Bányászati maradványok: apci tengerszem, rózsaszentmártoni emlékház

A Mátra déli lábánál, a festői szépségű Zagyva folyó völgyében terül el az alig háromezer lelket számláló Árpád-kori község, Apc. A településről az 1332-37-es évi pápai tizedjegyzék emlékezett meg először írásban. Abban az időben a falu birtokosa az Opuz nembeli Detric fia, Gergely volt. A XV. századi birtokosai közül a Szántai, Cserői és a Radnóti család ismert. Mátyás király idejében már fejlett, földművelésből és borászatból élő község volt Apc. Ezen a környéken treníroztak a király híres solymászai, a környező hegyvidék gyakran látogatott vadászterületnek számított. (Egy elképzelés szerint a Somlyó hegy a nevét egy elírásnak köszönheti, mivel elképzelhető, hogy Mátyás írnokai hibáztak, és Sólyom hegyet akartak eredetileg írni.)

Ezen Heves megyei község északi szegletében bújik meg a helyiek által Tengerszemnek nevezett, kristálytiszta vizű Széleskő-bányató. Építőanyag utáni kutatás eredményeként 1875-ben andezit bányát nyitottak a település határában, mely 1960-ig működött. A bánya gödre lassan megtelt csapadék- és talajvízzel, s bár emberi tevékenység eredményeként jött létre, megjelenésében csakugyan emlékeztet egy tengerszemre. Az apci tengerszem a körülette lévő 25 méter erdősávval együtt 1995 óta helyi jelentőségű természetvédelmi terület. A csodás természeti látványosság egyre ismertebbé vált, de szerencsére még mindig csak annyian látogatják, hogy megmaradhatott a táj vadregényessége, az erdő ölelésében megbúvó szikla kosár, amelynek rejtekében ott gyöngyöződik a kristálytiszta víz. A tó színe a fény, a napszak és évszak játékát követik, szinte leírhatatlan kékek, zöldek és türkiz variánsokkal. Csöndes harmóniában lehet pihenni a víz mellett, és csodálni a természet eme ajándékát.

Amennyire bizonytalan Apc nevének eredete, annyira kétségtelen, miért kapta a tőle nem messze fekvő, ezeréves múltra visszatekintő Rózsaszentmárton település épp ezt a nevet a keresztségben: a Mátra alján elhelyezkedő Somlyó hegy lábánál, az Ágói-patak völgyében található falut a település határában nyíló illatos rózsabokrokról és a templomának védőszentjéről nevezték el, a 19. században. A hosszú időn keresztül lignitbányászatból élő lakosság egy emlékházban gyűjtötte össze azokat a relikviákat, amelyek hűen bemutatják ipari múltjukat. A 140 éves épület, mely a kiállítást befogadta, hosszú időn keresztül iskolaként működött, de nagyon elhanyagolt állapotba került. A helyiek és az öreg bányászok hozták rendbe. 2008-ban került átadásra, mikortól is múzeumként működik, az ott megrendezett kiállítás a bányászok életét, szokásaikat, életterüket, ruházkodásukat mutatja be. Nem pusztán a rózsaszentmártoni bányászati életről szól a gyűjtemény, hanem emléket állít a Mátra alja összes bányászatának. A kiállító teremben láthatják az érdeklődők a vájárok (azaz a követ, a szenet a bányából vágó bányamunkások) védőszentjének, Szent Borbálának a fából készült szobrát. Emellett kézi szerszámokat, bányász fokosokat, a Visontai Hőerőmű makettjét, a régebben használt kotrógépek élethű makettjeit is szemügyre vehetjük. Az önkormányzat pályázat útján egy helyi idős bányász tulajdonában lévő dia sorozatot digitalizáltatott, ezeket a felvételeket is megtekinthetjük. Kiállították az aktív időszak alatt írott munkakönyveket, szakkönyveket, helyi maketteket, régi fényképeket, kitermelési technikák ismertetőit, valamint ásványokat is tanulmányozhatunk. Az udvaron – szabadtéri kiállítás keretében – bányagépek, csillék, valamint egy tárna bejárat is látható.