Helyszín címkék:
„Halat, vadat, s mi jó falat..." – ízelítő Békés megye hal- és vadételeiből
Káldi Emese
Ha Békés megye, akkor Körösök: jelenlétük Gyula, Békéscsaba és a többi környékbeli település képét is alapvetően meghatározza. A Körösökben nagyon sok a hal, a környéken pedig a vad. Ez mindig is így volt – nem véletlen, hogy az arisztokraták is örömmel vadásztak errefelé. Dobozon állt a Wenckheim család egyik vadászkastélya, amely ma általános iskolaként működik, itt tehát nem láthatjuk, hogyan nézett ki a főurak szórakozása, ám a gyulai Almásy-kastélyban berendezett remek kiállításon részletesen foglalkoznak a témával. A tárlatból kiderül például, hogy a birtokhoz tartozó területeken rendezett vadászatok a szórakozás mellett komoly bevételi forrást is jelentettek a főúri családoknak, ráadásul az általában önfenntartó uradalmak húsigényét is nem kis részben biztosították. Halat is bőséggel fogyasztottak a kastélyok lakói – erről a régi magyar szakácskönyvek is árulkodnak. Az egyik leghíresebb, az 1800-as évek elején megjelent Magyar nemzeti szakácskönyv tartalomjegyzékében például majd’ két oldalon keresztül sorolja Czifray István a különböző halételeket. Ami a mai békési vizeket illeti, a halállomány szabályozásáról, utánpótlásáról Békésben a Körösvidéki Horgászegyesületek Szövetsége gondoskodik, és ennél a szervezetnél kell érdeklődnie annak is, aki esetleg maga is horgászni szeretne errefelé.
Ám akkor is számos lehetőség közül válogathatunk, ha nincs kedvünk pecabotot markolni, csak megkóstolni a környékről, vagy épp távolabbról származó vízi finomságokat. Ahogy finom vadételeket is ehetünk errefelé – feltéve, ha tudjuk, hol keressük őket!
Klasszikus családias, szívvel-lélekkel üzemeltetett halsütő található a gyulai és a békéscsabai piacon. Mindkét helyszínen a gasztrosarokban kell keresnünk a retró hangulatú egységeket, ahol nyers hal mellett frissen sült halételeket is falhatunk, nagy választékban, finoman elkészítve. Az édesvízi halak mind magyar tenyésztőktől származnak. Merjük ajánlani a pontypatkót, de a halászlé is maradandó élmény. Ha inkább beülnénk valahová, irány a gyulai Kisvendéglő a Hargitához! Itt nem a hal- és vadételek jelentik a főprofilt, de amit az étlapon tartanak, az kivétel nélkül nagyon jó. Ott van például a grillezett pisztráng zöldségkörettel és sült paprikás majonézzel. Jól hangzik, ugye? Na és a roston sült fogasfilé grillezett birsalmával és vargányás rizzsel? Ha pedig vadra fáj a fogunk, kérjünk egy konfitált vaddisznóoldalast fürjtojásos tarhonyával és erdei gombaraguval. A kis családi étterem hosszú ideje a gyulaiak egyik kedvenc helye, a kiszolgálás barátságos, a hangulat meghitt.
Szintén Gyulán, a város szélén található a Veszely csárda, melynek helyén már 1837-ben is vendéglátóhely működött, majd némi kihagyás után 2017-ben ismét csárdaként nyitott meg. Nagyon jó a harcsa halászléjük, kimondottan különleges a rókagombás harcsapaprikás túrós csuszával. Vadételük egy van, a vörösboros-áfonyás őzpörkölt sztrapacskával, ám ez mindenképpen megér egy próbát!
De most nézzünk át Békéscsabára, egy ugyancsak nagy lelkesedéssel üzemeltetett halvendéglőbe! A Halbolt – Szamos Vendéglőben nemcsak a kiszolgálás rendkívüli, de sok a különlegesen finom halétel is. Többféle hallé (kedvencünk a ponty halászlé), frissen sült halak, harcsapaprikás – bár nemcsak uszonyosok szerepelnek az étlapon, a Szamosba ezekért érdemes menni.
Végül, de nem utolsósorban egy hazavihető csemege! Gyulán különös szeglet a húsüzem mintaboltja: mintha az 1970-es évekbe repülnénk vissza, de ez csöppet sem kellemetlen időutazás. Az üzletben megtalálható a Gyulahús teljes választéka, és nemigen akad másik hely az országban, ahol a friss áru ilyen rövid utat tenne meg a pultig. Az 1868-ban alapított nagymúltú cég nemrég vette fel kínálatába szarvastermékeit, melyek szintén megvásárolhatók a mintaboltban. Szarvaskolbász, szarvasszalámi – csemege és csípős kivitelben –, valamint szarvassonka szeletelve: akármit választunk, otthon elfogyasztva nagy élmény lesz visszagondolni a békési utazásra.