Szecessziós kincsek Békésben

A szecesszió nagymestereinek munkáit lenyűgöző részletek – növényi indákat utánzó kovácsoltvas korlátok, színes üvegablakok és burkolatok, az épülettel összhangban készülő berendezés – jellemzik. Csoda-e, ha irigykedve nézzük őket? A 20. század elején számtalan tervező vette át ezt az újdonságnak számító stílust, és így országszerte vonzó, barátságos és nem utolsósorban szép házak születtek. A szecesszió ugyanis épp ezt a változást hozta az építészetben: megjelentek a funkcióhoz igazított terek, a napfényt beengedő nagy ablakok, a meghitt szobák, de megmaradt továbbra is a vágy, hogy egy-egy épület ne csak használható, hanem szemet gyönyörködtető is legyen.

Gyula város „Gaudija”, azaz az egyik legtöbbet foglalkoztatott építésztervezője egy bizonyos Pfaff Ferenc volt, aki vélhetően Lechner Ödön tanítványaként szeretett bele a magyaros szecessziós stílusba. És milyen jól tette! A város szülötteként jó barátságban állt a helyi elittel, akik az 1910-es években sorra rendelték tőle villáikat, de több középületet is tervezett. Az egyik legszebb a Kossuth Lajos utca és a Móricz Zsigmond utca sarkán az egykori elemi és polgári leányiskola, mely mintha egy szép tulipános láda lenne, úgy áll az utcák találkozásában. A hely adottságaihoz igazított negyedköríves elrendezés, a homlokzaton megjelenő népies virágmintás sgraffito-díszítés, a finom téglakontúr olyan barátságossá teszi az épületet, hogy azt érezzük: ide jó lenne betérni! Márpedig ennél jobb dolog nem is történhet egy iskolással! Ráadásul már úgy épült fel 1911-re a tanintézmény, hogy hozzá tornacsarnok is készült – ez igencsak modern, mondhatni menő dolognak számított ezidőtájt. Jó helye volt a városba érkező utazónak is, ha a Komló szállodában vett ki szobát. A Béke sugárúton álló épületet Mende Valér tervezte, aki szintén a népi építészet formakincsét ültette át épületeibe. A Komló szállodához kávéház is tartozott, és szerencsére ma is (majdnem) minden úgy van, ahogy régen: tágas éttermi rész és elegáns enteriőr fogadja a vendégeket. Nem véletlen, hogy a Gyulára érkező japán herceg is itt szállt meg inkognitóban annak idején, és hogy a harmincas évek képeslapjain rendre szerepelt a Komló a város egyéb nevezetességei között. Érdemes vacsora közben nemcsak a finom ízekben, hanem a szép részletekben is elveszni: a fából kialakított berendezésen például aranyozott berakások adják a díszítést.

Másik szecessziós kedvencünk a városban egy valamikori hentesüzlet, az Eminescu utcában. A ma a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának helyet adó saroképület tekervényes stukkódíszei és különleges kerítése mellett a legfeltűnőbb az a hatalmas egykori üzletportál, amely mögött száz évvel ezelőtt a kolbászok és a sonkák kellették magukat. Vélhetően nem túl hosszú időn át. Mert bár az építés pontos dátumát nem ismerjük, azt azonban az 1939-es Békésmegyei Hírlap nyári lapszámaiba feladott hirdetésekből megtudhatjuk, hogy Miskucza Péter hentesmester kénytelen volt megválni a háztól. „Miskucza-féle három utcára szóló sarokház, fatelepnek alkalmas nagy telekkel, azonnali beköltözéssel vagyonelosztás miatt eladó.” Hogy mi lett ezután az ínycsiklandó áruval, nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy Szarvason, a Szabadság út elején álló nagyszabású épületen is megakad mindenkinek a szeme. Naszály Miklóst kérték fel 1927-ben, hogy tervezzen a Középfokú Gazdasági Tanintézet számára iskolaépületet, a homlokzatra pedig színes falikép készült Baranski Emil jóvoltából, aki az Alföldre oly jellemző életképet alkotott: aratómunkások hajolnak az aranysárga kalászok fölé. Az iskola nemcsak szép, de hiánypótló is volt a maga korában – a négyéves képzés végén képesített gazda címet kaptak a tanulók, akik aztán az ország minden tájára szétszóródva kamatoztatták tudásukat.

Békéscsabán mindig jó élmény a Körös partján sétálni, ahol a vízparti sétányokon szebbnél szebb századfordulós villákat találni. Itt van például a Derkovits sor 7. szám alatt található Stern-Steinberger-villa, mely ma a Szlovák Köztársaság Főkonzulátusa. A tágas, hétszobás házban természetesen ebédlő, úri szoba, hálószobák és vendégszoba szolgálta a háziak kényelmét, a személyzet pedig az alagsorban lakott. A város előkelőségei között tartották számon az itt lakó Steinberger családot – sikeres gabona- és terménykereskedő céget vezettek, „kizárólag en gros”, ahogy a korabeli újságok írják, azaz csakis nagyban. Szerte Európába exportálták a gazdáktól közvetlenül felvásárolt árut, sikerükre büszke volt a város. Megengedhették hát maguknak a szép villát, mely szerencsére ma is szinte régi formájában áll a fűzfákkal szegélyezett Körös-parton.