De ki az a Boldog Özséb, és miért éri meg felmászni a róla elnevezett kilátóhoz?

Pilisszentkereszt tömegközlekedéssel is többféleképpen megközelíthető, ám a mérsékelt(ebb) felfelé caplatás érdekében talán okosabb a temető mellett leparkolni; főleg akkor, ha kisebb gyerekekkel kirándulunk. Innen, felfelé, az aszfaltozott úton kell elindulni, majd a csalogató falevélsusogást követve jobbra fordulni az erdei útra. 

A Pilis ezen a ponton azonnal elkápráztat szépségével és nyugalmával: tényleg van valami az erdőben, amitől a hétköznapok stresszes feszültsége pillanatok alatt szívmelengető lelki békévé szelídül. Ebben egyébként minden bizonnyal nem csak a természet energiája játszik kulcsszerepet, hanem a kezdődő emelkedő is, amely profi módon a jelenbe csábítja a figyelmünket. 

Akár családdal, akár barátokkal indulunk útnak, készüljünk fel: a kirándulóút első szakaszán a beszélgetés alkalmanként lihegőssé válhat. Szerencsére a meredek szakasz nem tart olyan sokáig: az első, “innen milyen gyönyörű a kilátás” felkiáltást előcsaló kanyar után a levegő kapkodás helyét átveheti a álmélkodás és az eszmecsere.

Van egy rész az úton, ahol kényelmes azt éreznünk, hogy „csak felmászunk arra a kiszögellő sziklára ott, fotózunk néhányat, és indulhatunk is vissza.” Noha a felmászás-fotózás (esetleg az első elemózsia elfogyasztása) kétségkívül kardinális a túra-élmény szempontjából, némi szusszanás után mindenképp érdemes tovább kirándulni felfelé. Egyrészt azért, mert a hangulatosan kacskaringós ösvény tényleg nagyon szép, másrészt azért, mert a címben említett kilátó innen már nincs olyan messze. Körülbelül 1-1.5 kilométer további talpalás után megérkezünk egy nagyobb tisztásra, amelyet néhány magányosan álldogáló fa őriz lombkoronájával. Némi körbekémlelés után nem lehet nem észrevenni a “Boldog Özséb-kilátó” felirattal ellátott táblácskát. Van egy-két jól látható csapás, amin keresztül megspórolhatunk néhány métert a hátralévő útszakaszból.

A kilátó közelében egy elhagyott rakétabázis romjait is megtekinthetjük. Persze a lényeg nem ez, hanem a némi lépcsőzéssel meghódítható torony. Boldog Özséb, a névadó, egy esztergomi kanonok volt. Valószínű, hogy amikor a 13. században megalapította az egyetlen magyar férfi szerzetesrendet, azaz a pálosok rendjét, még álmában sem gondolta, hogy egyszer kilátót neveznek el róla. Az utolsó lépcsőt legyőzve tényleg lélegzetelállító kilátás tárul elénk, amelyet a szabadságérzés, illetve a természettel való különös összeolvadás érzése tesz még különlegesebbé. Fotózni szinte kötelező; még akkor is, ha a frizuránkat picit megtépázza a lelkesen fújdogáló szél.

A Boldog Özséb-kilátó esetében ez nem is annyira paradoxon, hiszen felfelé óhatatlanul lassabban haladunk, mint lefelé. Ezzel együtt meglepő, hogy egy közepes tempójú séta mellett milyen gyorsan, körülbelül 30-40 perc alatt visszaérhetünk a kiindulóhelyünkhöz. Kivéve, ha útközben megállunk egy kicsit nézelődni, bámészkodni, netán elmajszolni az elemózsia maradékát. Apropó falatozás: az útvonalon egyelőre nem lelhető fel büfé, vagy más vendéglátóhely, mindenképp javasolt valamilyen harapnivalóval és sok-sok folyadékkal készülni a túrára! Jó időben pedig akár piknikezni is lehet! 

Az útvonal nehézségét figyelembe véve réteges öltözködéssel tulajdonképpen bármely évszakban útnak indulhatunk; mégis, meglehet érdemes nem a legnagyobb hidegben és tikkasztó hőségben nekivágni Boldog Özséb meghódításának. Felfelé minden bizonnyal kimelegszünk valamennyire, ám a kilátó tetején jó eséllyel szeles idő várható, így – mivel a plusz réteg egyébként lefelé is jól fog esni, - egy extra pulóver mindenképpen hasznos lehet. Kiváltképp, ha fázósak vagyunk, vagy ha néhány percig megpihennénk a fűben vagy egy farönkön.