A legszínesebb magyar vidék

Egészen mostanáig tévesen azt gondoltam, hogy Matyóföld egyenlő Mezőkövesddel. Mivel a szüleim cégének a szomszédos Zsórifürdőn volt a vállalati nyaralója, így akadt elég időm zsenge koromban elmélyedni a matyó rózsák változatosságában. Akkoriban még a hímzés is divat volt, mint szabadidős tevékenység: pauszpapírra rajzolt motívumok cseréltek gazdát, hogy a vonalak mentén gombostűvel átlyuggassák a mintát, majd ezt a textilre helyezve indigóporral átkenjék – így rajzolták elő, „drukkolták” a hímeznivalót. Tegye a szívére a kezét, aki mostanában betért valamelyik kézimunkaboltba hímzőfonalat vásárolni, vagy tudja, hogy kerek vagy hegyes végű a hímzőtű: eltűnő tudás ez. Tardon egykor rengeteg hímzett holmi készült, mert Mezőkövesden kívül Szentistván és Tard is a színes ruhás matyók földjének számít. Vagyis számított, mert a népviselet eltűnésével, a divat változásával a matyó minták és a hímzés tudománya is elhalványodott. Mindaddig így volt ez, amíg meg nem érkeztek a pesti népek, akik új lendületet adtak a helyi hagyománynak.

Népviseletbe öltözött asszony áll egy takaros parasztház előtt, a kezében egy jó nagy vájdling pogácsával és helyben főtt házi pálinkával. Minket várnak. A szűrös-gatyás-lajbis fogadtatás általában beindítja a védekezőreflexeim, és ha valahol megszagolom a kosztümös turistabolondítás giccsét, jó eséllyel elindulok az ellenkező irányba, hosszú léptekkel. Tardon más a helyzet: a viselet saját, története van, és Tardon egyáltalán nem tűnik folklórszagúnak. Hogy itt van valami, amihez kellettek az őslakosok és a friss energiájú beköltözők is, abból látszik, hogy a talpig eredeti viseletbe öltözött házigazdánk mellett ott áll Czakó Zsófi: a Matyódesign csapat egyik vezetője. Városi jelenség, de az ő vagány pulóverén is visszaköszönnek a tardi minták. Megismerkedünk Váczi Rozival és a társadalmi vállalkozás születésével is: Rozi a budapesti Lipótvárosból költözött családjával Tardra, a faluba, amit gyermekkorából ismert. 27 helyi asszonynak ad munkát a Matyodesign: ők a hagyományos motívumokat menő ruhadarabokra hímzik, amit ajándékboltokban, szállodákban értékesítettek, és a hordható darabok hamar népszerűek lettek.

A Matyodesign sztorijára sokan kíváncsiak voltak, így jópárszor el kellett mesélnie Rozinak, mire rájött, hogy ezt az egészet meg is lehetne mutatni másoknak. Így született a matyó túra ötlete. A kedves fogadtatás után átsétálunk a varrodába, ahol mi is nekiállunk egy virágot kihímezni. Kedvünkre választhatunk a színekből, majd következik fél óra flow. Tűbe fűzünk, varrunk, alakul a matyó rózsa. A fiúk is csinálják, mint a kisangyal. Az igyekezettől kidugott nyelvvel, megfeledkezve a világról. Körülöttünk a polcokon ott sorakoznak a Matyodesign termékek: sálak, pólók, táskák, ipad-tokok. Azt hiszem, ezután soha többé nem forgatom a szemem népművészeti boltban, ha meglátom az árcédulákat, szépen rávezettek minket, mennyi munka van egy-egy darabban. Mindenki nagyon büszke a teljesítményére, irány a falutúra!

Először a templomot nézzük meg, majd a tájházban kapunk alapos és nagyon személyes idegenvezetést Erzsi nénitől, aki túl a nyolcvanon úgy pattan le a biciklijéről, hogy a kaput kinyissa, hogy annál már csak az a vehemensebb, amikor a saját édesanyja egykori ruhadarabját mutatja meg nekünk, és közben magyarázza a matyó viselet jellegzetességeit. Ha az idegenvezetők legfontosabb tulajdonsága a szenvedélyesség és a lendület, akkor ezek Erzsi nénit tökéletesen leírják. Másik kísérőnk ki-kiegészíti a hallottakat: Czakó Zsófi Budapesten városi sétákat vezetett, de egy ideje ő is Tardon él. Míg Zsófi a fellelt irodalomból idéz, addig Erzsi néni a lehető legszemélyesebb emlékeit osztja meg velünk. Jó szemmel választja ki azt, akin szépen áll majd a viselet, hogy pár perc múlva már egy matyó párt fotózhassunk a pajta előtt.

A matyóknak tulajdonítják a mondatot, mert a vidék különösen szegény volt, de ez nem látszott a cifra viseleten. Csupa szín, életöröm mindegyik minta, amiket Roziék nem mindig az eredeti színekkel visznek fel a termékeikre. Korgásról szó nincsen: a közösségi térben először ebédet és sütit kapunk, majd egy kis tardi daltanulás mellett próbálkozunk a csigatészta-készítéssel. Ekkorra már láttuk egymást elmélyülten hímezni, matyó népviseletben és énekelni is, úgyhogy a random módon összeverődött társaság kezd szépen együttműködni. A munkaterápiával vegyített falusi hygge jót tesz mindenkinek, és az egy napos program végén ismerősként búcsúzunk, azzal a biztos tudattal, hogy valami fontos és nagyon helyi kezdeményezésnek voltunk nem csak a tanúi, de a közreműködői is.