Ecetgyárból kiállítótér – a Hatvani Galéria

A galéria felvállaltan a képzőművészet iránt érdeklődők fontos tájékozódási pontja kívánt lenni, azokat a hétköznapi embereket igyekezett megszólítani, akik a mindenkori jószándékon túl hagyják érvényesülni az alkotásokat, megengedik a „műcentrikusságot”, s éppen ezért szemléletmódjukból adódóan ragaszkodnak a hagyományosabb ábrázolásmódhoz. Vagyis szélesebb körben a magyar képzőművészet realista irányzatának következetes bemutatásával megnyerni a közönséget a klasszikus értékeknek. 1971-től 1980-ig, a művelődési ház lebontásáig több mint hatvan csoportos és egyéni kiállítást rendeztek az ódon falak között. Itt indult el 1974-ben a Magyar Tájak címet viselő tájkép biennálé sorozat, amelyen a magyar képzőművészeti élet nagy generációja - Barcsay Jenő, Csohány Kálmán, Kurucz D. István, Somogyi József, Mikus Sándor, Szabó Iván, Bernáth Aurél, Vecsési Sándor, Kiss István, Németh József, Szántó Piroska - is megmérettette magát. A rendezvény újszerűsége miatt a Magyar Nemzeti Galéria a hatvani bemutató után rendszeresen elvitte a kiállítás sorozatot a budai várba, hogy a budapesti közönség is élvezhesse a látottakat. Három évvel később, 1977-ben az Arcok és Sorsok portré biennálé szintén nagy sikert aratott, ahol az akkori középgenerációból Vecsési Sándor, Janzer Frigyes, Németh József, Kő Pál, Csíkszentmihályi Róbert, Kokas Ignác is szerepelt, sőt többen nyertek is. A sikerek hatására Moldvay az akkori Képzőművészeti Főiskola rektorával, Borsos Miklóssal együttműködési megállapodást kötött, és ennek eredményeként a művészpalánták nyaranta alkotótáborba jöttek Hatvanba. Sőt a végzős szobrászok legjobb pályamunkái ide kerültek a városba, így gazdagítva köztéri szobrainkat egy Damjanich János, egy Balassi Bálint, illetve egy Dózsa György portrészoborral.

1980. június 21-én avatták fel a Hatvani Galéria ma is létező objektumát, amelynek tevékenységi köre tovább szélesedett az évek múltával. Az akkor még fiatalnak számító, ma már a képzőművészeti élet meghatározó szereplői – Trischler Ferenc, Kőnig Róbert, Somogyi Győző, Fejér Csaba, Patay László, Győrfi Sándor, Szurcsik János, Kligl Sándor, Lacza Márta, Szunyoghy András, Stefanovits Péter közül – sokan itt rendezhették meg első önálló kiállításukat. Az egyre inkább összművészeti centrumként működő épületben képzőművészeti szabadegyetem, vallástörténeti előadássorozat, kisebb kamarakoncertek, önálló színészi előadóestek leltek otthonra. Több évtizedre visszatekintve igencsak illusztris névsort állíthatnánk össze az itt fellépő művészekből, így csak néhányukat megemlítve: Bessenyei Ferenc, Ferrari Violetta, Szendrey-Karper László gitárművész, Pécsi Ildikó, Gregor József, Váradi Hédi, Esztergályos Cecília, Bitskey Tibor, Csoóri Sándor, Sinkovics Imre és még folytathatnánk a sort.

A galéria baráti köre havi rendszerességgel autóbuszra szállt, és hazai művészi alkotóközpontokba – Zebegénybe, Szentendrére, Tihanyba, Győrbe, Kecskemétre, Szolnokra, Hódmezővásárhelyre – utazott, helyi művészek műtermeibe ismerkedve az alkotási folyamattal. Sőt a túrák már a határon túli magyarlakta területeken folytatódtak, megismerkedve az ott dolgozó művészekkel. Moldvay Győző 1996. augusztus 4-én bekövetkezett halála után egy művészeti tanácsadó testület irányította a galériát, amelynek időközben mind az arculata, mind a vezetése változott. Azonban újító törekvései, vizuálisan formabontó tárlatai napjainkban is tetten érhetőek. A kezdeti Magyar Tájak és az Arcok és Sorsok biennálék évente felváltva ma is megrendezésre kerülnek. De évtizedes múltra tekinthetnek vissza a nemzetközi gyermekrajz kiállítások, a Kortárs Egyházművészeti tárlatok, és a közelmúltban indult nemzetközi kisgrafikai biennálék. Aki ellátogat a Hatvani Galériába, biztos lehet abban, hogy nem fog csalódni.