Évmilliós kalandok a Velencei-hegységben

Ha igazán különleges látvánnyal szeretnénk kezdeni a látogatást, akkor elsőként irány a Bence-hegyi kilátó Velencén! Néhány éve új torony várja a nézelődni vágyókat a 210 méter magas hegytetőn. A betonvirág fantázianevű, rendhagyó építmény – belépődíj ellenében – egész évben látogatható, és akár ki is tűzhetjük kirándulásunk további pontjait innen, melyek egyébként nem egészen húsz kilométerre fekszenek egymástól – a Velencei-hegység ugyanis hazánk legkisebb önálló hegyvonulata.

Ha Velence után Pázmándot vesszük célba, akkor egy könnyen elérhető, de nagyon látványos természeti képződményt járhatunk be: a szintén nagyjából 200 méter magas Zsidó-hegyen ugyan egy nem túl nagy területű, de hangulatos sziklaszurdok alakult ki, évmilliókkal ezelőtt. A Deák Ferenc utcától induló piros jelzés pár percen belül felvisz minket az egyesek szerint óriások sziklakertjéhez hasonlító hegyoldalba, ahol nagy kvarcittömbök között bóklászhatunk kedvünkre. Hasadékok, barlangszerű bemélyedések, kisebb-nagyobb panorámát kínáló sziklacsúcsok vannak itt, s ha a hegytetőre is felkapaszkodunk, akkor három kőkereszt alól nézhetünk körbe a tájon.

Sziklából máshol sincs hiány a Velencei-hegységben, szinte bármerre indulunk, az lehet az érzésünk, hogy azok a bizonyos óriások játékos kedvükben voltak, amikor itt időztek. Ingókövek pettyezik a tájat, Sukorón például a Gyapjaszsák fantázianevű. Messziről nézve tényleg olyan, mintha egy hatalmas puha zsákot fújt volna a dombtetőre a szél, látszólag a semmiből. Persze, ha jobban szétnézünk, rögtön észreveszünk még néhány kisebb sziklacsoportot a területen – mely egyébként akár kocsival is megközelíthető –, ezek mind a föld alatt pihentek egykor, s csak az évmilliók során bukkantak a felszínre az erózió és a tektonikus mozgások következtében. S bár ezek nagyon kemény, valamikor a mélységi vulkanikus tevékenységnek köszönhetően létrejött sziklák, mostanra gömbölyded, lekerekített formájúak a felszín alá becsorgó víz kitartó munkájának köszönhetően. Ingókövekké is így lettek: az alattuk lévő sziklákat jobban megdolgozta a víz, „elfogytak” alóluk, mire kibukkantak a talaj fölé. S ha már a gyapjaszsáknál járunk, érdemes az erdőbe vezető ösvényen elsétálni néhány száz méternyit az Olasz kőfejtőig is. Itt más arcát mutatja a gránit: az egykor olaszországi kőbányászok által használt kőfejtőben a sziklák keménysége szemmel látható, mintha óriási kristályok emelkednének ki a földből, olyan a látvány. Már csak azért is jó ötlet eljönni ide, mert itt megértjük az ingókövek kialakulását, hiszen több helyen észrevehetőek törésvonalak a kőtömbökön. Ha kivárnánk azt a pár millió évet, míg ezek mentén elvégzi munkáját a víz, láthatnánk, ahogy szétválnak egymástól a sziklák.

A hegység legismertebb geológiai értéke Pákozdon még vár minket. Itt egy festői természetvédelmi területen több ingókőformáció is található. Ha gyerekekkel vagyunk, játszhatunk is egy kicsit: bár a képződmények többségét már régóta hívják valahogy a formájuk alapján, mégis felvethetjük, hogy nevezzék el őket a kicsik saját képzeletük segítségével. A Bella-tónál lévő parkolótól felsétálva – de egyébként több útvonalon is megközelíthető a hely – egy apró cserjés hegytetőn cserkészhetjük be ezeket a kisebb-nagyobb kősziklákat, de beljebb, az erdős részen is van belőlük, például a Pandúr-kő elnevezésű. Ide kötelező elmenni: hatalmas kőtömbök közé mászhatunk be, az úgynevezett Zsivány-barlangba. Persze valójában ez nem igazi barlang, csak a sziklák közötti rés, mégis nagyon izgalmas felfedezés kúszni-kapaszkodni „belül”. A „zsiványkodás” végére érve pedig elmondhatjuk: évek millióit jártuk most be egyetlen kirándulás alatt, így – legyünk bármilyen idősek – szemtelenül fiatalnak érezhetjük magunkat.