A két Komárom – Az erődök városa, határon innen és túl

A két város történelme a kezdetektől összefonódik, hiszen korszakoktól függően hol az északi, hol a déli városrész bírt pezsgőbb élettel. Kelta törzsek voltak a legelső letelepedők a vidéken, akik a mai Szőny területén húzták fel a házaikat az i. e. 3. században, melyre az i. sz. 1. században a római birodalombeli Pannónia provincia stratégiailag egyik legjelentősebb települése, Brigetio épült. 

A katonai telepet Traianus császár kezdte építtetni az észak felől támadó kvádok (kisebb germán törzs) ellen, mely körül fokozatosan kinőtte magát egy polgári városrész is, a katonák családjai és az ellátó személyzet számára. A határvédelem mellett számtalan római háborúban is bevetették a Legio I Adiutrixet, amiért Traianus császár a Pia Fidelis címet adományozta nekik, és még a híres Marcus Aurelius is megfordult itt. A föld alól amfiteátrum, padlófűtéses házak, szentélyek, szobrok, használati tárgyak és egy jó állapotban fennmaradt, közel 800 négyzetméteres fürdőkomplexum maradványai is előkerültek. A leleteket a 2023 áprilisában nyitott komáromi Brigetio Öröksége Látogatóközpontban tekinthetjük meg, de a tatai Kuny Domonkos Múzeumban is található egy Brigetio-gyűjtemény.

Bár a birodalom bukása után a légió szétszéledt, Komárom védelmi funkciója jó elhelyezkedésének köszönhetően továbbra is megmaradt. A honfoglalás után Ketel vezér kezébe került a terület. Az első várat a fia, Alaptolma emelte a Duna jobb partján (azaz a mai Szlovákiában), így innentől a Dunától északra elterülő várost ismerték Komárom néven, míg délen két pici település, Rév-Komárom (mely a kikötői munkálatok után kapta a nevét) és Szőny osztoztak. Komárom a török időben Bécs elővédnökének számított. Bár a közeli Tatát és Győrt bevette a szultáni sereg, az 1594-es ostrom során Komáromba beletört a janicsárok bicskája, sosem sikerült elfoglalniuk. A következő évszázadokban folyamatosan bővült a katonai építmények száma, ám végül I. Ferenc császár adta ki a parancsot 1809-ben, miután a napóleoni háborúban Bécs eleste után itt talált menedéket, hogy Komáromban épüljön ki a birodalom legnagyobb katonai erődrendszere. Ekkor már készen állt az északi Öregvár és Újvár mellett a déli, rév-komáromi terület első erődje, az 1586-os építésű Szent Péter-palánk is. Utóbbi helyén ma már a Csillag-erőd áll, mely mellé két további erődöt (Monostori erőd, Igmándi erőd) terveztek felhúzni.

A munkálatok azonban megszakadtak az 1848-49-es szabadságharc miatt. De egyben ez is volt a védelmi rendszer legdicsőségesebb korszaka, mert a pákozdi csata napján, 1848. szeptember 29-én, Klapka György vezetésével magyar kézre került. A vár új parancsnoka kiadta az utasítást a korábban is tervezett Monostori erőd megépítésére, melynek csak egy része készült el a szabadságharc alatt. Klapkáék jól teljesítettek, és az erős ostrom ellenére is hónapokkal a világosi fegyverletétel után adták csak át a várost az osztrákoknak. A Monostori erőd azonban tovább épült, 1871-re készült el, majd az Igmándi erőd 1877-es befejezésével teljessé vált a komáromi erődrendszer.

A Monostori erődben ma hadijátékokat, fesztiválokat és egyéb rendezvényeket tartanak (például esküvőket – ez is mutatja, hogy a hajdan ijesztő objektum mára már kifejezetten fotogénné változott), illetve egy interaktív tárlat keretein belül sétálhatjuk körbe a kazamatákat, és ismerhetjük meg a hely katonai múltját. Az Igmándi erődben római kőtárat találunk, a legrégebbi építmény, a csaknem félezer éve alapított Csillag erőd pedig óriási felújításokon ment keresztül az elmúlt években. A második világháborús szomorú emlékeket (itt gyűjtötték a deportálásra ítélt embereket) feledve itt is a kultúra írja újra a hely történetét: a felújítás után egy 7000 négyzetméteres komplexum jött létre. Az ágyú- és lőállásokat visszaállították történelmi állapotukba, az udvaron pedig egy szabadtéri színpadként is használható területet alakítottak ki. A kiállítótérbe a Szépművészeti Múzeum óriási értékű szobormásolat-gyűjteménye került.