Tujázás Miskolcon: a színház és szomszédsága

Itt, a Dérynén, sokak szerint Miskolc legszebb utcáján vár ránk egy igazi attrakció: a magyar színjátszás történetének csimborasszója. A város feltörekvő polgársága és velejéig urbánus mivolta eredményezte, hogy az első magyar, 1823-ban felépült kőszínház kultikus helyén ámulhatunk el a színészlegendárium mindennapjain. Maga Déryné is itt lett híres, itt írta naplóját és itt is halt meg. Laborfalvy Róza eleve miskolci születésű volt, Blaha Lujza pedig itt kapta meg színiakadémiai oklevelét. Minderről és a régi korok népszínművi hangulatáról tárlók, plakátok és autentikus jelmezek sokasága visz vissza a boldog békeidőkbe. A hatodik generációját taposó, minden bizonnyal legrégebbi színészdinasztia, a Latabárok is itt kezdték pályafutásukat, egyenesen Endre révén, a tűzvészben leégett eredeti épület helyén, 1857-ben emelt, legelső magyar színházépület igazgatójaként. Szolgálati lakása a ma egy szomszédos pizzériának ad otthont, de a családi kripta, az összes színészlemenőkkel az avasi templom oldalában található.

Láthatjuk még Fedák Sárit is, mint Kukorica Jancsit, a frivol és színpadon divatos „nadrágos szerepben”, idegenvezetői megfogalmazásban a „kor pornófilmjében”. A népszínművek helyét aztán az operett vette át (a Csárdáskirálynő eredeti helyszíne is Miskolc volt), ez bizony a szórakoztatás jegybevételi célzatú, kapitalista korszaka volt, az államosítás után viszont átadta a helyét a propagandacélzatú kurzusdaraboknak. Amit aztán a modern repertoár váltott, klasszikustól kortársig, és így dokumentálható Dayka Margit öltözője, és Latinovits Lenin-maszkja is. Aki épphogy itt, Rómeóként jött össze Júliával, azaz Ruttkay Évával, amint azt egy ügyelői dokumentum is rögzíti, miszerint aznap fegyelmi vétséget elkövetve, az öltöztető elfelejtette behozni a Bodrogi cipőjét. 

Ugyan mi viszi rá egy sikeres, az egyik legjobb vidéki étteremnek számító, amúgy is rendhagyó történettel bíró csúcsétterem (az encsi Anyukám Mondta) tulajdonosait, hogy pizzaszeletezőt nyissanak a miskolci főutcán? Nos, a helyzethez igazodó kapitalista racionalitás, adja meg a választ a Dudás fivérek (Szilárd és Szabolcs) világbéke-ügyekben legilletékesebb tagja, Szabi. Hogy az alapmű növekedési nehézségeit legyűrve legyen egy fast casual megoldás, klasszikus konyha és felszolgálás nélkül, nagy pörgéssel, de jó környezetben, kiváló minőségben, kis szortimenttel, de erős sztorival.

És mi tudja ezt? Hát a kávé és a pizza, no meg a világbéke – tette hozzá névadójuk és kreatív őrangyaluk, Ipacs Géza. Így hát az eklektikus Weidlich-palota egykoron Fehér Galamb névre hallgató divatáru szaküzletében nyitott meg a hely, hol másutt, mint a színház oldalában. A kávé adottság, Gianni Frasi-t továbbra is csak Encsen (esetleg Szentpéterváron vagy Prágában, de most már Egerben és Debrecen is) kóstolhatunk. A pizzánál itt a négyszögletes, minimum két napig kelesztett római (pizza teglia romana) a módi. Vastagnak tűnik, de a kiváló liszt és a hosszú érlelés ultrakönnyű, ropogós, belül mégis krémes anyagot eredményez, több benne a légbuborék, mint a szénhidrát. Az alapozás messze túltekint a paradicsomon: gombás, sütőtökös (nyáron cukkinis), és krumplis is lehet. A feltétek szezonálisak és lehetőleg térségiek, sok a friss zöldség, de adódik hozzá speck, gorgonzola, füge, dió és méz is akár. A vendégek bátran kérnek tanácsot Szabitól kecskehúskészítési ügyekben, a szomszéd asztaltól elhangzik, hogy a hölgy csak a színház és a Világbéke miatt jön havonta egyszer Miskolcra, egyáltalán a vevők kilencven százaléka helyi erő, minden korosztályból kikerülően. „Büszkék vagyunk rájuk, nagyon jó fej közönségünk van”, teszi hozzá Szabi.

Ritka kincs és nagy szerencse, ha egy vidéki településnek van egy híresen jó cukrászdája, ahova rendesen be lehet térni egy délelőtti titkos hedóniára, délutáni trécselésre, vagy egy vasárnapi ebéd utáni zsibizésre. Miskolcnak ez végre magadatott, lévén, hogy a diósgyőri Végállomás Bistrorant tulajai és lelkei, Budaházyné Csilla és Vargáné Heni nem tudott ellenállni „pozitív tettrekészségüknek”, franciás desszertekért való rajongásuknak, és vágyódásuknak a belváros fíling és zsongás után. Így lett, hogy egy lepukkant sportszerboltot megvéve, 2017-ben-ben megnyitották a Desszertemet. A színház itt is fontos tényező, az ablakon kitekintve, vagy éppen a teraszról nézve épp a színészek dohányzó és kvaterkázóhelyére látni – még az ügyelő hangszórója is ki van vezetve az udvarra –, a sokszor jelmezben kivonuló gárda külön látványosságnak számít.

Nem véletlen hát, hogy a „vendéglátás és művészet” mottóval működő cukrászati egység minden premierre tortát küld a szomszédba. A lassú dzsesszre hangolt miliő pultjában helyet kapnak a rendesen átfogalmazott magyaros tételek (dobostorta, Rákóczi túrós, Esterházy-szelet), de a főcsapás a franciás desszertek világa, leginkább a különféle (a sós-karamelles és a feketeribizlis-mákos a legnépszerűbbek) mousse-ok, ezek a könnyed, légies textúrájú habok. De van képviselőfánk (choux), és krémes (mille freuille) is. A betanítás a Végállomás frankhonban tanult kreatív séfjének és cukrászának az érdeme, „mi is tőle tudtuk meg, hogy mi az ganache és milyen is igazi mousse”, mondja Heni.