Helyszín címkék:
A Kecskeméti Arborétum és kilátó
Bóday Csilla
A mezőgazdasági területből lett arborétum
Az arborétum története onnan datálódik, amikor a mezőgazdasági művelésben az őszi mélyszántás után védőerdőt telepítettek. 1986-ig pusztán agrár munkálatok folytak a területen. Az arborétumot dr. Gőbölös Antal álmodta meg, a fejlesztési terveket Mészöly Győző készítette, a kivitelezést pedig Ván László vezette, akik mindannyian erdőmérnökök. A Kecskeméti Arborétum az erdészek ajándéka Kecskemét városának, jelenleg is ingyenesen látogatható, fenntartását, gondozását saját forrásból, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. végzi. Az újonnan létrehozott szélvédő erdőt a szokványos fa- és cserjefajok mellett díszfákkal és díszcserjékkel – például kocsányos tölggyel, fehér nyárfával, szil-, kőris- és juharfákkal – is kiegészítették.
Egyedülálló zöld gyűrű a város körül
Kecskemét esetében a tudatosan kialakított zöldövezeti gyűrű arra szolgál, hogy a városban jó levegő legyen, mérsékelje az erős szelet, valamint párásabbá, frissebbé tegye a levegőt. Ez egyrészt a helyiek jó egészségéhez járul hozzá, másrészt nagyszerű klímát biztosít a helyi mezőgazdálkodásnak is. A város szó szerint egy zöld gyűrűvel van körbevéve, a Milliomodik hektár Parkerdő, a Szabadidőközpont, a Vízműdomb (Benkó-domb), az Arborétum, és a Kápolna-rét zöldfelületi egységei által. A gyűrű részét képezi immár az arborétum is, amely jó szolgálatot tesz az erdészeti-kertészeti kutatásoknak, madártani megfigyeléseknek és a fiatalok edukálását is segíti.
Az arborétum részei
Az arborétum ma három részből áll: egy úgynevezett védősáv, egy tölgygyűjtemény, és egy „gyűjteményes rész” alkotnak egységet benne. A több mint 30 évvel ezelőtt létrehozott véderdősáv az Alföld őshonos fa- és cserjefajait mutatja be. A „gyűjteményes” terület tizennégy ösvényén nem kevesebb, mint kilencszázféle fát, bokrot fedezhetünk fel. Itt találjuk a Vasfás sétányt is, amely agrártörténeti emléknek számít. Az arborétum területén több ősgyepmaradvány őrzi a hajdani természeti állapotokat. A kialakítás annak idején egy speciális tematika szerint történt, így a szakmai vagy szabadidő látogatások alkalmával, növényismertető táblák segítségével tökéletesen végig lehet követni a fafajtákat, egymáshoz mért viszonyulását, igényeiket. A tanösvény állomásain nem csak a növényvilággal, hanem az ott élő állatfajokkal is meg lehet ismerkedni. Az arborétum lakóiról, a különböző rovarfajokról, denevérekről, madarakról, békákról, gombákról információs táblák tájékoztatnak.
Műemlék kápolna az arborétumban
Az arborétum szerves részét képezi egy közel két hektáros egyházi terület. Itt árnyas fák ölelésében, egy dombon található az 1718-ban épült műemlék Mária-kápolna. Májustól októberig a szentmisék, engesztelések mellett számos esküvőnek és keresztelőnek ad otthont a kápolna az arborétum nyújtotta gyönyörű természetes környezetben. Közelében egy különleges, 15 stációhelyes kálvária, Lourdes-i barlang, kegyeleti hely és a Magyar Szentek Szoborsétány látható. A homokkő szobrokat a Szabadság-szobor készítője, Kisfaludi Stróbl Zsigmond alkotta. A szobrok kalandos úton kerültek az arborétumba, az ide látogatók történetével is megismerkedhetnek.
Az arborétum kedvenc helye a kilátó
A növénygyűjtemény megálmodásakor evidens volt egy kilátó elkészülte is. Az arborétum létrejötte után öt évvel megépült egy 17 méter magas faszerkezetű kilátó, amely ugyan kedvelt helye volt a látogatóknak az akkor még csak nővögető növényzet figyelni, ám nem bizonyult teljesen időtállónak. Egyrészt a fa szerkezet nem bírta az időjárás próbatételeit, másrészről a húsz év alatt megnövekedett arborétumi fák egyre jobban eltakarták a kilátást. Ezért lebontották, és egy új, immáron acélszerkezetű tornyot építettek a helyére 2020-ban. Azért, hogy tájba illő legyen, a kilátó külseje vörösfenyő borítást kapott. Bár a tetőkilátó az elődjére hasonlít, de magasságát immáron 25 méterben határozták meg. 112 darab, széles, kényelmes, lépcsőfok vezet fel a kilátószintre, ahonnan körbe lehet tekinteni a kilátó lába alatt elterülő, hatvankét hektáros növénygyűjteményre. Rá lehet látni az arborétumban található Mária kápolnára és a szomszédos szabadidőközpontra is. Mind az arborétum, mind a kilátó, erdei játszótér nagyszerű kikapcsolódást jelent a természetet kedvelők számára – ha mi is közéjük tartozunk, feltétlenül keressük fel.