
Helyszín címkék:
Programkavalkád a szabad ég alatt. 10 napos eseménysorozat az ország egyik legszebb vidékén.
Július 11-20. között három helyszínen is kapcsolódhatunk a zenével, a természettel és persze egymással. A Fertőhomokon, Hegykőn és Hidegségen megrendezésre kerülő fesztiválon elsősorban koncerteken vehetünk részt, de lesznek filmvetítések, illetve kézműves programok is, sőt, túrázni is elmehetünk! A zenei fellépők között számos nemzetközileg is elismert előadót találunk, műfajilag pedig jazz, világ- és népzenei, illetve komoly- és könnyűzenei koncertek közül válogathatunk. A családias hangulat mellett remélhetőleg a csillagfényes égbolt is emeli majd a rendezvény fényét.