Acetánia, az ecet múzeuma

A Tokaj szomszédságában található Bodrogkeresztúr festői környezeténél már csak történelmi múltja, na meg a gasztronómiája csábítóbb. Az ókor óta lakott település manapság népszerű zarándokhely, ám a Csodarabbik útja legendás állomásai mellett érdemes felkeresni a falu szélén álló ecetmúzeumot is, ahol új dimenziók nyílnak meg előttünk a kissé hányattatott sorsú élelmiszer kapcsán.

A múzeum ajtaján belépve már az előtérben világossá válik, hogy ez az ecet „más”. Az illatnak, ami rögtön az érkezésünkkor felráz, semmi köze nincs ahhoz az elviselhetetlen, maró, szúrós szaghoz, amit sokunk emlékeiben megidéz az ecet szó. A fogadótér egyébként nem más, mint egy kóstoló helyiség, azonban még mielőtt elmerülnénk az élénk színű borecetek ízvilágában, vegyük az irányt a pincében lévő múzeumtér felé.

Az Acetánia Ecetmúzeumot a Bor- és Gyümölcsecetgyártók egyesülete alapította, azért, hogy bárki, aki egy cseppet is nyitott a gasztronómia iránt, megismerhesse az ecetkészítés ősi mesterségének történetét és magát a biológiai erjesztésű ecetet. Ebben egy informatív kisfilm és izgalmas kiállítási tárgyak segítik a látogatót, unalomnak helye nincs, a modern tér lényegretörően tárja fel mindazt, amit az ecetről tudni érdemes. A kiállított tárgyak közül talán a legkülönlegesebb az anyaecet, ami leginkább egy pacalra emlékeztető, folyadékban ázó, élő baktériumkultúra. Az első ránézésre bizarr látványosságot egyébként a tulajdonos, Formanek Ferenc és a fermentáló mérnök Képíró Anita hozták haza ausztriai tanulmányaik után, hogy ez lehessen a legjobb minőségű tokaji borokból készülő eceteik alapja. A készítés folyamata elég komplex, először is szükség van hozzá valamiféle etil-alkoholt tartalmazó folyadékra, borra vagy gyümölcsborra, kiegészítő tápanyagokra, vízre, ecetsav baktériumokra és a megfelelő környezetre. A művelet során a borban lévő alkoholt ecetsavvá erjesztik az ecetsav-baktériumok, ezután deríteni, majd szűrni kell az ecetet, végül tölgyfahordókban érlelik ezt a nem mindennapi alapanyagot.

A fermentált, azaz erjesztett ecet cseppet sem új keletű találmány, évezredek óta használjuk többek között a gyógyításban. Az ókori rómaiak például az ivóvízbe tették, hogy fertőtlenítsék azt, de a különféle bőrbetegségekben szenvedőknek is gyógyírként írták fel az ecetet. Persze nemcsak Európában, hanem a világ más pontjain is nagy hagyománya van: az ázsiai gasztronómiában a rizsecet szintén évezredes múltra tekint vissza és manapság is elképzelhetetlenek a távol-keleti fogások nélküle. Magyarországon egészen a második világháborúig sokan készítettek házilag ecetet, sőt, rengeteg kisebb nagyobb üzem működött szerte az országban. Aztán sajnos elkopott a hagyomány, megérkeztek az ipari ecetkészítmények, és jó időre megfeledkeztünk erről a nemes fűszerről.

A kóstolás kihagyhatatlan momentuma a múzeumlátogatásnak, ha magunkba szívtuk az illatokat és az ecet történetét, ideje tapasztalatot szerezni arról, milyen is az igazi borecet. A kóstolótérben olyan különlegességek sorakoznak, mint a körte-levendulás balzsamecet, a birs ecet vagy akár a tőzegáfonya-ibolya balzsamecet, jó móka vakon tesztelni az ízlelőbimbókat, és gondoltban összepárosítani egy-egy ecetet kedvenc fogásainkkal.