Helyszín címkék:
Irány a piac, irány a Dunakanyar!
Hype&Hyper
A Dunakanyar több remek lehetőséget kínál, hogy a termelőkkel személyesen is találkozzunk. Sokan Budapestről is kijárnak, ha másért nem, hát azért, hogy kicsit átéljek a hagyományos piacok hangulatát. Mindenkinek van kedvenc helye vagy kedvenc árusa, de egy-egy ilyen alkalom arra is remek, hogy új gazdákat, termékeket vagy ízeket fedezzünk fel. A termelői piacok egész Európában a reneszánszukat élik: sokan újra rácsodálkoznak az élményre, hogy közvetlenül találkozhatnak azzal az emberrel, aki a tányérjukba kerülő falatokat megtermeli. Kis séta, kis andalgás, egy kávé meg egy péksütemény – a Duna melletti települések hangulata megengedi, hogy ne csak egy vásárlás legyen a cél, hanem a kirándulás, az új élmények megszerzése is. Összegyűjtöttük a ’Kanyar legjobb lehetőségeit, amelyeket érdemes bejárni azoknak, akik frisset, ízeset, valami Magyarországon termeltet tennének az asztalra.
Nagymarosi Termelői Piac: szombat 7.00-13.00
Sokak kedvence, rengetegen még a fővárosból is kijárnak, ami nem csoda: a Nyugatiból induló zónázó vonat a főtér sarkán áll meg. Minden van, amit elvárunk: füstölt áruk, tejtermékek, méz, zöldség, gyümölcs, szezonban gomba. Lekvárok, szörpök, kézműves termékek között válogathatunk, de a rétsági Fűtőház Sörfőzde remek sörei, a Gabko Chili nemzetközi hírű paprikakészítményei, Sántháék bivalytejből készült mozzarellái is jó, ha helyet kapnak a kosárban. Ha bevásároltunk, érdemes átmenni a tér túloldalára, lemenni a partra és gyönyörködni abban a kilátásban, aminek nincs párja ebben az országban. A régi sváb házakkal csalogató utcák is megérnek egy sétát!
Szentendrei Piac: minden szerda és szombat 06:00-14:00
A Bükkös-patak partja mellett található piac már legendás, hosszú ideje működik, stabil vársárlóközönséggel és visszatérő, megbízható árusokkal. Budapesttől is csak egy ugrás, érdemes azoknak is kiutazni, aki friss, szezonális termékekkel szeretnék feltölteni a spájzot. Húsáruk, gyümölcsök, zöldségek: minden van, ami egy tudatosan vezetett konyhába kell. A 11-es főút és a patak találkozását könnyen megtalálják azok is, akik még sosem voltak a szentendrei piacon. Ugyan sokan autóval mennek, de HÉV-vel is remekül megközelíthető. Szentendrén sem érdemes sietni – a város páratlan hangulata beszippantja a látogatót, és ha nem rohanunk, olyan évszázados titkokra bukkanunk, amik könnyen Szentendre szerelmeseivé tesznek minket!
Tahitótfalui Termelői Piac: március-december, szombat 07:00-12:00
Autóval is jól megközelíthető Tahitótfalu füves területe a parkoló mellett, ahol a piacot tartják: jó időben helyiek és kirándulók egyaránt ott töltik a szombat délelőttöt. Jó hír, hogy tetten érhető a klasszikus piacok hangulata, ami egyszerre bevásárlás és szociális élmény. Ha csak gyümölcsre vágyunk, van, de ha jobb lenne a kész lekvár, az sem akadály – a kínálat szezonálisan változik, így aki az étrendjével szeretné lekövetni az évszakokat, a Duna parti faluban bizony jó helyen jár!
Váci Püspöki Gazdapiac, csütörtök 14.00-18.00
Házi pékáruk, lekvárok, remek magyar mézek a Püspöki Palota mellett, szemben a Székesegyházzal. Vácott parkolni nem mindig könnyű, de azért a környező utcákban biztosan le tudjuk tenni az autót is, ha nem vonattal vagy kerékpárral érkeztünk a városba. Több izgalmas látnivaló is vár ránk. Ezek egyike az ismert és szeretett Országos Állat- és kirakodóvásár, amelyet minden hónap harmadik vasárnapján tartanak a vásártéren. Ha jól tojó tyúk, meztelen csigára vadászó kacsa vagy egy formás malac kell az ólba, ott megtalálható. A városban hagyományos épített piaccsarnok is található, ahová a környékbeli kofák és termelők egyaránt kijárnak – hús, hal, élelmiszerek egy helyen, a főtér sarkától pár méternyire! A város szívében rendszeres bolhapiacot is tartanak (ezek időpontjáról az interneten szerezhetünk friss információt).
A piacozás remek móka családdal is: míg a gyerekek apró kincsek után kutatnak, addig a felnőttek beszerezhetik a szükséges finomságokat. Éppen ezért érdemes nagy autóval érkezni, hogy hozhassuk a legkisebbeket is! Schreiber Ildikó, az Euroleasing Zrt. szakértője szerint szerencsére ma már a legtöbb gyártó kínál olyan modelleket, amelyek mind kényelmi, mind kapacitás szempontjából is kielégítőek egy hasonló túrára. Nem véletlenül terjedtek el a SUV-ok (Sports Utility Vehicle) és a Crossoverek Magyarországon, mert ezen kialakítású modellek méreteikből fakadóan kiválóak mindennapi használatra, nagyobb bevásárlásokra és a kirándulásokra is. Magasabb a felépítésük, ezáltal könnyebb őket vezetni, de nem túl hosszúak, így a parkolás sem jelenthet nagy gondot. Mindezen felül pedig a fogyasztásuk is elfogadható. Az Euroleasing szakértője szerint szinte biztosan találunk a pénztárcabarát márkáktól elkezdve (például Dacia) a prémium márkákon át egészen a luxus kategóriákig (Land Rover) olyan autót, ami kielégíti igényeinket.