Helyszín címkék:
Őrületes csúszdaparkok, amelyeket egyszer neked is ki kell próbálnod
Szabó Sára
Annagora Aquapark, Balatonfüred
Ha a Balaton északi partját vennénk célba, érdemes felkeresnünk a balatonfüredi Annagora Aquaparkot, ahol a kisebbek és a nagyobbak egyaránt megtalálhatják a kedvükre való csúszdát. A füredi parkban összesen 800 méternyi csúszdapálya és 12 különböző élményelem közül választhatunk.
Kipróbálhatjuk, hány kört tudunk megtenni a Hagymában, mekkorát csobbanunk a Forgószél végén, vagy sikerül-e végig a csúszógumiban maradnunk az Őrült folyó pályáján. Megpróbálhatjuk megszelídíteni az Anakondákat, de akár versenyre is kelhetünk a családi csúszdán.
A változatos pályák mellett a gyermekmedencékben három babacsúszda is helyet kapott, így a legkisebbek számára is jut bőven vízi élmény.
Napfényfürdő Aquapolis, Szeged
Szeged négy évszakos vízi élményközpontja elsősorban a hosszú és gyors csúszdáiról ismert. 9 beltéri és 4 kültéri, összesen 1000 méter hosszúságú csúszdát próbálhatunk ki az elképesztő víziparkban, köztük valódi rekordereket is. Európa egész évben üzemelő vízi testcsúszdái között a leghosszabb például a 30 méteres toronyból induló, 272 méter hosszú, zárt óriáscsúszda, de nem semmi kihívás a másik, 223 méter hosszú, zárt óriáscsúszdán sem lecsúszni! Az Aquapolisban bébicsúszdák is vannak, ha kisebb gyerekekkel érkeznénk.
Mogyoródi Aquaréna Vízi Szórakoztatópark, Mogyoród
Az ország egyik legismertebb csúszdaparkjában szinte egymást érik a különböző pályák – ember legyen a talpán, aki mindet ki tudja próbálni egy nap alatt! Az Aquarénában 28-féle csúszda található, összesen 1,5 kilométer hosszú lecsúszópályával. A mogyoródi szórakoztatóparkban családi, kanyargós és kifejezetten merész csúszdák egyaránt helyet kaptak, ezért a sebesség kedvelői és a kisebb gyerekekkel érkezők is megtalálhatják a számukra megfelelő élményeket. A csúszdák mellett élménymedencék, sodrófolyosók, ugrómedence és tavas barlang is található, de lehetőségünk nyílik arra is, hogy két csúszás között megpihenjünk az Aqua Lounge terasz baldachinos ágyaiban.
AquaCity Vízicsúszda- és Élménypark, Zalaegerszeg
Ha Zala megyében csobbannánk, kiváló választás lehet az AquaCity Vízicsúszda- és Élménypark, amely hazánk egyik legnagyobb szabadtéri csúszdaparkja. A Gébárti-tó partján található élményközpontban hét óriáscsúszda kapott helyet, emellett hullámmedence, sodrómedence, ugrómedence és mászófal is rendelkezésre áll. A kisbabáktól a felnőttekig minden korosztály találhat kedvére való lecsúszópályát, ha pedig megpihennénk, a hangulatos strandon napozhatunk.
Aquaticum, Debrecen
Ha a nyári csobbanást változatos élményekkel kötnénk össze, jó szívvel ajánljuk az Aquaticumot a debreceni Nagyerdő szívében. Az 5700 négyzetméteres vízfelületen összesen 15 különböző funkciójú medence kapott helyet. A gyerekeket valósággal beszippantja a közel 1900 négyzetméteres vízi játszóvilág; itt számtalan bébicsúszdát, kalandmedencét és többféle csúszdát is találunk. Az élményközpont egyik különlegessége a 12 méter magasan kialakított üvegaljú medence, de gyógyvizes medencéket, óriáscsúszdákat és sportpályákat is találunk az Aquaticumban.
BalaLand FamilyPark, Szántód
A Balaton déli partján fekvő, ötcsillagos BalaLand FamilyPark a családosok egyik kedvelt nyári úti célja. A Jules Verne Nyolcvan nap alatt a Föld körül című regénye által ihletett élménybirodalom vizes részlegén a csúszdáké a főszerep: a beltéri és kültéri részen gyermekcsúszdák, élménymedencék és egyéb izgalmas vizes játszóelemek találhatóak. A tematikus parkban emellett interaktív programokon is részt vehetünk, illetve, ha már túl sok a vízből, az élménybirodalom száraz részén is kalandozhatunk.
A parton körbevonatozhatjuk Európát, utazhatunk léghajóval, de akár Londonba és Egyiptomba is „ellátogathatunk”.
Ha a strandolást néhány napos kikapcsolódássá bővítenénk, közvetlenül a park mellett találjuk a családbarát, ötcsillagos Mövenpick BalaLand Resort Lake Balatont, ahol gyerekbarát szobákban és lakosztályokban pihenhetjük ki a nap fáradalmait.
HungaroSpa Gyógyfürdő, Hajdúszoboszló
A hajdúszoboszlói fürdő évek óta az ország egyik legkedveltebb nyári célpontja – nem véletlenül, hiszen a HungaroSpa Európa legnagyobb fürdőkomplexuma. A hatalmas területen egymástól elkülönülve találjuk az aquaparkot, az Aqua-Palace élményfürdőt, a gyógyfürdőt és a strandot, így minden korosztály megtalálhatja a számára ideális kikapcsolódási formát. Itt kapott helyet hazánk első csúszdaparkja is, ahol jelenleg 15 óriáscsúszdát és nyolc gyermekcsúszdát próbálhatunk ki.
Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő, Sárvár
A sárvári fürdő azoknak lehet ideális választás, akik a vízi élmények mellett a feltöltődésre is szeretnének időt szánni. A csodás fürdő szabadtéri részén összesen 11 csúszdát próbálhatunk ki, köztük igazán extrémeket is: míg egyik néha sötét, néha világos, addig a másikban fel és alá csúszdázhatunk. A lecsúszópályák és a gyermekmedencék mellett termálvizes és wellness-szolgáltatások is elérhetők, így itt lehetőségünk van a többgenerációs kikapcsolódásra.
Zalakarosi Családi-, Élmény-és Gyógyfürdő, Zalakaros
Ha szeretjük a gyorsaságot és a gyomorbizsergető élményeket, a Zalakarosi Fürdő Adrenalin Csúszdaparkját érdemes felkeresnünk.
A komplexumban összesen 400 méternyi csúszdaattrakciót próbálhatunk ki, öt extrém pályával. A Kamikaze és a Turbo csúszdákon akár 70 km/órás sebességet is elérhetünk, a Rafting–Inga vadvízi hangulatot idéz, az UFO különleges örvénnyel zárul, a Varázsalagútban pedig fényjátékok teszik még izgalmasabbá a lecsúszást.
A csúszdapark mellett Zalakaroson beltéri és kültéri élményfürdőt, gyógycentrumot, mesevilágot idéző gyermekrészleget, strandot és fedett fürdőt, valamint szaunaoázist is találunk. Mindennek köszönhetően barátokkal, kisgyerekekkel vagy akár több generáció képviselőivel is érkezhetünk a fürdőbe.