Utazás időben és térben, szél- és vízimalmok nyomában

Habár a legtöbb hazai malom az idők viharainak áldozatául esett, még ma is találni bőven olyan építményeket, amik eredeti helyükön állnak, és akár most is képesek lennének ellátni eredeti funkciójukat. A szél- és vízimalmok egykor szorosan hozzátartoztak a magyar tájak látképéhez és fontos helyszínei voltak a települések mindennapi életének. A XIX. században tízezernél is több malmot tartottak számon az országban. Az ipari fejlődés azonban ezt a területet sem hagyta érintetlenül. Az elmúlt kétszáz év alatt őrlő szerkezetek százai lettek az örök enyészeté.  Néhányat közülük azonban sikerült megőrizni, amiket szinte érintetlen pompájukban, szemet gyönyörködtető környezetben csodálhatunk meg.

Kincsnek számító malmokat az ország legkülönfélébb szegleteiben találhatunk, a Dunántúlon, az Alföldön, hegyekben és sebes vízű patakok mentén. Egy dolog közös bennük: egytől egyig a molnárok régi mesterségének állítanak emléket. A malmok bonyolult, mégis lenyűgöző szerkezetek, amelyek a molnárok sokoldalú tudásának hála a durva búzából értékes lisztet készítettek, az őrlést biztosító mechanikát pedig folyamatosan karbantartották és javították. A szakma a középkortól kezdve jó megélhetést biztosított a mestereknek. Hazánk nyugati területein jellemzően a vízimalmok terjedtek el és töltöttek be fontos szerepet a közösség életében. A vízimalmok megjelenését és méretét, értelemszerűen az energiát szolgáltató vízfolyások határozták meg. A XIX. század végén még több ezer patakmalom és hajómalom őrölt az országban. Ez utóbbi nagy előnye az volt, hogy mobil szerkezet lévén, a víz járásához alkalmazkodva, könnyen változtathatták a helyzetét. A szerkezetet egy hajóra rögzítették, majd a folyó legnagyobb sodrású szakaszán kikötöttek vele. Szerencsére bárki megnézheti ma is, hogyan fest egy ilyen szerkezet, ugyanis Ráckevén szeretettel várják a látogatókat, a Dunán ringó malomban. Hazánk időjárására nem jellemző az állandó szélirány és szélsebesség, ezért érthető, hogy a szélmalmok – holland mintára – csak a XVII. századot követően kezdtek elterjedni. A hatalmas lapátokkal és vitorlákkal felszerelt építmények főleg az alföldi régióban és a Duna-Tisza közén épültek. A molnároknak itt áprilisban volt a legtöbb a munkájuk, a szeszélyes hónapban éjjel-nappal őröltek a malomkövek.

A bakonyi fennsíkon egykor négy malom is őrölte a gabonát, ma már csak kettő jelzi, hogy a szeles vidéken a molnároknak sok dolga akadt. A fazsindelyes épületek ma is sok embert vonzanak magukhoz, látványuk a búzakalászok ölelésében olyan, mint egy képeslap. Nehéz és hatalmas kulccsal nyílik a malom, odabent az egykori malomkövek és fából épült, méretes fogaskerekek őrzik a múltat. A szélmalom tetejéről madártávlatból láthatjuk a tájat, pontosan onnan, ahol a hajdani molnárok is figyelemmel követhették a búzával és kukoricával megrakott lovas kocsik érkezését.

A fából készült épületen szinte alig hagytak nyomot a történelem viharos évszázadai. A malom köré épült teraszokon sétálva olyan érzésünk támad, mintha az Öreg-Túr vizén lebegnénk. Az ország észak-keleti csücskében csordogáló folyó az 1700-as évek végétől mozgatta a malom vízkerekeit. A gyönyörű környezetben található emlékmű a régió nagy büszkesége, és egész Európában is egyedülállónak számít. A tágas és fényes belső térben található szerkezet a mai napig működőképes, külön kérésre pedig mozgásba is lendítik, amitől a túristvándi kirándulás igazán emlékezetes lesz.

A mesébe illő épület egy kunhalom tetején áll, sziluettje már távolról felfedezhető. A XIX. század derekán épült malom ma már műemlék, belsejébe lépve mégis olyan, mintha megállt volna az idő. Az impozáns faszerkezetek láttán különös érzés fog el, és szinte megelevenednek a gabonákkal teli zsákok, a liszt lepte, nyikorgó lépcsők, az ódon szélmalom dolgos hétköznapjai. Az épület mögött húzódó halastó kék vize teszi teljessé a látványt. A terület számos madárfajnak ad otthont, ezért távcsövet feltétlenül vigyünk magunkkal.