Tisza-tó környéki gasztro-kitekintő I.

Poroszló irányából Tiszafüredre véve az irányt, az obligát megálló a Kerékpáros Centrum melletti Mariska Étterem. A terasz hatalmas, visszafogott és letisztult formák uralják a teret, a dizájn bármelyik budapesti belvárosi étteremben megállná a helyét. Az étlap különös figyelemet szentel a környék állattenyésztőinek szabadtartásos kínálatára, a néven szólított malacokra és a kézzel etetett borjúkra. A látványkonyhán nagy a sürgés, de az ételek kíméletes, lassú tüzes megoldással készülnek. A bárány savanyúleves kihagyhatatlan fogás, a coq au vin (vörösboros kakaspörkölt) méltó folytatás, a mákos nudli sodóval és vadbogyó kocsonyával pedig tökéletes levezetés. Önálló, bővített mondat az étlap egyperces novellájában a halászlé, mely nem az elterjedt tiszai (szegedi) lepasszírozott verziót, hanem a tradicionális, vízparton főzött bográcsos tematikát követi, tehát inkább a dunai (bajai) változatot idézi, délvidéki paprikával és tavalyi öreghagymával megfűszerezve. A legtöbb Tisza-tavi körbebringázás innen indul, vagy itt ér véget, Tiszafüreden, pedig van még egy öböl, innen északra: a Valki-medence. Kevésbé ismert, ellenben rögösebb és vadregényesebb. Itt, a felső csücsökben, Tiszabábolnán lelhetünk fel egy klassz kockásabroszos helyszínt.

Fagerendás parasztház, fabútorzat, mindennapos és négyévszakos nyitvatartás a Tisza-tó rejtett zugában! A miliő nem csárdahangulat, inkább egy szolid, óbudai kisvendéglőre emlékeztet, falusi kedvességgel, figyelemmel és remek konyhával, fellengzéstől mentesen. Az étlapon van halászlé minden variánsban, de figyelemre méltó a tejfölös ököruszályleves is. A bőrén sült süllőfilé mellé királyrákot, karalábékrémet és roppanós zöldségeket kapunk, a baconos harcsaszeletek mellé bulgur rizottót. A tarja konfitált, a salsa mustáros-uborkás, a káposzta bajor, a lecsó cigány, a szerb livánszki vargányás, multikulturális parádé egy kies alföldi falucskában. De a legfontosabb, hogy végre ehetünk a környéken egy jó tojásos galuskát is.

A Tisza-tó (leánykori nevén Kiskörei Víztároló), mint mesterséges műtárgy tulajdonképpen Tiszalökön kezdődik, hiszen itt kezdik duzzasztani a vizét a gyönyörű szocreál ipari műemlék vízerőműnél. A helyiség nem mellesleg szintén egy retro hangulatú üdülőfalu, s egyben a gasztrománok új zarándokhelye, mióta megnyílt a Horgonyzó Kisvendéglő.

 „Nem félünk kisvendéglőnek lenni” – állítja Pataky Péter, a debreceni Ikon és a budapesti Meatology konyháját is megalapozó sztárséf, aki patrónusa, segítője, kvázi „gyámja” a létesítménynek, vagy ahogyan ő fogalmaz: „Tiszalöki lakos vagyok, segítek, amiben tudok, én vagyok a Horgonyzó magyar hangja.” A kreatív megoldásokon kívül ez egy igazi vidéki, egyszerű és őszinte egység, helyi sajtokkal, és a séf által vezetett szuvidálóüzemből származó húsokkal, szalonnával és tepertővel. A hely lelke a fatüzeléses kemence: amit csak lehet, ebben készítenek. Kezdve a levesektől (vö. kemencében sült zellerkrémleves marinált zöldalmával) a kéksajtos, vargányás, szarvasgombás vajmártásos dadai csuszán és zsályás édesburgonya nudlival körített szarvasnyakon át, egészen a kovászos pizzákig. A desszertek pedig a tulajdonos Kecskés házaspár (Andrea és Tamás) von Haus aus leleményei: bögrés máglyarakás és mákos guba.

– foglalja össze végszóként Péter a modern gasztronómia világnézeti esszenciáját és a vidéki éttermiség ars poeticáját.