új városháza, mely ma is Békéscsaba ügyes-bajos dolgait szolgálja. De a hivatalos feladatok köre olykor túlmutatott a megszokottakon: 1930-ban például az udvarban mázsálták azokat a lovakat, amelyek az Alföldi Lovas Egylet száz kilométeres távlovagló versenyébe beneveztek. A kétnapos versenyt egy Eszék nevű ló nyerte.

Az Orosházához közel fekvő Tótkomlóson a főtér ott van, ahol minden fontos épület. A csodaszép barokk evangélikus templomot kell csak keresni, és megtaláljuk a csomópontot, ahol a községháza – ma is polgármesteri hivatal – mellett a város léptékéhez képest grandiózus és elegáns egykori szálló is áll. A szálló a Komlóhoz 1881-es felépítése és története a bizonyíték arra, hogy ekkoriban milyen nagy élet folyt a szlovák-magyar városban: találkozási hely volt a benne nyílt kávéház és étterem, de persze kiadó szobái is voltak. Az országos hírű aratóünnepségek esti mulatságai is rendre a szállóban zajlottak. 1933-ban még József főherceg is tiszteletét tette ezen a jeles alkalmon – a beszámolók szerint örömét lelte a háziszőttes-kiállítás megtekintésében, és jókedvűen beszélgetett a város elöljáróival, sőt a helyi asszonyokkal is! A szebb napokat élt Komló ma már műemlék, és türelmesen várja, hogy ismét élet költözzön a falai közé.