Ahol mindenki Boldog: hatvani tájházak

A kettős adózás terhe már a mohácsi vész korában élő jobbágyokat is sújtotta. Egyrészt a földesúri, másrészt a török teher. A legenda arról szól, hogy 1552-ben a török ostromok közepette, a későbbi boldogi nép Bonta István bíró hívására elindult északra. A török vész elől próbáltak menekülni, így ideálisnak találták a Zagyva és Galga folyó közt található mocsaras szigetet erre a célra, gondolván, erre biztos nem eszi a fene a törököt. A bíró ezen a területen leszúrta botját, ezzel jelezve territóriumát, majd kijelentette: „Itt leszünk mi boldogok!” ... majd ezt a nevet meg is kapta a település, és mai napig büszkén és boldogan viseli.

Bár már 324 és 337 között a szarmaták itt építették a Dunát a Tiszával összekötő Csörsz árok nyomvonalát, és az első említése 1395-ből való, mégis a falu történelme az 1500-as évektől datálódik. Ha viszont a bíró mondata ilyen maradandó volt, akkor a boldogiak úgy döntöttek, rászolgálnak. Amikor megérkezünk eme községbe, rendezett településsel, kedves, vendégszerető lakossággal találkozhatunk. Lehet, hogy a véletlen hozta így, vagy lehet másképp, mindenesetre nem lehet nem észrevenni, hogy itt minden, amivel a helyiek foglalkoznak, szép, maradandó és láthatóan boldogságot ad a készítőinek. Ebbe a fogalomkörbe tartozik a hímzés – a híres boldogi fehér hímzés népviseletet a nyár elejei Jézus Szíve-búcsún is láthatjuk. Az itt élők szeretik a népzenét és néptáncot, életben tartják az összes hagyományt, amit örököltek. Erről tanúskodik a Kaláris népi táncegyüttes, a boldogi férfikórus és az asszonykórus. Az idők alatt összegyűlt tárgyi örökségüket pedig a tájházukban őrzik, ami méltán lett tizenöt éve „Az év tájháza”.

A Tájház a közelmúltban végrehajtott infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően jelentős változásokon ment keresztül. A megújult kiállítás a 21. századi múzeum bemutatásnak megfelelő, modern elemeket is tartalmazó enteriőrökből és tematikus egységekből áll. Az ide belépő érdeklődők két állandó kiállítás közül választhatnak. Az egyik Kunkovács László, Kossuth- és Balogh Rudolf-díjas magyar fotóművész és etnofotográfus néprajzi fényképeit mutatja be, a másik egy megújult viselet-kiállítás. Az eddig „Bölcsőtől a sírig” címet viselő tárlat jelenleg „és Boldogon éltek” címmel, egy lakodalmas menetben mutatja be a boldogi ünnepi viseletet. A 2017-ben „Az év tájháza” címet elnyerő Boldogi Tájház sok érdekes látnivalót nyújt a kiállításokon túl is. Az évszaknak megfelelő néphagyományok bemutatását néptáncbemutatóval, népdaltanítással színesítik a szervezők. A látogatók elkészíthetik, megkóstolhatják a hagyományos boldogi süteményeket is.

Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, az egyik legszebb és legkülönlegesebb sütemény Magyarországon a boldogi nagyrózsa. A boldogi asszonyok ezzel a nagy műgonddal és hozzáértéssel elkészített, szépségében is különleges süteménnyel próbálták régen méltón megünnepelni az újszülött érkezését. Ma már készítik menyegzőkre, lakodalmakra, születésnapokra, házassági évfordulóra, keresztelőre, és mindenféle családi ünnepre is. A különleges édesség valójában egy nem mindennapi fánk fajta. Az eredeti verziót csak porcukorral díszítették, ma már különféle töltelékekkel is készítik. Csak gyakorló háziasszonyok fogjanak neki a boldogi nagyrózsának, mert elkészítése különös szakértelmet igényel, van olyan a boldogi asszonyok között is, akinek még nem sikerült. Nagyon fontos például a megfelelő kiöntő forma kiválasztása (ez korábban öntöttvasból, ma már lemezből készül), első lépésként. A végeredményt tekintve, nagyon kell ügyelni arra, hogy elég vékony, könnyű és ropogós legyen a tészta – ami valójában fánk és ostya ötvözete. És ehhez jön még, záróelemként az ügyeskezű dekorálás. Nem könnyű, de próbálkozni ér!