A Szépasszonyvölgy színeváltozása

A Mátra-Eger-Bükk Bermuda-háromszög könnyen elnyel minket. A hegyek, végvári harcok, török emlékezetek, barokk pompa, magyar gulág, pisztrángtelepek és gasztroszentélyek, de legfőképp a termálvizek és borvidékek együtthatója gondoskodik erről. Nincs még egy ilyen terület az országban, ahol néhány kilométerre egymástól sorjáznak a fürdők (Egerszalók, Demjén, Eger, Bogács, Mezőkövesd), hogy összekösse őket egy gyakorlatilag egybefüggő borrégió (Mátraalja, Eger, Bükkalja). Legközelebb talán Toszkánában. A hasonlat különösen megállja a helyét Eger – és az ország legnagyobb – kultikus pincesorának viszonylatában (nem véletlen írt róla Petőfi, Vörösmarty és Márai). A gasztro- és borrevolúció ugyanis betört a makacsul ellenálló tömegturista-szentélybe, mediterrán borrégió hangulatot hozva a klasszul megújított park és szabadtéri színpad jobb oldalán, vagány teraszok, színes borbárok, a jazz és a szving, és az obligát – amúgy kiváló – zsírosdeszka és tepertős pogácsa farvizén a minőségi sonkák és sajtok felhozatalának.  

Ha mindezeket tíz évvel ezelőtt írnánk és gyűjteményes retro helyek lenne a cikk címe, simán ajánlottunk volna egy ingyenes időkapszulát a 70-es évekbe. Beülhettünk volna vele egy Ikarusba, már a délelőtti érkezéskor „Zöldre van a, zöldre van a” kantátát zengő szakszervezeti bizalmik kórusába, és az egésznapos, lőreivó- és lilahagymás zsíroskenyérevő-verseny eredményhirdetésére a beszédes nevű Legényfogó, Nótafa, Kulacs, Ködmön, Butykos csárdák egyikébe. De ne hagyjuk ki az időutazást sem, kezdjük a sétát a bal oldalon, a 600 forint/literes pincék világában, van benne bőven élmény, legfőképp vizuális alapon. Ha éppen nem tölti meg a pincét egy ideszervezett turistabusz, elegyedjünk szóba a rendszerint itt is dolgozó tulajjal, remek történeteket hallhatunk tőle, némi kóstolás és kisebb tételű vásárlás mellett. A koloniál-tölgyfabútor dizájn és a 386-os PC-k idejét idéző reklámgrafikák világát már ezen a térfélen is megtöri néhány gerillaegység.  

A huszonhat éve mindennap nyitva tartó Kiss Pincészet 14. számú pincéje tavaly újította fel teraszát az új idők új dalai jegyében. Belül azért megmaradt a tradicionális berendezés, célcsoport szegmentációs alapon. A tulajdonos Kiss Istvánnét nem rettentette el a járvány, „akinek jó bora van, az fejlesztett a pandémia alatt”, mondja. A régi és az újabb igények kiszolgálásának legékesebb példája a Hagymási Pincészet 17-es és 19-es számú pincéje (köztük a szintén újhullámos Wandával). A 17-es szám alatt egy a beton és üveg komplikációjú kőbe vésett pince áll nagyon merész és modern alapon, míg ugyanezen borászat kettővel arrébb egy virtigli retro helyet is üzemeltet a minél szélesebb nagyérdemű kiszolgálásának érdekében. Fontos tényező lenne (és építészetileg már több, mint előkészített helyzet), hogy ha sikerülne engedélyeztetniük a tetőteraszokat is kapacitás- és hangulatfokozás céljából.  

A jobb oldalon sorakozó helyek már vállaltan borbárok, a nevek is belvárosi borbisztrósan sorakoznak, Sparhelt, Akna, Doboz, de ha csak a borászcsaládot jelentik, mint Demeter, Juhász, Petrény és a többi, akkor is dizájnbútoros, heverészős-beszélgetős, józenés, jóételes, csúcsboros világra utalnak. Van még ringlispíl is és ugrálóvár, és a balfertályon, árbéli megfontolások és életvitelszerinti megszokások okán tözsvendég-kolónia, de nem is baj ez, így szép, ez illik egy huszonegyedik századi kádárkori skanzenhez. De siessünk megtekinteni a kiállítást, nehogy bezárjon, mert a jövőképet előrevetíti, hogy a helyzet megújítására és felvirágoztatására felesküdött Szépasszonyvölgyi Vendégvárók Egyesületének, vagyis az Egri Bornegyed létrehozóinak már tizennégy tagja van a Völgyben.