Észak-Kelet Magyarország turisztikai ékköve biztosan nem a szebb napokat is megélt Miskolc és környéke. A Zemplént elviszi a hátán Tokaj-Hegyalja, a Bükk közelségéből pedig inkább a másik oldal, Eger profitált - a rusztikus falvak, historikus és barokk környezet övezte borvidékek alapból hendikeppel indultak vele szemben. Az ipari műemlék-múlt, ami egykoron urbanizációs előnyhöz juttatta a várost, a rendszerváltás után tehertétellé vált, a kohók és a panelek árnyékában az erdőbe igyekvő kirándulók is leginkább csak átutaztak rajta. Miskolc még mindig keresi a helyét mint turisztikai desztináció, de a fejlemények biztatóak, remek fesztiválok és gasztro-revolúciós helyszínek jelzik, hogy valami zajlik az acélvárosban. Az ipari forradalom és a hegyek találkozása ugyanakkor mindig is kihelyezte a miskolci idegenforgalmat a város mellé, a Bükk oldalába. Ebből született az arisztokratikus, a Palota-szálló, mint a Horthy-korszak presztízsberuházása által uralt Lillafüred, és az erre adott kádár-kori válasz, Miskolc-Tapolca. Mindkettő megsínylette az utóbbi évtizedeket, de Tapolca azért jobban. A strand hosszú időre bezárt, a megmaradt büfékben olcsón mérték a boldogságot, az ingatlanok eladhatatlanok voltak. Mára mindez megváltozott, az új fürdőkomplexum elkezdett üzemelni, a felváltva hetvenes évekbeli kockaház és hangsúlyosan körkupolás kapitalista realista nyaralók kicsinosodtak, a kisebb panziók parkolói is tele vannak, a vendégéjszakák száma folyamatosan emelkedik. Az építészeti eklektikából határozottan egy villanegyed kezd formálódni, kellő rátekintéssel az elmúlt évtizedek ízlésbéli rendszerváltásaira, a polgári visszafogottságtól a címeres, kovácsoltvas kapuzatokon át a posztmodern beton-üveg minimalizmusig.
De az alaphangot a centrumban az egykori SZOT-üdülő univerzum adja meg, nem lehet a legendás, szellemjárta Hotel Juno árnyékából kikerülni. Van ebben persze Észak-fok, titok és idegenség, sőt még lidérces messze fény is, de rutinos időutazó-kalandorok simán megtalálják benne a melankólia vonzó ernyedtségét és az újjászületés diadalmámorának veszélyes eufóriáját egyaránt. A központi park mindenesetre nyugalmas és hangulatos, jókat lehet benne elmélkedve sétálni, de ha gasztroélményre vágyunk, inkább menjünk be Miskolcra a Végállomás vagy a Dűlő névre hallgató vendéglátó egységekbe.
Az egykori, nyugdíjas korára igencsak leépült strandfürdő helyén ugyanakkor felépült valami, ami első blikkre nehezen megnevezhető, megfejthető, úgyhogy alaposan körbe kell járni. Szürkeség és betonvilág, amit kellő szemlélődés után elkezd megmagyarázni a sok, kellően ívelt forma és az ebből következő név: Ellipsum. Mikor rájövünk, hogy ez bizony egy fürdőkomplexum, rögtön el is kezdjük megszeretni, lévén, hogy radikálisan kilép az unalomig mantrázott aqua-, termál-, wellnes-, spa-szómágia univerzumból, és megjön a kedvünk egy elhagyott atomerőmű hűtővizébe merítkezni a szaunaszeánsz után – igen, ez virtigli Miskolc-fíling, csettintünk hozzá. A következő, legmagasabban jegyzett látványosság viszont nem a centrumban van, hanem egy leaszfaltozott piros jelzésen közelíthető meg, és közvetlen a szintén 80-as éveket idéző, másodlagos frissességű lakkozású Junior Bungalow névre hallgató ifjúsági tábor felett, az egykori autóskemping helyén, táj- és vízvédelmi körzetben valósult meg, mint Magyarország egyik legluxibb objektuma. Ez az Avalon Park és Resort & Spa.
Minden épület fából van, finn Honka technológia általi vörösfenyőből. Organikusan szigetelő és lélegző rönkházak, természetes alapanyagok és high-tech ötvözet, nehéz is elhinni, hogy a lézerrel kivágott, LEGO-ként összeillesztett törzsek elképesztően pontos egymértékűsége nem műanyag imitáció, hanem valóban fa. Az illúziónak tűnő tökéletességet megsegíti a mindenhol jelenlévő illatmarketing, a gyantáját vesztő faanyag érzetének pótlására olasz mester által kifejlesztett „Avalon-illat” természetes, friss, fűszeres jelenléte. A fagerendák különös struktúrájának és melegségének pedig ízléssel mért ellenpontja a fém, az üveg és a szürke belsőépítészeti használata. A genius loci viszont igazából a tizenöt házból álló finn falu utcácskájában bújik meg. Kétszintes házak, alul-felül 42 négyzetméteres, kétágyas, de négyre bővíthető kapacitással és nagyobb társaságoknak összenyitható emeletekkel. A rusztikus hangulat és a XXI. század találkozása: a mosdó is rönkfalú, de minden érintőképernyővel szabályozható, a nagyméretű tévé 180 fokban forgatható a kihúzható kanapé és az ágy között. Maga az Avalon Park ugyanakkor nyilvános (szállóvendégeknek persze ingyenes) attrakció. Van persze 2500 négyzetméteres Maya játszópark a gyerekeknek, de a lényeg egy gokart-pálya, ami azon túl, hogy talán a kontinens legmodernebbje, rendes versenyaszfalttal, 560 méteres hosszal, elektromos meghajtású gépekkel. A V8-as motorhangot hangszórók produkálják teljesen meggyőzően az akár hatvannal is száguldozó kis versenyteslákból. Ha valaki nem autóverseny-rajongó, azt is könnyen elragadja a látvány, aztán, ha bele is ül, a nyomatékos villanymotoroknak köszönhetően Fittipaldinak érezheti magát, csikorog és füstöl, egyre növekvő pulzussal tekint a köridejére és remegő térdekkel száll ki a masinából. Ha pedig itt is alszik, a belső telefonon simán felhívhatja az elektromos kisbuszt, ha el akarja érni télen, fürdőköpenyben a szaunaszeánszot a külső szaunaházban. „Tiszta Thaiföld”– mondta egyszer egy vendég –„üdvözöllek Tapolcán, ezek vagyunk mi”, válaszolta a sofőr.
