Helyszín címkék:
20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják
Forrás: sajtóközlemény
A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három helyszínen Balatonföldváron, Balatonszárszón és Balatonbogláron megvalósult programsorozat közel 20.000 nézőt fogadott egész nyáron. A három helyszín együttese ismét bizonyította, hogy a térségben továbbra is erős igény mutatkozik közösségi kulturális élményekre.
A nézők visszajelzései alapján a Kultkikötő élménye sokak számára „csordultig feltöltődés szívben és lélekben”, mások pedig „boldogan, felszabadultan, teli életkedvvel” távoztak. A visszajelzések egyértelműen jelzik, hogy a programsorozat nem csupán szórakozást, hanem valódi közösségi és érzelmi értéket is teremt.
A nyár előadásai között szerepelt többek között a Csengetett, Mylord?, a Műhelylátogatás – Mácsai Pál estje, A Pál utcai fiúk, A Gyarmati Fanni naplója, Az semmi… Koltai Róbert és Jordán Tamás estje, a beck@grecsó: szeretet vessző béke előadás, valamint a Budapest Bár koncertje is. Ezek a produkciók nemcsak telt házzal futottak, hanem jelentős szakmai és közönségsikert hoztak, tovább erősítve a Kultkikötő szerepét a Balaton régió kulturális életében és az ország szabadtéri színházai közt.
A Kultkikötő őszi előzetes programsorolója is elérhető már. Idén először a Pozsonyi Pikniken is jelen lesznek a szervezők. A személyes találkozás mellett játékos meglepetéssel és nyereményekkel is készülnek, továbbá a Piknik gyerek utcájának (Radnóti Miklós utca) színpadára Mórocz Adrienn hozza el a nyarat Boribonnal karöltve szeptember 5-én 12.00 órai kezdettel. A rendezvény látogatói a Kultkikötő olyan saját produkcióinak művészeivel is találkozhatnak, mint Réti Adrienn, Rusznák András, Botos Éva, Sóvári-Fehér Anna, Kövesi Csenge, Német Klára, Hevesi László, valamint Jámbor Nándor, akik többek között a Boldogan éltek, Életed hétvégéje, a Pöttyös Panni és Kockás Peti – A varázsházikó, a Kippkopp és Tipptopp, illetve a Csukás-Mese – Süsü és barátai című előadásokban is szerepelnek. Az arra járók nemcsak beszélgethetnek velük, hanem autogramot is kérhetnek majd tőlük. Szabó Tamás operatív igazgató a budapesti kulturális rendezvény kapcsán kiemelte – “A Kultkikötő évek óta több, mint nyári szabadtéri színház: saját előadásaink létrehozásával éven át jelen vagyunk a budapesti és országos színházi kínálatban, és szeretnénk ezt a lábunkat még tovább erősíteni. Minden évben hozunk létre új produkciókat koprodukciós partnerekkel és önállóan egyaránt, ez fontos vállalásunk. Saját előadásaink elsődleges játszóhelye ősztől tavaszig Budapest, azonban országszerte kapunk meghívásokat, amiknek örömmel teszünk eleget. Szeretnénk, hogy a Kultkikötőről ne kizárólag a nyár és a szabadtér jusson az emberek eszébe, hanem az egész évben, országszerte elérhető saját előadásaink is megtalálják a közönségüket. Nyári, nézői kérdőívünk eredménye is azt mutatja, hogy a kitöltők 60%-a ismeri az évközbeni működésünket, és sokan visszatérő nézőként kapcsolódnak hozzánk – akár budapesti, akár balatoni őszi-téli programjainkon.”
A szomszéd ajtó (Auksz Éva, Őze Áron - Kőszegi Várszínház, Kultkikötő koprodukció)
Októberben indulnak a balatoni Filmklubok, amelyek továbbra is ingyenesen kínálják a közösségi filmnézés élményét. Az Életed hétvégéje minimusical, a Boldogan éltek című felnőtteknek szóló színházi mese, A szomszéd ajtó című előadás, a Kippkopp és Tipptopp, a Boribon nyaral, a Pöttyös Panni és Kockás Peti – A varázsházikó pedig mind-mind budapesti színházak műsorán lesznek láthatók. A szervezet sokrétű működését mutatja az is, hogy a nyári szabadtéri bemutatót követően a Csiky Gergely Színházzal közösen létrehozott Mesék Süsünek új fejezethez érkezik: szeptember 12-én a színház kamaratermében kerül sor a kaposvári premierre.
Web: www.kultkikoto.hu