Helyszín címkék:
Egyedülálló módon 2,5 százalékra csökkentek a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont hitelkamatai
Forrás: sajtóközlemény
A Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Pénzügyi Szolgáltató Zrt. KTH Start Forgóeszköz és KTH Start Beruházási hiteleit az egyedülállóan alacsony, 2,5%-os kamat mellett az is különösen vonzóvá teszi, hogy az állami garanciának köszönhetően fedezet nélkül, egyszerűen, online igényelhetők. A turisztikai szolgáltató akár 15 munkanap alatt eljuthat a folyósításig. Az előnyöket kiegészíti a szektor szezonalitását figyelembe vevő, rugalmas törlesztés is. A KTH egyedülálló módon a mikro-, kis- és közepes vállalkozások mellett ‒ a szokásos piaci gyakorlattal ellentétben ‒ a legkisebb szolgáltatói egységeknek, vagyis az adószámos magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak is nyújt finanszírozási megoldást. Így a legkisebb méretű szolgáltatók is fejleszthetik szolgáltatásaikat, javíthatják működési feltételeiket, ezáltal tovább erősítve piaci pozíciójukat.
A turizmus még dinamikusabb fejlődése érdekében a kormány idén egy dedikált pénzügyi vállalkozást hozott létre a szektor számára. A KTH októberben kezdte meg a Start konstrukciók 1-10 millió forintos hitelkérelmeinek befogadását. Az új finanszírozási lehetőség iránt óriási az érdeklődés, amit tovább fokozhat a hitelkamat mostani, jelentős csökkentése. Fontos hangsúlyozni, hogy a KTH a már beadott/bírálat alatt álló hitelkérelmek esetében is az új, egyedülállóan alacsony, 2,5%-os fix kamatot fogja érvényesíteni a szerződésekben.
Kimagasló teljesítményével a turizmus-vendéglátás szektor idén is a hazai gazdaság egyik legfontosabb hatjóereje. A GDP több mint 13%-át adja, és közel 400 ezer család megélhetéséről gondoskodik. Az új kormányzati intézkedéssel tovább folytatódik a szolgáltatók versenyképességének megerősítése, ami az egész ágazat növekedési feltételeinek javításához is hozzájárul.